A katolikus egyház a felvilágosodás és a francia forradalom korszakától kezdve a II. vatikáni zsinatig (1962) mentalitás- és intézménytörténetének legrögösebb útszakaszát járta be. Szekuláris uralmának zsugorodását a modernitással és a demokráciával folytatott küzdelemben sokáig vereségként, fokozatos pozícióvesztésként fogta fel. Az I. vatikáni zsinaton a pápa csalatkozhatatlanságának dogmájával próbálta megerősíteni kettős hatalmának maradék felét, "lelki hatalmát" hívei fölött. A 20. század elejétől (már a modernség biztosította létfeltétek között és a modern médiumok segítségével) antimodernista harcot vívott a szocializmus és a liberalizmus ellen, de épp így a teológiai "modernizmus" ellen is. Restaurációs elképzeléseit lassacskán felváltotta az a reálpolitikai stratégia, amelyet az európai konzervatív pártokkal együttműködve igyekezett megvalósítani. Társadalomképét a két világháború között a korporatista államban vélte megtestesülni; Mussoliniben, Franco tábornokban, Salazarban partnerre talált, Hitler Németországában kisebb veszélyt látott, mint a kommunizmusban és a szabadelvűségben. Főként laikus reformerőinek törekvése nyomán azonban a II. világháború után nemcsak szemlélője volt az európai demokrácia felépítésének, hanem tevékeny résztvevője is. A II. vatikáni zsinaton amellett foglalt állást, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság az emberi személy méltóságában gyökerezik: nem csupán az egyház által hirdetett igazság felismerésére való, hanem önérték. Amikor pedig 2002-ben II. János Pál hozzászólt az európai alkotmány tervezetéhez, mindössze azt kérte, hogy az alkotmány a kereszténység által is közvetített értékekként ismerje el a személy méltóságát, a lelkiismereti és szólásszabadságot, a szolidaritást és a többi alapjogot. Amikor tehát keresztény értékekről esik szó, akkor ezeken - tágabb európai kontextusban - a katolikus nyelvhasználat is elsősorban a demokrácia értékeit érti. Az egyházi tanítás sajátosabb elemeit, a család és a megfogant élet védelmét, a közjót és a vallásszabadságot ezek környezetében helyezi el. A 20. század végére a katolicizmus megkésve ugyan, de sok mindent befogadott diskurzusába abból, ami ellen nemrég még hadakozott.
