A gátépítés alternatívái: Két árvíz között

  • Szilágyi László
  • 2001. március 15.

Belpol

A vízügyi kormányzat hihetetlen mennyiségű pénz felhasználásával egyre szűkebb és egyre magasabb helyen akarja levezetni a folyók vizét, amivel csak tovább növeli az árhullámok kockázatát. Ezzel szemben az alternatív árvízvédelemnek egyre több pártolója van, mert ezzel számos mezőgazdasági, erdőművelési, természetvédelmi és turisztikai gond is megoldódna.

A múlt szerdai Orbán-interjúban Kondor Katalin (aki természet- és állatvédelmi kérdésekkel máskor is szívesen foglalkozik) kérdésében sugallta: a környező országokkal valamifajta ökológiai megoldáson kellene gondolkodni, visszaerdősítéssel, tározók építésével, falvak eltelepítésével és árvízi gazdálkodással kellene operálni. Orbán Viktor erre azt válaszolta, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, hogy csak védekezni tudunk, és hogy emelni fogjuk a gátakat.

Pedig már a Vásárhelyi Pál korabeli folyószabályozáskor is felmerültek alternatív lehetőségek. A holland Overmanus a töltésépítés helyett inkább a Kárpátok lejtőinek erdősítését, valamint a Tisza és mellékfolyóinak felső szakaszán víztározók építését javasolta, amelyek a lefolyó vizek visszatartásával csökkentették volna az árvízveszélyt. Az egyébként jó szándékú Széchenyi- és Vásárhelyi-féle koncepció valósult azonban meg, aminek eredményeképpen a megrövidült folyón az árvizek lefolyásának ideje lecsökkent (1855-ben Vásárosnaménytól Szegedig 55 nap alatt ért le a tetőzés, 1888-ban ehhez 26, 1885-ben csupán 6 nap kellett. A kiöntések időtartama 5-6 hónapról 2-2,5 hónapra, azaz a felére csökkent). Ezt a vízügyesek szeretik sikertörténetként emlegetni, ezzel szemben nagyon sokba került: mára ennek számos ökológiai és vízrajzi hátránya vált ismertté, és az eredeti probléma sem oldódott meg.

2000-ben rendkívüli védekezésre 38,3 milliárd forintot fordított a kormány. Ennek forrása a tárcák kiadási előirányzatának 2,1 százaléka volt (a költségvetésben mindössze 1,3 milliárd forintnyi kárelhárítási keret, illetve a Belügyminisztérium [BM] 330 milliós vis maior kerete volt megnevezve). "A következő két évben

újabb hatmilliárd

forintot fordítunk a hazai folyók legkritikusabb gátszakaszainak megerősítésére" - jelentette ki Orbán Viktor még decemberben Tarpán, amikor átadott egy 15 kilométeres töltést, valamint a Tisza Ukrajnával közös jelző- és riasztórendszerét. A sors fintora, hogy az idei árhullám éppen Tarpánál szakította át a gátakat, úgy 300 méterrel arrébb; sajnos a tél beállta miatt nem folytatták a munkát. A kormányfő vigadóbeli "országértékelő" beszédében is megemlékezett az árvízről, mondván: "Majd százmilliárd forintot úsztatott le magával." A kormány több mint dupláját fordítja árvízvédelemre, mint a Horn-kormány 1996-1998 között, de egy 1995-ös vízügyi felmérés szerint körülbelül 58 milliárd forintra lenne szükség az egyszázalékos valószínűségű (százévenként előforduló) árvíz elleni védelemre. Ugyanezt már 170 milliárd forintra taksálta a Vituki Consult Rt. tanulmánya.

Gátat építeni biztosan kell, ezt a több zöld szervezetet tömörítő Tisza Platform is elismeri, de csak ott, ahol a települések biztonsága nem tesz lehetővé mást. A töltéseket

nem magasítani,

hanem erősíteni

kellene, a rézsűket el kellene lapítani, elősegítve ezzel a tájba illesztést és a könnyebb kezelhetőséget; a partvédő erdők területeit biztosan gyarapítani kell. A töltésépítések és -megerősítések során törekedni kell arra, hogy a táj- és természetvédelmi-ökológiai és esetlegesen az üdülési szempontok is érvényre jussanak. A lakóházak és ipari létesítmények építési engedélyeinek kiadásakor figyelembe kell venni az árvízi veszélyeztetettséget, új engedélyt nem lenne szabad kiadni az összedőlt házak helyére. Jelentős környezeti kockázattal járó létesítményeket nem szabad engedélyezni a folyók árterületei mentén.

A kormányfő nyilatkozataiból kitűnik: az okok közül annyi már átment neki, hogy "azért olvadnak meg ilyen viharos gyorsasággal (Ukrajnában) a havas hegyoldalak, (...) mert tarvágás történt (...), a föld nem tudja beszívni, (...) és lezúdul ide, a mi nyakunkba". A vízgyűjtők védelmére határokon átnyúló egyezményekre lenne szükség, mert árvízvédelmi szempontból a legfontosabb a hegyvidéki erdőterületek védelme. Az érintett országokban megfelelő hosszú távú erdőgazdálkodási terveket kellene készíteni, növelni kellene a védelmi erdők területét. A kormányok ezzel nehezen haladnak, ami a mi térségünkben nem csoda. A nemzetközi WWF Fülöp herceg vezérletével előkészített egy magas szintű tárgyalást a Kárpátok térségének államai számára; május elején lesz Romániában egy találkozó, ezen remélhetően történik valami.

Az erdők egyébként nem csak a hegyvidéken fontosak a víz visszatartásában, az árhullám lassításában. Valaha a medencében (nálunk) is lényegesen több volt az erdő: az Alföldön az erdőségek a mai 4-5 százalékos arány helyett 20-25 százalékot tettek ki. Az Európai Unió is azt várja tőlünk, hogy több mint egymillió hektárt vonjunk ki a mezőgazdasági művelés alól; hát itt lenne az alkalom, hogy ártéri erdőgazdálkodásra térjünk át a Tisza völgyében ott, ahol csak lehet.

A folyószabályozások előtt Magyarország területének 24 százaléka volt hullámtér, ma ez a másfél százalékot sem éri el. A túlságosan szűkre szabott hullámterekben a hirtelen lerohanó nagy víztömeg ma már nem vezethető le biztonságosan. Vízügyi szakemberek is kezdenek megbarátkozni a gondolattal, hogy

el kell árasztani

egyes mezőgazdasági területeket, természetes mélyedéseket ahhoz, hogy a lakott területeket meg lehessen menteni. Lehet, hogy ez a mostani nagy árvíz csupán ezzel a módszerrel nem lett volna kezelhető, de hosszú távon a Tiszának vissza kell adni a természetes területeit, ami az árvízi biztonságot is növelné.

Az eddigi szabályozási logika szerint soha semennyi pénz nem lenne elég gátépítésre, de valami végre mozdul vízügyi berkekben is: felállt az új Vásárhelyi Terv Előkészítő Bizottság (reméljük, a név nem fogja akadályozni az új szemlélet előretörését), és nyilatkozatában ilyeneket lehet olvasni: "A töltések emelése nem evidencia, sőt ellenállást vált ki, megvalósítása hatalmas összeget igényel, a védbiztonságot növelő alternatív javaslatokkal kell előállnunk." Tavalyelőtt a vízügyi kormányzat már finanszírozott egy olyan kutatást, amely az árhullám hatását csökkentő tározók lehetőségeit vizsgálta. Az Alföld mezőgazdaságilag erősen művelt területnek számít, de nincs más megoldás, mint a fő védvonalak távolabb helyezése, még ha egyes helyeken nem is lehet másképp megoldani, csak komplett falvak áthelyezésével. Ez nyilván társadalmi feszültségeket fog szülni, amelyet a választások közeledtével a kormány nem vállal, de az árvízvédelem olyan kérdés, amit egy négyéves parlamenti ciklus alatt képtelenség megoldani.

A természetvédők szerint az alternatív árvízvédelem sok egyéb jóval is kecsegtet: nagy területeken nyílna lehetőség erdő- és nádgazdálkodásra; a mélyebb fekvésű laposokban, holtágakban halászhatnának, horgászhatnának, a vadgazdálkodás is új lehetőségeket kapna, a vízivilág vonzerőt jelenthetne a falusi és ökoturizmus számára. Hosszú távon a Tisza menti embereknek és a turistáknak ugyanaz az érdekük, mint a természetnek: az ökológiai, tájképi és kulturális értékek összehangolt megóvása.

Kár, hogy a katasztrófa alatt a vízügyi minisztérium honlapja nem működik, és hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság oldalán információ nem nagyon van, csak ilyenek: "Mérnökeink nem valamilyen öncélú elv megszállottjaként akarják >>kiegyenesítenisic!) segíti úgy, hogy az hatékonyan tudjon az árvizek levezetésében részt vállalni." Innen kell elindulni.

Szilágyi László

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.