*
És tagadhatatlan: valami tényleg megváltozott. A második Orbán-kormány eredeti narratívája, a gazdasági szabadságharcba fejlődő fülkeforradalom halálos sebet kapott. A miniszterelnök kénytelen meghajolni a pénzpiacok és a szövetségeseink felől érkező nyomásnak, s így - korábban nehezen elképzelhető módon - hatalmának korlátozottságával szembesül. Mindeközben a demokratikus ellenzék pártjai között repedezni kezdtek a gátak, bázisuk legaktívabb része pedig a baloldaltól régen, tán soha nem látott utcai demonstrációkra is hajlandó lett. Mégis - korai ez az ellenzéki magabiztosság, ráadásul mind hatalomtechnikai, mind morális szempontból hibás előfeltevéseken alapul. Ez pedig komolyan veszélyeztetheti a jelenlegi kormánytöbbség leváltását.
A parlamenti demokrácia legfontosabb szabálya, hogy szavazatokra játsszák. Az ellenzéki demonstrációkon tüntetők száma lehet fokmérője a politikai közhangulatnak, ám semmit nem árul el arról, hogy képes-e győzni az ellenzék a választáson, de még arról sem, vajon efelé halad-e. A kormányváltáshoz nagyjából az kell majd, hogy kétmillió-kétszázezer ember az ellenzéki pártokra adja a voksát. Ráadásul úgy, hogy sok közülük képes legyen egy általa nem szívelt, de a sajátjához hasonlóan kormányváltást akaró párt jelöltje mellé tenni az ikszet. Hisz épp ezt követeli majd meg az ellenzéki pártok választás előtti együttműködése, ami nélkül aligha lesz elküldhető az Orbán-kormány.
Jelenleg a három demokratikus ellenzéki pártnak összesen van 1,3 millió szavazója, és ezen belül az LMP majd háromszázezer hívének többsége nem kíván szocialista vagy gyurcsányista jelöltet támogatni. Nagyon messze vagyunk tehát attól, hogy az ellenzék lefutottnak tekinthesse a 2014-es meccset. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a ciklus félidejében a trendek érdekesebbek, mint a nyers közvélemény-kutatási számok. Hisz a trend azt mutatja, hogy a demokratikus ellenzék a 2010-es választás óta lényegében nem szerzett új szavazót. A jogállami garanciák lebontása, a hatalmi ellensúlyok korlátozása láthatóan csak a tüntetések résztvevői számára meghatározó politikai élmény, a választókat többé-kevésbé hidegen hagyja - de legalábbis nem lesz emiatt kormányváltó hangulatúvá egy korábbi bizonytalan vagy Fidesz-szavazó.
Ez világosan mutatja azt is, hogy az esetleg bekövetkező kormányváltás szempontjából mennyire közömbös a hagyományos baloldali-liberális retorika az 1989/90-es közjogi keretek helyreállításáról vagy a reformközgazdászok társadalompolitikai elképzeléseiről. Nem kérdés, hogy egy leendő baloldali kormánynak restaurálnia kell az alkotmányos kereteket és főleg azok tiszteletét, és nem kérdés az sem, hogy felelős költségvetési politikát kell folytatni. Ennek hirdetése azonban a választási győzelemhez kevés lesz: a parlamentarizmust nem az evidenciának gondolt igazság kimondásának ereje, hanem a választók akarata igazgatja.
*
A kormánytöbbség eddigi politikájának tartalmi kudarca ráadásul aligha igazolható felsőbbrendűségi érzést váltott ki sok, magát mérsékeltnek tartó szereplőből. Ám ha elfogadhatatlan, hogy a baloldali pártok szavazóit a Fidesz politikusai rendre kirekesztik a nemzetből, ugyanúgy nem tartható, ha az ellenzéki oldal a jobboldali szavazóktól megtagadja demokrata mivoltukat (persze csak addig, amíg hajlandók lesznek végre egy a baloldalnak tetsző, úgymond európai jobboldali pártra szavazni). A kormányzat alkotmányosságot romboló lépései mellett sem volna helyes, ha a Fidesz mellett kitartó választókat a pártpreferenciájuk miatt nem tekintjük a politikai közösség egyenrangú tagjainak. Tetszik vagy nem, a politikai jobboldal legaktívabb, leginkább véleményformáló része a lelke mélyén mindig is olyan lesz, mint amit a szombati "Békemeneten" láthattunk. Lehet, hogy a második Orbán-kormány szakpolitikai kudarcai vagy egy méretes választási vereség (átmenetileg) letöri majd az önbizalmukat. Ez azonban érdemben nem fogja megváltoztatni azt a politikai jobboldalban mélyen, legalább a kiegyezés óta gyökerező tradíciót, amely a nyugatos orientációt egyfajta kurucos gyanakvással vegyíti.
A magyar baloldal joggal várhatja el, hogy a magyar nemzethez, a politikai közösséghez való tartozását senki ne kérdőjelezze meg. Ám ha a jobboldal ilyen törekvéseire hasonló indulatú "nem vagytok demokraták" szólammal válaszol, ugyanazt teszi, mint amit politikai ellenfeleinek magatartásában okkal kifogásol. A kormányzati politika kudarca miatt komoly esély van arra, hogy 2014-ben a baloldal legyőzze a Fidesz-KDNP-koalíciót, noha odáig még nagyon hosszú, hihetetlenül sok munkával kikövezett út vezet. Nagy baj lenne, ha a baloldal megismételné a Fidesz 2006-2010-es hibáját, és az ellenzéki radikalizmussal már előre sikertelenségre kárhoztatná saját kormányzását.
