A múlt szerdai Orbán-interjúban Kondor Katalin (aki természet- és állatvédelmi kérdésekkel máskor is szívesen foglalkozik) kérdésében sugallta: a környező országokkal valamifajta ökológiai megoldáson kellene gondolkodni, visszaerdősítéssel, tározók építésével, falvak eltelepítésével és árvízi gazdálkodással kellene operálni. Orbán Viktor erre azt válaszolta, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, hogy csak védekezni tudunk, és hogy emelni fogjuk a gátakat.
Pedig már a Vásárhelyi Pál korabeli folyószabályozáskor is felmerültek alternatív lehetőségek. A holland Overmanus a töltésépítés helyett inkább a Kárpátok lejtőinek erdősítését, valamint a Tisza és mellékfolyóinak felső szakaszán víztározók építését javasolta, amelyek a lefolyó vizek visszatartásával csökkentették volna az árvízveszélyt. Az egyébként jó szándékú Széchenyi- és Vásárhelyi-féle koncepció valósult azonban meg, aminek eredményeképpen a megrövidült folyón az árvizek lefolyásának ideje lecsökkent (1855-ben Vásárosnaménytól Szegedig 55 nap alatt ért le a tetőzés, 1888-ban ehhez 26, 1885-ben csupán 6 nap kellett. A kiöntések időtartama 5-6 hónapról 2-2,5 hónapra, azaz a felére csökkent). Ezt a vízügyesek szeretik sikertörténetként emlegetni, ezzel szemben nagyon sokba került: mára ennek számos ökológiai és vízrajzi hátránya vált ismertté, és az eredeti probléma sem oldódott meg.
2000-ben rendkívüli védekezésre 38,3 milliárd forintot fordított a kormány. Ennek forrása a tárcák kiadási előirányzatának 2,1 százaléka volt (a költségvetésben mindössze 1,3 milliárd forintnyi kárelhárítási keret, illetve a Belügyminisztérium [BM] 330 milliós vis maior kerete volt megnevezve). "A következő két évben
újabb hatmilliárd
forintot fordítunk a hazai folyók legkritikusabb gátszakaszainak megerősítésére" - jelentette ki Orbán Viktor még decemberben Tarpán, amikor átadott egy 15 kilométeres töltést, valamint a Tisza Ukrajnával közös jelző- és riasztórendszerét. A sors fintora, hogy az idei árhullám éppen Tarpánál szakította át a gátakat, úgy 300 méterrel arrébb; sajnos a tél beállta miatt nem folytatták a munkát. A kormányfő vigadóbeli "országértékelő" beszédében is megemlékezett az árvízről, mondván: "Majd százmilliárd forintot úsztatott le magával." A kormány több mint dupláját fordítja árvízvédelemre, mint a Horn-kormány 1996-1998 között, de egy 1995-ös vízügyi felmérés szerint körülbelül 58 milliárd forintra lenne szükség az egyszázalékos valószínűségű (százévenként előforduló) árvíz elleni védelemre. Ugyanezt már 170 milliárd forintra taksálta a Vituki Consult Rt. tanulmánya.
Gátat építeni biztosan kell, ezt a több zöld szervezetet tömörítő Tisza Platform is elismeri, de csak ott, ahol a települések biztonsága nem tesz lehetővé mást. A töltéseket
nem magasítani,
hanem erősíteni
kellene, a rézsűket el kellene lapítani, elősegítve ezzel a tájba illesztést és a könnyebb kezelhetőséget; a partvédő erdők területeit biztosan gyarapítani kell. A töltésépítések és -megerősítések során törekedni kell arra, hogy a táj- és természetvédelmi-ökológiai és esetlegesen az üdülési szempontok is érvényre jussanak. A lakóházak és ipari létesítmények építési engedélyeinek kiadásakor figyelembe kell venni az árvízi veszélyeztetettséget, új engedélyt nem lenne szabad kiadni az összedőlt házak helyére. Jelentős környezeti kockázattal járó létesítményeket nem szabad engedélyezni a folyók árterületei mentén.
A kormányfő nyilatkozataiból kitűnik: az okok közül annyi már átment neki, hogy "azért olvadnak meg ilyen viharos gyorsasággal (Ukrajnában) a havas hegyoldalak, (...) mert tarvágás történt (...), a föld nem tudja beszívni, (...) és lezúdul ide, a mi nyakunkba". A vízgyűjtők védelmére határokon átnyúló egyezményekre lenne szükség, mert árvízvédelmi szempontból a legfontosabb a hegyvidéki erdőterületek védelme. Az érintett országokban megfelelő hosszú távú erdőgazdálkodási terveket kellene készíteni, növelni kellene a védelmi erdők területét. A kormányok ezzel nehezen haladnak, ami a mi térségünkben nem csoda. A nemzetközi WWF Fülöp herceg vezérletével előkészített egy magas szintű tárgyalást a Kárpátok térségének államai számára; május elején lesz Romániában egy találkozó, ezen remélhetően történik valami.
Az erdők egyébként nem csak a hegyvidéken fontosak a víz visszatartásában, az árhullám lassításában. Valaha a medencében (nálunk) is lényegesen több volt az erdő: az Alföldön az erdőségek a mai 4-5 százalékos arány helyett 20-25 százalékot tettek ki. Az Európai Unió is azt várja tőlünk, hogy több mint egymillió hektárt vonjunk ki a mezőgazdasági művelés alól; hát itt lenne az alkalom, hogy ártéri erdőgazdálkodásra térjünk át a Tisza völgyében ott, ahol csak lehet.
A folyószabályozások előtt Magyarország területének 24 százaléka volt hullámtér, ma ez a másfél százalékot sem éri el. A túlságosan szűkre szabott hullámterekben a hirtelen lerohanó nagy víztömeg ma már nem vezethető le biztonságosan. Vízügyi szakemberek is kezdenek megbarátkozni a gondolattal, hogy
el kell árasztani
egyes mezőgazdasági területeket, természetes mélyedéseket ahhoz, hogy a lakott területeket meg lehessen menteni. Lehet, hogy ez a mostani nagy árvíz csupán ezzel a módszerrel nem lett volna kezelhető, de hosszú távon a Tiszának vissza kell adni a természetes területeit, ami az árvízi biztonságot is növelné.
Az eddigi szabályozási logika szerint soha semennyi pénz nem lenne elég gátépítésre, de valami végre mozdul vízügyi berkekben is: felállt az új Vásárhelyi Terv Előkészítő Bizottság (reméljük, a név nem fogja akadályozni az új szemlélet előretörését), és nyilatkozatában ilyeneket lehet olvasni: "A töltések emelése nem evidencia, sőt ellenállást vált ki, megvalósítása hatalmas összeget igényel, a védbiztonságot növelő alternatív javaslatokkal kell előállnunk." Tavalyelőtt a vízügyi kormányzat már finanszírozott egy olyan kutatást, amely az árhullám hatását csökkentő tározók lehetőségeit vizsgálta. Az Alföld mezőgazdaságilag erősen művelt területnek számít, de nincs más megoldás, mint a fő védvonalak távolabb helyezése, még ha egyes helyeken nem is lehet másképp megoldani, csak komplett falvak áthelyezésével. Ez nyilván társadalmi feszültségeket fog szülni, amelyet a választások közeledtével a kormány nem vállal, de az árvízvédelem olyan kérdés, amit egy négyéves parlamenti ciklus alatt képtelenség megoldani.
A természetvédők szerint az alternatív árvízvédelem sok egyéb jóval is kecsegtet: nagy területeken nyílna lehetőség erdő- és nádgazdálkodásra; a mélyebb fekvésű laposokban, holtágakban halászhatnának, horgászhatnának, a vadgazdálkodás is új lehetőségeket kapna, a vízivilág vonzerőt jelenthetne a falusi és ökoturizmus számára. Hosszú távon a Tisza menti embereknek és a turistáknak ugyanaz az érdekük, mint a természetnek: az ökológiai, tájképi és kulturális értékek összehangolt megóvása.
Kár, hogy a katasztrófa alatt a vízügyi minisztérium honlapja nem működik, és hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság oldalán információ nem nagyon van, csak ilyenek: "Mérnökeink nem valamilyen öncélú elv megszállottjaként akarják >>kiegyenesítenisic!) segíti úgy, hogy az hatékonyan tudjon az árvizek levezetésében részt vállalni." Innen kell elindulni.
Szilágyi László
