Urfi Péter

Ma van a költészet napja. Ennek örömére újra elővesszük interjúnkat, melyben mindent átbeszéltünk, amit a költőzseniről átbeszélni érdemes ma.

Például, hogy meddig nézzük hülyének egymást, és mi lesz a versenyprogramban szereplő előadásokkal.

Nemrég Lovász László matematikus, az MTA elnöke vette védelmébe a bölcsészeket, akiket a kormány romkocsmákban merengő munkanélküliként képzel el, és akiknek a képzését a költségvetés ennek megfelelően támogatja. A múlt héten kerekasztal-beszélgetést is tartottak az Akadémián a bölcsészettudományok hasznáról – mi erről kérdeztük az ELTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének igazgatóját, a Fideszhez közeli Professzorok Batthyány Körének tagját.

A kormánnyal szembeni ellenérzései miatt az író nem fogadja el az állami díjjal járó pénzjutalmat, hanem jótékony célra utalja át. A közmédia némi bénázás után nekiállt hazudozni.

Radnóti Miklósné 1935 és 1946 között írt feljegyzéseit korábban csak a költő monográfusa ismerte. A társadalomtörténeti szempontból is érdekes, intim naplót Ferencz Győzőre bízta, hogy halála után megjelentesse.

Iaşi, azaz Jászvásár új fesztiválja önmagában sem érdektelen, mégis nehéz szabadulni az összehasonlítás kényszerétől: nálunk miért nincs ilyen?

A fideszes pártlapok teszik a dolgukat. De mit művelnek a többiek?

Irodalmi művekről nem sok szó esett, de nem ez volt a legnagyobb probléma a fideszes politikusok impozáns felvonulásával is csábító találkozón.

Munkatársunk épp Kukorelly Endrével beszélgetett, amikor a dalos kedvű novellista megütötte a volt LMP-s képviselőt. Urfi Péter írása a Tokaji Írótáborból.

Megszokott, ha egy művészeti fesztiválról szóló beszámoló a szakmai programok értékelésére szorítkozik, de valójában nem a színpadon dől el, visszajön-e a néző a következő évben. Ezért ha meg szeretném győzni az olvasót, hogy jövőre utazzon el Temesvárra - márpedig ez feltett szándékom -, mindenekelőtt azzal a felszabadító rendetlenséggel kell kezdenem, amely a Budapestről kiszabaduló utazót fogadja. Kaotikus terek és kipofozott korzók, reménytelenül csúnya és éppen megújuló utcák, szocreál csodák és diadalmas paloták, folyópart és - főleg - parkok minden mennyiségben egy lüktető, élő városban.