Menesztik a környezetvédelmi minisztert?: Túlzásba vitt rendteremtés

  • Szilágyi László
  • 2000. november 9.

Belpol

egy miniszterelnök egy parlamenti bizottsági elnöknek (aki mellesleg saját pártja alelnöke), hogy ne pattogjon már annyit, mert különben repül?
Ligetvári Ferenc azon kísérlete, hogy a Pepó Pál utáni minisztériumot rendbe teszi, felőrölte a kisgazdák idegeit. Pedig két hete még úgy tűnt, nem merik Ligetvári leváltását kezdeményezni. Múlt hétfőn Horváth Béla frakcióvezető-helyettes még cáfolta, hogy távozásra szólítanák föl a környezetvédelmi tárca vezetőjét, Turi-Kovács Béla (a kijelölt utód) pedig azt mondta: "Nem került szóba a miniszter menesztése, nincs ilyen szándék."

A miniszter hibája

Pedig a kisgazdák akkor már ezerrel követelték Mujzer Jánosnak, a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) megbízott főigazgatójának a fejét, és valójában Ligetvári minisztertől is megvonták bizalmukat. Mujzer tudniillik feljelentette a KGI korábbi FKGP-káder vezetőit bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy kárt okozó sikkasztás gyanúja miatt. A vizsgálati anyagot a főigazgató elküldte az Országgyűlés elnökének, az Igazságügyi és a Környezetvédelmi Minisztériumnak is. A jelentésben többek között az áll, hogy a KGI-nek a Szófia utcai palotát bérelték ki tíz évre évi százmillió forintért; ötszázmilliót herdáltak el indokolatlan luxusdolgokra, kamu-megbízásokra, lakomákra (libériás inasok, szarvasgomba stb.). "Az egymilliárdból még talán vissza tudnék szerezni nyolcszázmilliót, (...) de hát nem hagyják" - mondta Mujzer, és így fakadt ki: "Hát, kérem, ez egy bohóctréfa, ez a magyar államigazgatás bohóctréfája, ami itt történik!"

Ligetvári Ferenc csak egy hibát követett el: nem teljesítette azonnal Torgyán három kívánságát. Legott el kellett volna küldenie Mujzer Jánost, aki kiteregette a kisgazda szennyest, Tímár Györgyöt, aki Ligetvári tanácsadó testületét vezette és Fekete Katalin kommunikációs igazgatót, akinek az a bűne, hogy azonos a vezetékneve a Magyar Nemzeti Bank hajdani elnökhelyettesével. Távoztak is mindhárman a tárcától, de addigra már Torgyánt nem lehetett kiengesztelni. Tímár György a Narancsnak azt mondta: bár volna mondanivalója, nem nyilatkozik senkinek, mert "nem tartja időszerűnek".

Szakmai kifogás nem merült fel Ligetvári Ferenc ellen, általában tájékozott és szimpatikus emberként jellemezték. A kezdeti kisgazda komcsizás is elült idővel, csak a legvérmesebbek nem engesztelődtek (például Kávássy Sándor politikai államtitkár, de ez volt a legkisebb baj). Az első torgyániáda az volt, hogy a miniszter túlzásba vitte a rendcsinálást. Torgyán a végén már arról beszélt egyre zavarodottabban, hogy erősebb kezű miniszter kell a környezetvédelmi tárca élére.

Még nincs kirúgva

Ugyanebből a szájból jöttek ki azok a szavak is, hogy a kormányfő beleegyezett Ligetvári menesztésébe. Orbán viszont eddig nem nyilatkozott ilyet, és értesüléseink szerint lapzártánkig nem is írta alá a felmentést. A miniszterelnöknek nagyon is megfelel Ligetvári Ferenc: széles körben elfogadott szakember, aki ugyanakkor könnyen megbékélt a költségvetési megszorításokkal, minisztériuma kormányon belüli gyenge pozíciójával. Miközben a kamerák előtt mosolyogva nyilatkozott a kormányfő, fideszes berkekből tudni lehet, hogy Orbán már nagyon zabos a kisgazdabotrányok miatt. Informátoraink úgy látják: ha nem a kétéves költségvetés megszavazása lenne a tét, Orbán már belengetett volna Torgyánnak: vagyis nem mentené föl Ligetvárit.

Ligetvári tehát egyelőre nincs kirúgva: lefixált programjait sem mondta le, sőt mandátuma lejártának megjelölt dátuma előtt egy-két nappal még elmegy Brüsszelbe. Pepó Pállal annak idején hetekkel hamarabb közölték, hogy mondjon le minden programot.

Ezzel együtt is az valószínűsíthető, hogy Orbán legkésőbb a jövő hét elején felmenti Ligetvárit. A miniszterelnök - hétfői lapzártánk idején - találkozott a tárca leendő vezetőjével, Turi-Kovács Bélával. A kisgazda frakcióvezető-helyettes információink szerint kijelentette: ha megalapozottak a Mujzer-féle vizsgálat következtetései, úgy megteszi a szükséges jogi lépéseket - megjegyzése azért érdekes, mert egy héttel ezelőtt még nem fogalmazott ilyen karakánul (erről később).

Szegény Illés

Illés Zotán, a környezetvédelmi bizottság fideszes elnöke végképp Orbán pofozógépe lett: bármit tesz, ő húzza a rövidebbet. Amikor Pepót elhajtották, a kormányfő sietett kijelenteni: jó lenne, ha Illés visszafogná magát a mindenkori környezetvédelmi miniszter kritizálásában. Most, hogy öt hónapig őszintén lojális és együttműködő volt Ligetvári miniszterrel, Orbán megint őt kezdte cseszegetni, mondván, Illés túl hangosan lelkesedett a KGI átvilágítása és előző vezetésének ügyészségi feljelentése miatt. Illés Zoltán (aki ráadásul a Fidesz alelnöke és frakcióvezető-helyettes is) tevékenysége valami miatt erősen irritálja Orbán Viktort; talán mert Illés az egyetlen, környezetvédelem iránt elkötelezett politikus a mostani parlamentben (bármely frakciót nézzük is), aki emellett szókimondó, és nem ismer megalkuvást környezeti ügyekben. Ez pedig a mai politikában és a mai Fideszben nem túl jó ajánlólevél. A helyzet tragikomikumát mi sem jellemzi jobban, mint hogy az elképesztő szakmai és politikai ostobaságokkal operáló Reális Zöldek is Illés ellen ordibálnak.

Az MSZP és az SZDSZ is kezdeményezte a menesztett KGI-főnök, Gordos Dénes és a miniszter parlamenti bizottsági meghallgatását, ám Illés Zoltán ezt elutasította azzal az indokkal, hogy az ügy már ügyészségi szakaszban van. Erről Mujzer János, a most menesztett megbízott KGI-főigazgató a 16 órában így beszélt: "Polt Péternél, Dávid Ibolyánál, a Parlamentben bent van az anyag (a vizsgálati jelentés - Sz. L.). Hát csak nem fogják eltüntetni ezen a három helyen a dokumentumokat!" Ebben valóban bízhatunk, bár Turi-Kovács november 6-án így nyilatkozott erről: "Egy bizonyos része, a zongora, az annyiszor látott stelázsi és egyéb csatolt részei, hát, nem nagyon tűntek komolynak és megalapozottnak."

Erős kéz

Pepó után legfőbb ideje volt, hogy enyves kezek helyett erős kezek vegyék kezelésbe a környezetvédelem intézményrendszerét. Erre Ligetvári Ferenc és csapata sokak szerint alkalmas volt; Torgyán József nagy keservesen kiizzadott fentebb idézett magyarázata épp ezért igencsak röhejes. A kijelölt utód Turi-Kovács Bélának minden erejét össze kell szednie a rendteremtés folytatásához. Turi-Kovácsnak szakmai múltja nem nagyon van, viszont két éve alelnök az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságában, így tisztában van a feladattal. Többen jellemzik úgy, hogy a szerteszét húzó kisgazdák között ő a kiegyensúlyozottság szobra. A Fidesz-gépezet mindenesetre lázasan tájékozódik, hogy tényleg van-e valami vezetési gyakorlata, és hogy beszél-e valamilyen idegen nyelvet (Skultéty Sándor és Kávássy államtitkárok no szpík külföldiül). Amúgy is ciki, hogy megint egy új pofát kell bemutatni az EU-biztosoknak, a tagállamok minisztereinek, a nagyköveteknek. A nemzetközi gyakorlatban nem szokás néhány havonta lecserélni a közhivatalnokokat (pláne olyan indokkal nem, hogy túlzásba vitte a rendcsinálást), mert az lehetetlenné teszi a munkát.

Az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) egyhangúan (tehát az ipari és a tudós oldal is) megszavazta azt az állásfoglalást, miszerint "megdöbbenéssel" értesültek Ligetvári menesztéséről. A zöldek fel vannak háborodva az egész eljárástól - nem feltétlenül Ligetváriért vagy Turi-Kovácsra haragszanak, de tele már a tökük a kisgazda kavarásokkal meg azzal, hogy ebben a ciklusban szakmai munkát még nemigen lehetett kicsikarni a tárcától. Márpedig ha tényleg miniszterváltás lesz, belátható időn belül megint nem történik semmi érdemleges: kezdődik elölről az íróasztal-tologatás, az átszervezés, a kirúgás-kinevezés, az szmsz-fabrikálás.

Ligetvári Ferenc november 16-ára meghívta a zöld szervezetek képviselőit (egyesek szerint el akar búcsúzni), Skultéty államtitkár (Turi-Kováccsal sokáig egy ügyvédi irodában tervezgették, hogy egyszer környezetvédők lesznek) pedig ugyanebben az időpontban ugyanezt a társaságot várja a Herman Ottó-terv bemutatására egy másik helyszínen: mindenki dönthet a szíve szerint. Egyes zöld szervezetek az utcán is ki akarják fejezni rosszallásukat a miniszter menesztésével kapcsolatban (hallani azt is, hogy a Gordos Dénes-féle kopaszok ezt szét akarják verni).

Orbán döntése

Mindent egybevetve: továbbra sem a környezetvédelemről van szó (arra még mindig nem kíváncsi senki sem a kormányban). Orbán Viktor, ha enged a kisgazdáknak, a korrupciót szentesíti, mert ez esetben szemet hunyna afelett, hogy "vállalkozói körök" hordják szét a környezetvédelemre fordítandó pénzeket: az EU beruházási támogatásait, a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatba keservesen begyűjtött termékdíjforintokat.

Bár Orbán Viktor a legutóbbi nyilatkozata szerint a következő hónapokban többet kíván személyesen foglalkozni a környezetvédelemmel - óriásiak a lemaradások stb. - két és fél év után, Pepó Pál, Gordos meg a többiek után e kijelentésnek nincs sok hitele. Ami biztos: valaki bukni fog. Ha Ligetvári, akkor tovább romlik a koalíció megítélése, ha nem a környezetvédelmi miniszter, akkor viszont Torgyán roggyan meg végképp. A kormányfő sakkozik: csak nehogy időzavarba kerüljön.

Szilágyi László

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.