Folyóvizeink 95 százaléka az ország területén kívülről származik, aggasztóan ki vagyunk tehát szolgáltatva a szomszédos országokban zajló vízhasználatnak, erre idén adódott is goromba példa a Tiszán. Persze szennyezésért nem kell a szomszédba mennünk, Magyarországon közel 57 ezer szennyvízkibocsátó van, állítja a Környezetvédelmi Minisztérium honlapja (www.ktm.hu). Az élővizek minőségét rendszeresen ellenőrzik a környezetvédelmi felügyelőségek (és mikrobiológiai szempontból az ÁNTSZ-ek) az ún. törzshálózati pontokon, az eredményeket egy országos adatbankba továbbítják, ahol az adatokat évente értékelik egy vaskos kiadványban. A közegészségügyi hatóság olyan helyeken is mér, ahol felmerül a folyóvízi fürdés lehetősége, de ezeken a helyeken már jóval ritkábban. Ha szennyezett, fürdésre alkalmatlan a víz, az illetékes jegyző kiteteti a "Fürdeni tilos!" táblát, és onnantól büntethető, aki mégis.
Vizeinkre a tisztítatlan szennyvizek hatásai a legártalmasabbak. Azontúl, hogy büdös és zavaros lesz tőle a folyó, a sok nitrogén és foszfor miatt elszaporodnak a mikroszkopikus moszatok és egyéb növényi szervezetek. A rengeteg szerves anyag miatt kritikusan lecsökkenhet a víz oldottoxigén-tartalma, és ez az élővilág számára végzetes is lehet. Számunkra pedig a fekáliában lévő kórokozók jelenthetnek gondot.
A főváros szennyvizeinek csak körülbelül 30 százalékát tisztítják meg biológiailag, a többi némi mechanikai szűrés után ömlik a Dunába, így a kékből leírhatatlan színűvé vált folyó csak Dunaújváros alatt tér magához a szervesanyag-sokktól. Az a csoda, hogy magához tér egyáltalán: ez is csak nagy vízhozamának és jó oxigénháztartásának köszönhető.
Túlfeszített tükör
A múlt században még itták a Duna vizét, ma már úszni se lehet benne. Magyarországon a folyó bakteriológiai szempontból mindenhol IV-V. osztályú (az I. a legjobb, az V. a legrosszabb, tehát nem lehetünk különösebben büszkék). Ez évek óta nem változik, így például a Nagy-Duna Pest megyei és fővárosi szakaszán nincs olyan hely, ahol engedélyezve lenne a fürdés, sőt még egy rendőrségi állásfoglalás is van, hogy a budapesti partvonalon mindenhol veszélyes a lubickolást. A Pest megyei szakaszon is hasonló a helyzet, kivétel a Ráckevei Duna-ág, ahol öt helyen is lehet úszni, ezeket a helyeket az ÁNTSZ rendszeresen ellenőrzi. Ez az egyetlen hely a Dunán, ahol a szakemberek szerint számottevő vízminőség-javulás tapasztalható.
A Tisza sokkal jobb minőségű vizet szállít, ha éppen nem jön cián és nehézfém. A Szolnok Megyei ÁNTSZ munkatársa a középső szakaszon talán csak egy helyet említett - az Alcsi-szigeti holtágat -, ahol előfordulhatnak vízvirágzások. Ilyenkor nem a tiszavirág nevű kérészek nászrepülnek, hanem bizonyos kékalgák szaporodnak el, és egy allergiát okozó toxint termelnek. Egyébként rendszeresek a mérések, még a Német Autóklub is intenzíven érdeklődik a ciánszennyezés hatásai felől, mert ha nincs cián, akkor ezt a bedekkerükben publikálják, és akkor dőlnek a német turisták. És nincs cián.
A Balaton sokat tisztult, hála a csatornázásnak és a Kis-Balaton nádasrendszerének, de foszforterhelése még mindig jelentős, ennek következtében nyáron gyakran előfordul az algatúlszaporodás. A szennyezés forrása (a fekálián kívül) a csapadék által a mezőgazdasági területekről bemosódott talaj. A Keszthelyi-medencében a legrosszabb a helyzet, kelet felé haladva a szennyezettség csökken. A tó nyílt vízi része ma is ivóvíz minőségű, nem is igazi környezetvédelmi miniszter, aki ezt nem mutatta be még a Híradóban.
Saját vizét issza vissza
Legnagyobb a kockázat, ha lenyeljük a szennyezett vizet. Épeszű ember ilyet nem tesz manapság, de a gyerekeknél akarva-akaratlanul előfordul. Már 50 milliliter baktériumokat tartalmazó folyóvíz betegséget okozhat - állítja dr. Némedi László, a Fővárosi ÁNTSZ osztályvezetője. Ezek lehetnek vírusbetegségek, baktériumfertőzések hasmenéssel és hányással, de benyalhatunk mindenféle parazitalárvákat is: bélférgeket, ostoros véglényeket. Öblögetni sem érdemes (vízi sportolók szoktak!), mert mindenféle nyálkahártya- és bőrfertőzést is lehet így szerezni, és a szar bőven tartalmazhat gennykeltő baktériumokat. Szalmonellát is kaphatunk, bár egyszerűbb az üzemi konyhán vagy a kacsatojásból főzött fagyiból beszerezni, ha valakinek mindenképp ez a hobbija.
Márpedig Budapesten szinte minden minta szalmonellapozitív. Kéthetente mérnek bizonyos pontokon, és az emberi bélsárban éldegélő baktériumok (coliformok, streptococcusok) teljes sorozata kimutatható a vízből. Szerencse, hogy ezek csak ott (tudniillik a szarban) érzik jól magukat, így viszonylag hamar elpusztulnak a folyóban. Minél kisebb egy vízfolyás vízhozama és sebessége, és minél nagyobb a hőmérséklete, annál nagyobb a szennyvíz okozta baj és így a fertőzésveszély.
Zavarosban pecázók
Nem vagyok finnyás típus, de mindig megrökönyödve nézem, ha bizonyos embertársaim a szennyvízkifolyók mellett gubbasztanak órákig, horgászatot mímelve a húgypermetben. A jelenség felszínes magyarázata lehet, hogy a halak szívesen eszegetnek a kiömlő fekália ínyencségeiből, tehát ide telepszenek a horgászok (de a sirályok is), mert kifejezetten szeretnek halat fogni. Ezen hobbistáknak csak bizonyos részhalmaza eszi meg, amit fogott, a többiek a szomszédnak ajándékozzák. A szakemberek szerint ha a szomszéd felesége "rendesen" elkészíti a zsákmányt, akkor nem történhet baj, mert a főzés-sütés folyamán elpusztulnak a kórokozó szervezetek.
Amerikában mindenesetre (ahol minden lehetséges) külön élővízi határérték van az úszásra, és külön a vízi sportokra alkalmas vizekre, mert az első esetben előfordulhat, hogy nyelünk egy keveset, míg a második esetben csak bőrkontaktusról lehet szó. Nálunk ez nincs így, pedig kajak-kenu edzők számoltak már be ronda kiütésekről és ekcémáról, amit a szennyezett víz tartós expozíciója okozott. Ilyet legegyszerűbben úgy szerezhetünk, ha nyílt sebekkel megyünk be a vízbe. E sorok írójával már előfordult, hogy Gönyűnél úszott egy rövidet a Dunában, majd fél óra múlva tele lett a teste kiütésekkel. Szerencsére mire a közgyógyellátás kezelésbe vett volna, elmúltak a ragyák. Bizonyos fokig érthető tehát az ÁNTSZ aggodalma, mert ők már láttak élővíztől megbetegedett embert, másfelől túlzottnak tűnik a tiltás, mert mindannyian ismerünk olyan helyeket, ahol nyugodt lelkiismerettel víz alá nyomhatjuk ellenségeinket, nem gondatlanságból elkövetett fertőzés miatt fognak ismeretlen tettes után kajtatni. A baj az, hogy a hatóságok nem tudnak ennél több helyen és gyakorisággal mérni. Lehet persze, hogy nem is erre kellene rámenni, hanem a csatornázásra és a szennyvíztisztításra. Talán ha nem vezetnénk saját kútjainkba és patakjainkba a saját szarunkat, ha megépülnének a korszerű derítők és tisztítóművek, néhány év alatt magukhoz térnének a folyók is. Erre már sok szép példa van.
Szilágyi László
