Az alkotmányosság nagy próbatételei a rendkívüli állapotok, így a háború, a belső zavargások vagy az ipari katasztrófák kezelése. A joguralom legvirtuózabb bírálója, Carl Schmitt szerint a liberális demokrácia képtelen ezeket a helyzeteket kezelni, mivel csak elvont jogi kategóriákban, nem pedig azonnali döntésekkel megoldható problémákban gondolkodik. Nyilvánvaló, hogy árvíz vagy nagy gátszakadás idején nem működhet a megszokott keretek között az állam. Ahhoz, hogy menteni lehessen a hömpölygő víztől az embereket és a tárgyi javakat, gyors és határozott cselekvésre van szükség. Ilyenkor nem lehet helye előzetes jogorvoslatnak, a hatóságoknak való ellentmondásnak vagy az államon belüli hatásköri vitáknak, hiszen ha a közhatalom nem képes megfelelően kezelni a rendkívüli helyzetet, akkor a polgárok tehetetlennek fogják találni, és a joguralom ellen fordulva erős, akár diktatórikus vezető után fognak kiáltani. Éppen ezért a modern alkotmányosság - részben Schmitt kritikájára is válaszul - arra tesz kísérletet, hogy elismerve e helyzetek különlegességét, kellő cselekvési lehetőséget adjon a kormányzat számára, ugyanakkor ezt nem veszélyeztetve megfelelő garanciákkal biztosítsa, hogy a rendkívüli állapot egyrészt nem fordul a jogállam felszámolásába, másrészt nem okoz nagyobb jogsérelmet, mint ami feltétlenül szükséges.