Tovább forgácsolódott a rendszerváltó csapat. Tölgyessy Péter egykori frakcióvezető és pártelnök kilépett az SZDSZ-ből. Távozása nem volt váratlan.
Miután 1992 őszén Pető Iván felváltotta a pártelnöki székben, Tölgyessy visszavonult a frontvonalbéli politizálástól, a párton belül bázist nem tudott építeni magának, különvéleményét az SZDSZ-től szögesen eltérő szavazási szokásaiban és a párt irányvonalától elütő publicisztikai tevékenységében jelenítette meg. Most független képviselő lesz, nyilatkozatai szerint esetleg egy egységesülő ellenzékben vállalna szerepet jobbközép alapon, de ahogy ezt az ellenzéket elnézzük, joggal mondhatjuk, hogy politikai jövője felettébb bizonytalan. Ezt egyébként maga sem látja másként.
Az út
Tölgyessy alkotmányjogász szakértőként került az SZDSZ közelébe 1988-ban, és már A rendszerváltás programja, az úgynevezett Kék könyv kidolgozásában szerepet játszott. Az SZDSZ emelkedő csillaga volt, tárgyalt az Ellenzéki, majd a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain, a négyigenes népszavazás lebonyolítója, az első szabad választásokon pedig az egyik frontember volt. (Tehetségét, felkészültségét ma sem szokás megkérdőjelezni; párton belüli ellenfelei becsvágyát, intrikus alkatát szokták jellemhibaként felhozni.) A szabad demokraták részéről az ő nevéhez fűződik az MDF-SZDSZ-paktum letárgyalása és megkötése. Konfliktusa a szabad demokrata mainstreammel nem új keletű, 1990 őszén Pető Iván váltotta fel a frakcióvezetői poszton. Leváltására szerinte a formális és informális párthierarchia figyelembe nem vétele, illetve az akkori kormánypártokkal ápolt jó viszonya miatt került sor; párton belüli ellenfelei szerint viszont megengedhetetlen volt, hogy lépéseit előbb egyeztette Antall Józseffel, mint a frakcióval, és a parlamenti frakciót általa uralt önálló erőcsoporttá próbálta fejleszteni az SZDSZ-en belül.
1991 őszén, amikor a küldöttgyűlés a lemondott Kis János helyére Tölgyessyt választotta meg pártelnöknek Dornbach Alajos ellenében, a véleményformáló SZDSZ-vezetők nem voltak hajlandók részt venni ügyvivői testületében. Az ellentétet - korabeli kifejezéssel élve - a "radi-Szadi", a "párton belüli mini-MDF", illetve "a fiúk", a kemény mag konfliktusának tudta a közvélemény. Tölgyessy elnöksége idején egy jelentősebb sikert ért el az SZDSZ - a békéscsabai időközi választáson a szabad demokrata Sarkadiné Lukovics Éva nyert -, viszont általános nézet szerint a párt összezuhant, népszerűségi mutatói messze elmaradtak a választáson második helyet elért, az önkormányzati választáson pedig a legjobban szerepelt párt korábbi eredményeitől. Az 1992 őszi küldöttgyűlésen ugyanolyan eredménnyel választották meg Pető Ivánt Tölgyessy helyére, ahogy egy évvel korábban ő győzte le Dornbachot. Tölgyessy ekkor szorult a párt perifériájára, s maradt ott múlt szombatig.
Az okok
Tölgyessy Péternek az elmúlt majd három évben írt publicisztikáiban visszatérő elem az MSZP-SZDSZ-koalíció elvetése: szerinte az a késő kádári magatartásminták és társadalomszerkezet, az egyéni alkuk korának visszatértét jelentheti. Többször írja, hogy a Horn-kormány nem akasztotta meg a polgárosodás folyamatát, de jelentősen nem is segítette azt. Nem visszarendeződés történt, aminek a mumusával az MDF-vezényelt média ijesztgetett a "kisátkosban" (pink-liberális szitokszó az 1994 utáni médiában), hanem hogy "a Suchman győzött". "Az Antall elfogadhatóbb volt, mint a Kiss Péter" - mondja Tölgyessy, amire a tájékozatlanabb olvasó joggal kérdezi: who the f*ck is Kiss Péter; nos, Kiss Péter újabban a munkaügyi miniszter, BITnik, az ember, aki a választás éjszakáján olyan önfeledten énekelte az ex-LGT-s, "nagygenerációs" Somló Tamás és a bukfencet okádó Csintalan társaságában a Köztársaság téri pártház tőszomszédságában elhelyezkedő neo-KISZ-iroda udvarán, hogy "újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat".
Tölgyessy Péter publicisztikái közül az első, az SZDSZ általános irányvonalától erősen elütő darabja az Antall József halála után írt dolgozat a Népszabadság hasábjain. Tölgyessy ebben volt párttársai szemére lobbantja, hogy zsigeri ellenszenvvel, korai, túlreagált publicisztikai hevülettel viseltettek az Antall által képviselt "hagyományos magyar elit" értékvilágával és politikai stílusával szemben. A volt párttársak erre azt mondják, hogy Antall nagy történelmi kísérlete Horthy házasítása volt Eötvös Józseffel, mert - nevezzük most megengedően mi is így - a hagyományos magyar elit folytonos volt, Eötvösre a Bánffy-kormány jött, meg a "kan Báthory Erzsébet", meg Bethlen és Teleki, aki ugye előbb zsidótörvényeket hozatott, aztán az ismert módon öngyilkos lett. Tölgyessy azt mondja, hogy szocializációsan nem fért bele az SZDSZ elitjébe, ami egyrészt életkori dolog: nincs még negyvenéves, ebből is következhet, hogy nem volt köze baloldali ideológiákhoz; másrészt még az ellenzék közelében sem volt 1985-ben, a leginkább Donáth Ferenc által forszírozott értelmiségi-ellenzéki egységfront monori kudarca idején. Tölgyessy nagy pillanata 1989 lett, amikor történelmi jelentőségű szerepet játszott a háromoldalú tárgyalások során, Orbán és ő töltötte a legtöbb időt Antall-lal az alkotmányügyi albizottságban. Volt párttársai szerint ha akkori balszerencsés választása nem az SZDSZ-hez sodorja, kitűnő Antall-utód lehetett volna belőle; az elmúlt évek igazolják, hogy jobb, mint Orbán. (Tölgyessy morgott, de az elveihez lojális maradt, Orbán meg oda ment, ahová: Torgyán, Giczy és Lezsák mellé.) Tölgyessy bírálta a Demokratikus Chartával kezdődött politizálást, Antifasiszta Népfront helyett Balodali Blokkot látott benne, mint mestere, Antall, aki semmitől nem rettegett jobban, mint politikai ellenfeleinek feltételezett szalámitaktikájától; vissza is csúszott a pártja abba a hagyományos magyar jobboldali populizmusba, hol bölcsője ringott, s ami sírja lett, és amiből pont ő próbálta meg eleinte modern kereszténydemokrata párttá tenni.
Tölgyessy nem az első kerekasztallovag, aki az egykori szövetség nosztalgiáját zengi; a Nagy Szocialista Lenyúlás - eredeti tőkefelhalmozás, khm - korában kezd divatja lenni annak az egykori, illúziókban gazdag érának. Formális kilépése régi keletű marginalizáltságát szentesítette, de dőreség volna pimf ügyként kezelni: jó alkalom ez arra, hogy szembenézzünk a rendszerváltás eredményeivel és sikertelenségével és a magyar liberalizmus megmaradt lehetőségeivel.
- vágvölgyi -
