Hogyan csinálják? - Monstre irodalmi fesztivál Iaşi-ban

  • Urfi Péter
  • 2014. november 23.

Könyv

Iaşi, azaz Jászvásár új fesztiválja önmagában sem érdektelen, mégis nehéz szabadulni az összehasonlítás kényszerétől: nálunk miért nincs ilyen?

„Vidékiessége az az eszményi vidékiesség, ami Proust Párizsát annyira jellemzi; Moldvában pedig mindenki kívülről fújja Proustot” – írja Iaşi-ról szabálytalan remekművében Curzio Malaparte, aki haditudósítóként és a fasiszta Olaszország renitens diplomatájaként bejárta a háborútól vonagló Európát, és olyan helyekre nyert bebocsátást, ahová független krónikások közül senki. Kaputt című tényregényének legemlékezetesebb része az 1941-es jászvásári pogrom leírása, amely sokszor került viták kereszttüzébe, hiszen a szemtanú beszámolójából egyértelműen kiderül, hogy nem csak a németek, és még csak nem is kizárólag a román karhatalom felelős a három nap alatt megölt 13 ezer áldozat haláláért: „Zsidók fejvesztett tömege menekült az utcákon, nyomukban megvadult katonák és civilek, késekkel és feszítővasakkal, csendőrosztagok zúzták darabokra puskatussal a házak kapuit, ablakok vágódtak ki, és borzas nők, egy szál ingben, integettek kétségbeesetten és ordítottak az utcára, némelyik ki is vetette magát, s arca lágyan puffant a járda aszfaltján. Katonák csapatai hajigáltak be kézigránátokat az apró pinceablakokon, mert sokan kerestek csalóka menedéket a házak alatt, és a katonák négykézlábra ereszkedve figyelték a robbanások hatását, majd elégedetten összenevettek a bajtársaikkal. Ahol az öldöklés a legesze­veszettebben dúlt, vériszamós volt a kövezet az utcákon, a házakban zokogás, vérfagyasztó üvöltözés és kegyetlen röhej: diadalmámorban és vérszomjasan tombolt a pogrom.”

*

Nehéz ettől elvonatkoztatni, ha valaki először jár Iaşi-ban, és a repülőn Malaparte lidércnyomásos riportját olvassa, de a város történelme amúgy is bővelkedik jelentős szépségekben és borzalmakban – és ugyanezt elmondhatjuk a közterek és az épületek izgalmas összevisszaságáról is. A 300 ezer fős megyeszékhely egyben egyetemi város, az utcákon zajlik az élet, működnek színházai, operája és múzeumai, de a FILIT, vagyis a nemzetközi irodalmi és fordítói fesztivál mégis váratlan fejleménynek mondható – és amikor ezt a jelenséget próbáljuk megérteni, akkor egyben azon is gondolkodunk, hogyan volna adaptálható mindez Magyarországon.

Történetünk kezdetén három barátot látunk, három írót, akik sorra járják az európai irodalmi fesztiválokat. Amikor egyikük, bizonyos Dan Lungu az irodalmi múzeum vezetője lesz Iaşi-ban, úgy dönt, hogy nem múzeumot akar csinálni, hanem élő irodalmat, valami olyat, amit Nyugat-Európában látott. Útja először a megyei tanácshoz vezetett, náluk akarta elérni, hogy segítsék egy irodalmi találkozó létrehozását. A politika reakciója tanulságos: adunk pénzt, sőt sok pénzt, 500 ezer eurót, de csak akkor, ha ez lesz az ország legnagyobb irodalmi fesztiválja. Ez lett.

Dan Lungu fesztiváligazgató lelkesen és magabiztosan meséli a sikertörténetet, amelynek receptje szinte bárhol alkalmazhatónak tűnik. Meggyőzte a politikát, hogy a fesztivál presztízst jelent, s az így szerzett pénzből és a külföldi tapasztalatokból elkezdett építkezni. Felhasználta a város adottságait és a saját kapcsolatait: bevonta a legismertebb román könyvkiadót, a saját regényeit is megjelentető helyi Poliromot, az egyetemet, ahol tanít, és a város többi fontos intézményét. Meghívott ismert külföldi és román írókat, de hívott melléjük újságírókat is: az El País, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Le Monde méltató sorait azóta minden promóciós kiadványban mutogatják, a politikusok pedig elalélnak tőlük. A tavalyi debütálás sikere után már őt kereste meg a kulturális minisztérium, a román kulturális intézet és a városban képviselettel rendelkező külföldi kulturális intézetek sora, és az Európai Bizottság is vállalta a védnökséget. Amikor arról kérdezem, mintegy jó magyar reflexből, hogyan élhet majd túl a fesztivál egy esetleges politikai változást, halálos nyugalommal kezdi fejtegetni, hogy a város és a megye más-más pártállású vezetői a legnagyobb egyetértésben álltak be mögéjük, hiszen a FILIT mindenkire jó fényt vet. És biztos benne, hogy ha esetleg a megye kihátrálna mögüle, a város azonnal átvenné a költségek oroszlánrészét – hiszen így övé lenne a brand.

De mindez édeskevés volna, ha a város lakossága nem érezné sajátjának a fesztivált. Az óriásplakátok és a hangosbemondókkal felszerelt reklámautók, no meg a város közepén felhúzott méretes fesztiválsátor és a központilag elrendelt iskolai tanítási szünet gondoskodott róla, hogy senki figyelmét ne kerülje el az írók érkezése – ám ennél többről van szó. Például öt napon keresztül 150 önkéntes dolgozott a fesztiválon, gimnazisták és egyetemisták, akiket a 300 jelentkező közül választottak ki. Ezt annyira valószínűtlennek tartottam, hogy többüket alaposan kivallattam, mégis miért szánnak napi nyolc órát ilyesmire, de megdöbbentően egyszerű válaszokat kaptam: szeretnének írókkal találkozni, érdekli őket az irodalom, örülnek, hogy történik valami stb. Ugyanez a magától értetődő figyelem keltett meglepetést a magyar tudósítóban, amikor két közepesen ismert külföldi író, David Lodge és Guillermo Arriaga is csordultig töltötte a hétszáz fős Nemzeti Színházat. Pedig nem volt semmi extra: a színpadon beszélgettek békésen az irodalomról. A két román írófejedelem, Norman Manea és Mircea Cărtărescu, illetve a Nobel-díjas Herta Müller estjén meg aztán már levegőt sem lehetett kapni, nemhogy jegyet. (Minden esemény ingyenes volt, és regisztrálni is csak erre az öt kiemelt beszélgetésre kellett.)

Mikor Koszta Gabriellával, többek között Manea, Cărtărescu és a fesztiváligazgató Lungu magyar fordítójával beszélgetek, nehezen tud napirendre térni a nálunk valóban a politikai sci-fi kategóriájába sorolható tény fölött, hogy ezt a fesztivált együtt támogatják a különböző politikai oldalak, a bankok, az egyház és a civilek. (Koszta az irodalmi múzeum ösztöndíjasaként egy hónapig Iaşi-ban fordít, rajta kívül Karácsonyi Zsolt került be – szintén fordítóként – a háromszáz meghívott közé.) A kerekasztal-beszélgetések pedig a lehető legtermészetesebben öleltek fel nálunk politikailag kényesnek tetsző történelmi témákat (a jászvásári pogromtól a kommunizmus emlékezetéig) és unalmasnak tartott szakmai kérdéseket (fordítási dilemmák, mi a jó és a rossz a filmek feliratozásában). Szinte mindig telt ház előtt.

Mindehhez képest az egyes programok milyensége szinte másodlagos. Általában szokatlanul hagyományos módszert alkalmaztak: egy moderátor kérdezgette a szerzőt a munkájáról. Ez tavaly 27 ezer látogatót vonzott. Nálunk az öltönybe öltöző írók és a vetkőző költők próbálják úgymond népszerűsíteni az irodalmat, irodalmi párok és irodalmi családok lépnek fel, a felolvasások alatt zenélnek és vetítenek, tehát egyre-másra valami irodalmon kívülivel akarják „eladni” az irodalmat. Aminek lehet mozgósító hatása, de közben azt is üzeni: az irodalom önmagában nem elég érdekes. Iaşi-ban, úgy tűnik, az. Proust keze lehet a dologban.

Iaşi, október 1–5.

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.