Szilágyi László

A vízügyi kormányzat hihetetlen mennyiségű pénz felhasználásával egyre szűkebb és egyre magasabb helyen akarja levezetni a folyók vizét, amivel csak tovább növeli az árhullámok kockázatát. Ezzel szemben az alternatív árvízvédelemnek egyre több pártolója van, mert ezzel számos mezőgazdasági, erdőművelési, természetvédelmi és turisztikai gond is megoldódna.

Asokszor emlegetett garéi hulladékot a G + P konzorcium átcsomagolás után külföldre szállítja ártalmatlanításra. A társaság Pepó Pál minisztersége idejében nyerte el a tendert, méghozzá úgy, hogy a szerződéskötéskor nem voltak meg a veszélyeshulladék-szállítási engedélyek, a befogadás dokumentumai és a tranzitengedélyek. Nem csoda hát, hogy a folyamat nem haladt a megfelelő ütemben. Illés Zoltán is megszólalt az ügyben: "Többszörös és folyamatos szerződésszegés miatt fel kell bontani a garéi hulladék ártalmatlanítására kötött vállalkozói szerződést a G + P (Geohidroterv-Palota) konzorciummal." A Környezetvédelmi Minisztérium Pepó távozása után ezt komolyan fontolgatta is, aztán mégis kitolta a határidőt (miután a miniszter többször azt nyilatkozta, hogy jobb lenne az egészet hamar elégetni Dorogon).

a Tömör Bt. végezte, a bányatulajdonos a Pietra Rt. volt, amíg csődbe nem ment. A helyi önkormányzat ekkor átvehette volna a feltöltés jogát, de egyesek szerint

egy miniszterelnök egy parlamenti bizottsági elnöknek (aki mellesleg saját pártja alelnöke), hogy ne pattogjon már annyit, mert különben repül?

de - úgy tűnik - nem sikerült egyes kisgazda körökkel. A tárcánál szakmai

Ha választani kell egy agyonklórozott betonteknő és egy természetesnek tűnő folyó között, atavisztikus ösztöneinktől hajtva inkább az utóbbit választjuk. A baj az, hogy kevés olyan felszíni vízfolyás van, ahol teljesen ki lehet zárni az undok fertőzések veszélyét, mert rengeteg tisztítatlan szennyvizet juttatunk a vizekbe. A közegészségügyi hatóságoknak se pénzük, se idejük mindig mindenhol mérni a vízminőséget, csatornázásra meg ritkán akad pénz, ezért legtöbb helyen inkább megtiltják a fürdést.

Magyarországon két évig lehetett környezetvédelmi miniszter Pepó Pál. Politikai hullákról jót vagy semmit: ezzel be is fejezhetnénk a debreceni búzanemesítő szakmai tevékenységét méltató opust, ám annak elemzése nem érdektelen, hogyan süllyedhetett az Orbán-Torgyán-kormány környezetvédelmi politikája idáig, és hogy mi várható ezután.

Pepó Pál a legszívesebben államtitkárt reggelizik. Eddig nyolc államtitkárt (illetve helyettes államtitkárt) és egyes becslések szerint 32 egyéb vezető beosztású alkalmazottat távolított el a Környezetvédelmi Minisztériumból. De ha ez nem lenne elég, a szaktárca és intézményei állományát újabban olyanokkal tölti föl, akik mondjuk a vendéglátó- vagy a faiparban szereztek ugyan tapasztalatot, a környezetvédelemben viszont aligha.

A Gordos Dénes (Környezetgazdálkodási Intézet, főigazgató-helyettes) által kibrusztolt Zöld Magyarország című sajtóorgánumról már volt itt szó (Civilek a pálya szélére!, MaNcs, 2000. március 16.). A lap kiadója (az impresszum szerint Eisen Kiadói Kft.) most egy CD-ROM-ot jelentetett meg, amely az ország nemzeti parkjairól szól (főszerkesztő Tardy János helyettes államtitkár, Természetvédelmi Hivatal). A Népszabadság információi szerint csak azt felejtették el, hogy a szerzők és az eredeti művek kiadóinak engedélyét beszerezzék, illetve hogy jogdíjat fizessenek nekik.

Civilizált ember - és mindenkinek van legalább egy ilyen ismerőse - gumiabroncsot nem dob a kukába, erről már a harmadikos környezetismeret-órán is szót ejtenek. A kommunális szolgáltatók lomtalanításkor szabadítanak meg bennünket a használt gumiktól, hogy aztán ugyanúgy bánjanak el velük, mint a többi szeméttel. Polgártársainkban kerékcsere után gyakorta felmerül még a gumi árokba vagy patakba dobálásának ötlete, persze csak végső elkeseredésükben, mert nem tudják, mi a francot csinálhatnának vele. Tényleg, kinek és mit kellene tennie a gumiabroncs-hulladékkal?

Pepó Pál miniszter - aki az állami környezetvédelem terén látványosan becsődölt - támogatói az utóbbi hetekben a környezetvédelem társadalmi részét próbálják maguk alá gyűrni, önvédelmi reflexből mintegy. Hatalmi politikával, a jól ismert népfrontos eszközökkel igyekeznek elhitetni, hogy ők az igazi zöldek, és a környezetvédelemmel semmi baj. Félő, hogy tartós elmebajról van szó, miszerint vannak politikailag jó meg politikailag rossz zöldek.