Kinek a kedvére? - Hogyan kéne alkotmányozni? - III.: A bírói függetlenségről

  • Pauler Tamás
  • 2011. március 10.

Publicisztika

Az alkotmányozásról szóló nyilvános beszéd méltatlanul kevés figyelmet fordít a bírósági igazgatás alapjainak újragondolására, jóllehet az Alkotmánybíróság sorsát érintő döntés után ez lenne az alkotmányozás legélesebb szervezeti konfliktusa. Az érlelődő változások nagy hatással lehetnek az igazságszolgáltatás függetlenségére is.

Az alkotmányozásról szóló nyilvános beszéd méltatlanul kevés figyelmet fordít a bírósági igazgatás alapjainak újragondolására, jóllehet az Alkotmánybíróság sorsát érintő döntés után ez lenne az alkotmányozás legélesebb szervezeti konfliktusa. Az érlelődő változások nagy hatással lehetnek az igazságszolgáltatás függetlenségére is.

*

Az igazságszolgáltatás függetlensége alapvetően két dolgot jelent. A bíró az ítélkezési tevékenysége során független: nem utasítható, döntéseit kizárólag a jogszabályok és a saját lelkiismerete szerint hozza meg. Jogállamban az ítélkezés függetlensége nem szenvedhet csorbát, annak feltétel nélkül, mindig érvényesülnie kell. Ennek ugyanakkor vannak szervezeti és gazdálkodási, vagyis igazgatási feltételei. Ezek a következők. Az ítélkezéshez infrastruktúra: tárgyalóterem, jegyzőkönyvvezető, informatikai háttér szükséges egyrészt (hogy a bírói fizetésekről szót se ejtsünk); másrészt pedig valakinek döntenie kell személyzeti ügyekben, azaz a bírói és bírósági vezetői kinevezésekről, vagy az összeférhetetlenségi szabályok érvényesítéséről. Mindez különböző mértékben ugyan, de hatással van a bírói függetlenség tényleges érvényesülésére.

Az Alkotmány 1997 óta a bíróságok igazgatását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) feladataként határozza meg. Az akkori megfontolások szerint az igazságszolgáltatás nagyobb függetlensége érdekében a bíróságok gazdálkodásáért, személyzeti ügyeiért vagy éppen informatikai fejlesztéseiért egy önigazgató szervnek, a bírák által választott OIT-nak kell felelnie. Korábban ezeket a feladatokat - némi előzetes egyeztetési kötelezettség után - az igazságügyi miniszter látta el. Az 1997-es bírósági reform ezen eleme elvi és - az eltelt 13 év tapasztalatai tükrében - gyakorlati indokok alapján egyaránt vitatható. A kérdés csak az, hogy mit és mivel akar helyettesíteni az alkotmányozó.

Könnyen belátható, hogy míg az egyedi bírói döntés tartalmáért és minőségéért csak a bírónak szabad és kell felelősséget viselnie (azaz a politikusoknak nem), addig a bírói szervezet igazgatásával már politikai felelősség is jár. Az egyenetlen ügyeloszlás, a szegényes infrastruktúra ugyanis kihat a döntések színvonalára is, a bírósági eljárások ezzel összefüggő elhúzódása pedig érthető módon szomorítja a választópolgárokat. Ha lassan és rossz hatékonysággal működnek a bíróságok, azért a kormányzatra fognak neheztelni. A jelen állapotok szerint tehát a kormánytöbbség úgy visel politikai felelősséget a bíróságok igazgatási ügyeiért, hogy operatív hatáskörei nincsenek a bajok kezelésére.

A bírói önkormányzat esetében ráadásul hiányoznak azok az ösztönzők, amelyek a bíróságokat hatékony működésre sarkallnák. A bírók által választott bírói igazgatás ugyanis a bírók és nem a társadalom egészének kíván a kedvére tenni (és ugyanez elmondható a ma már igazán független ügyészségről is).

Az semmiképpen nem az ördögtől való tehát, hogy a bíróságok gazdálkodásáért, beruházásaiért a kormányzat vállaljon felelősséget, vagyis szűnjön meg a bírói önigazgatás ezen a területen.

*

Más a helyzet a bírósági személyzeti ügyekkel. A bírósági vezetők számos olyan tevékenységet látnak el, amelyek jelentős hatással bírnak a független bírói döntésekre. Hogy mást ne mondjunk, ők döntenek az egyes ügyekben eljáró bírák személyéről. Márpedig természetes emberi tulajdonság, hogy a jó képességű emberek vezető pozícióba törekednek, és magatartásukat ehhez igazítják. Ha a kormányzat meghatározó befolyást szerez a bírósági vezetők kiválasztásában, akkor a felfelé törekvő bírák számos esetben óhatatlanul a kormányzatnak akarnának majd megfelelni. Ez pedig sunyi módon aláásná a bírói függetlenség elvének gyakorlati érvényesülését.

Ebből a szempontból már az a tavalyi törvénymódosítás is nehezen indokolható, amely 2011. március 1-jétől az OIT testülete helyett a Legfelsőbb Bíróság elnökének egyszemélyi hatáskörévé tette a bírósági vezetők kinevezését. Bár a jogkör a bírósági szervezeten belül maradt, ezzel a változtatással a bírósági vezetői posztra aspiráló jelölteknek ma már nem a bírói szervezet szélesebb körét reprezentáló, ezért semlegesebb testületnek, hanem csak a politikusok, az Országgyűlés kétharmados többsége által választott főbíró igényeinek kell megfelelniük.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Baka András az OIT nevében azt javasolta az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak, hogy az új alkotmány erősítse meg az OIT bírósági igazgatási jogkörét. Sokak számára visszatetsző lehet, hogy az alkotmányozó többség ennek ellenére éppen csökkenteni kívánja az igazgatási önállóságot - pedig a gazdálkodási ügyekben ez ésszerű változtatás lenne. Az alkotmányozó nem tenné jól, ha betonnal öntené ki az OIT és a bíróságok szervezeti érdekeit.

Az viszont kifejezetten a dolga lenne, hogy az új alaptörvényben rögzítse az eljáró bíró függetlenségének garanciáit. Például: a bíró kinevezésére a bírósági önigazgatási szerv tehessen javaslatot. A bíró áthelyezéséhez legyen szükséges a bíró hozzájárulása is. A bírót a függetlenséget biztosító mértékű juttatásokban kell részesíteni. A kormányzati befolyásolási kísérlet veszélyét és látszatát pedig az csökkentheti a legjobban, ha magából az Alkotmányból következik, hogy a bírósági vezetők is csak bírói többséggel működő szerv döntése alapján nyerhetik el megbízatásukat.

Neked ajánljuk