Már Alföldi és Esterházy is bojkottálja a POSZT-ot, de volna itt egy-két nyugtalanító kérdés

  • Urfi Péter
  • 2015. április 10.

Publicisztika

Például, hogy meddig nézzük hülyének egymást, és mi lesz a versenyprogramban szereplő előadásokkal.

Ne tegyünk úgy, mintha ez az egész ügy a zsűri összetételéről szólna.

Az elmúlt két napban mi is részleteiben tárgyaltuk, hogyan, kik és miért feküdtek keresztbe a Színházi Kritikusok Céhe javaslatának, amellyel Csáki Juditot jelölték a Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűrijébe. Meghallgattuk a botrányt kirobbantó kritikusokat és a két szakmai tulajdonost, a Magyar Színházi Társaságot és a Magyar Teátrumi Társaságot. A dolog röviden úgy összegezhető, hogy az utóbbi megvétózta Csákit, az előbbi pedig ezt hagyta, és cinkosan hallgatott.

Ahogy hallgat maga a POSZT is, pedig minden nappal egyre kínosabb, hogy szó nélkül hagyja a három napja terebélyesedő bojkottot (az aláírók listája a Revizoron). Mert arra még legyinthet egy nagymellényű fesztivál, hogy Esterházy Péter, György Péter, Parti Nagy Lajos, Rainer M. János, Rényi András, Závada Pál és még sok más vezető értelmiségi nem kér belőle. De a folyamatosan bővülő listán a színházi élet olyan meghatározó figurái is szerepelnek, mint Alföldi Róbert, Gáspárik Attila, Goda Gábor, Fodor Tamás, Fullajtár Andrea, Jeles András, Lengyel Anna, Orlai Tibor, Radnóti Zsuzsa, Schilling Árpád, Takács Gábor, Visky András vagy éppen a névsor végéről Zubek Adrienn, aki a harmadik legfontosabb színházi szervezet, a Független Előadó-művészeti Szövetség elnöke. Őket – és a többieket, akiket nem sorolhattam fel – semmibe venni, válaszra sem méltatni pofátlanság, hübrisz. Már finoman szólva.

Mindig ugyanaz a nóta?

Mindig ugyanaz a nóta?

Fotó: MTI

Ami megint csak ahhoz a kérdéshez vezet, miféle képződmény lett a POSZT-ból. Persze, korábban sem volt kolbászból a körítés: olvassák csak el, mert tanulságos, miket írt róla az átkosban éppen Csáki Judit, például 2006-ban, 2008-ban, 2009-ben. Azt meg már Tompa Andrea írta meg a Narancsban, hogyan jutottunk el odáig, hogy a POSZT a béke szigete lett. A képmutatás szántóföldje, ahol árkot temetnek éjjel-nappal, és mindenki próbál úgy tenni, mintha nem látná, ki az úr a vidéken. Pedig ott sétálgat minden évben a Király utcán, politikusok hátát lapogatva.

A bojkott ennek a hazug hallgatásnak a megtörése, amely az értelmét akkor nyeri el, ha a demonstratív gesztust beszélgetés követi. A beszélgetés kereteit pedig az jelöli ki, hogy lesz-e POSZT egyáltalán.

Igen, most a beválogatott előadások alkotóinak kellene mondaniuk valamit. Mohácsi János, a versenyprogramban szereplő e föld befogad avagy számodra hely rendezője csatlakozott a bojkotthoz, legalábbis aláírta a felhívást. De mit jelent ez? Hogy az előadás nem utazik Pécsre?

És még inkább: mit gondol minderről, a POSZT-ról és a saját szerepéről a többi meghívott, például az Örkény Színház, a Szputnyik, vagy a rendezők, Bérczestől Zsótérig?

Vidnyánszky már elmondta a véleményét, konkrétan azt, hogy ő „ott sem volt”, neki ehhez semmi köze. Még reménykedhetünk, hogy a többiek ennél bátrabb válaszokat adnak.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.