Varró Szilvia

  • Varró Szilvia

Varró Szilvia cikkei

A Jobbik mint harmadik erő - I. rész – Egy sörözőben összejöttek

  • Varró Szilvia
Tíz évvel a megalakulása után - a legfrissebb fölmérések szerint - maga mögé utasította az SZDSZ-t, és harmadik helyet szerzett a januári ferencvárosi időközi választáson. A közép-, alsó közép- és munkásosztályt megcélzó párt átlagos tagja húsz és negyven év közötti dolgozó férfi vagy egyetemista fiú. A párt vezetőivel és vidéki fiatal párttagokkal interjúzva a párthoz való viszonyuk mellett arra voltunk kíváncsiak: mi van a hazai szélsőjobboldaliak fejében.

Valaki rá vallhatott

  • Varró Szilvia
Felkészült védői segítségével ügyesen egyensúlyozott eddig a jogállamiság határán Budaházy György, most azonban terrorcselekménnyel és emberölés előkészületével is vádolják, ráadásul összefüggésbe hozták a Magyarok Nyilaival. Szélsőjobboldali forrásaink óvatosan nyilvánítottak véleményt az ügyről. Csintalan Sándor akkor lesz nyugodt, ha végre meglesznek a támadói.

"Nincs cigány paradicsom"

  • Varró Szilvia
A magyarországi roma vezetők idősebb generációja nem gondoskodott utánpótlásról, nem adta át helyét a fiatalabbaknak. A fiatal roma értelmiségiek rengeteg támogatást kaptak, mégse kérhető számon, mit tesznek közösségükért. A romák oktatása terén legtöbb nemzetközi tapasztalattal bíró Roma Oktatási Alap kuratóriumának elnöke hibának tartja, hogy a kormány megszünteti a tanodahálózatot.

Képíró Sándor pere - "Megyünk a halacskákhoz"

  • Varró Szilvia
Még a nyáron ítélet születhet első fokon Képíró Sándor ügyében. A volt csendőrt azzal vádolják, hogy 1942. január 21. és 23. között az újvidéki razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek kivégzésében. A vádlott tagad. A Narancs egy túlélő tanúval érkezett a tárgyalásra.

Romák elleni sorozatgyilkosság: vallomások - "Az ölést nem fogjuk megúszni"

  • Varró Szilvia
K. Árpád elsőrendű vádlott a nagycsécsi kettős gyilkosság után meg akart állni, de kicsúszott kezéből az irányítás. Ipolytarnóc mellett Biharugra is szerepelt a további célpontok között. A Narancs idéz K. Istvánnak a Nemzeti Nyomozóirodán tett első, a személyes motivációkat tisztázó vallomásából, K. Árpád igazságügyi elmeorvos-szakértői jellemzéséből. A Pest Megyei Bíróságon zajló per a héten fordul élesbe: jönnek a tanúk.

Romák elleni sorozatgyilkosság: ami a vádiratból kimaradt - Mindennap, minden órában

  • Varró Szilvia
Tényleges életfogytiglani büntetésre számíthat a romagyilkosságok legalább három vádlottja. A mészárlások mögötti valódi történetet azonban a Miszori László vezette bírói tanácsnak kell rekonstruálnia a március 25-én kezdődött perben, mert a vádiratból alapvető dolgok nem derülnek ki. Nem foglalkozik a szöveg két vádlott nemzetbiztonsági kapcsolataival, és nem keresi a választ arra sem: voltak-e a gyanúsítottaknak megbízóik vagy más tettestársaik. Fény derül viszont a rendőrség bakisorozatára.

Fiatalkorúak rács mögött - Körforgás

  • Varró Szilvia
Sokan hinnék azt, hogy a fiatalkorúak börtöne inkább nevelőintézet, mint klasszikus büntetés-végrehajtási létesítmény. A fogvatartottaknak, a szakembereknek azonban nincsenek illúzióik az intézmény hatásait illetően.

"Más az értelmezési keretünk" - Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója

  • Varró Szilvia
A Fidesz egyrészt mintha a Jobbik programjából írná kormányzása forgatókönyvét, másrészt elindult a féldiktatúra irányába. A Magyar Gárda jelenleg nem találja a helyét, ezért következő feladatként segíteni kell újra felvirágoztatni a félkatonai szervezetet. Szabó Gábor, a Jobbik vidéki felépítéséért felelős pártigazgató továbbá arról is beszél, mit tanult a MIÉP bukásából.

Jobboldali egyetemisták a választásról - "Valami egyértelmű üzenet"

  • Varró Szilvia
A rendszerváltás környékén születtek, 2006-ban szavaztak először, áprilisban többségük a Jobbikot választja, de legalábbis egyetért a jobbikos politika legtöbb elemével. Történelem vagy politológia szakra járnak, tanárnak készülnek. Politikai eszmélésüket az őszödi beszéd indította el. Világnézetük eklektikus. Orbán Viktor szerintük a múlt embere.

Meggyalázva

  • Varró Szilvia
Épeszű magyar nőnek E. Zsanett ügyének lezárulta után eszébe nem jut feljelentést tenni, ha megerőszakolják. A lassan két éve tartó eljárásban hétfőn ismét a nemi erőszakkal vádolt rendőrök arattak győzelmet.

Hajszálrepedések

  • Varró Szilvia
A központi akarattal szembehelyezkedő jobbikosokat zártak ki több helyen a pártból. A Gyöngyösön, Miskolcon és Fehérgyarmaton eltanácsolt vagy elégedetlen tagok és szimpatizánsok egy része új színekben próbálkozik a választásokon. A párt a kampányban visszafogott retorikát írt elő a jelölteknek, nem szabad öncélúan zsidózni és cigányozni, és takarékra állították a Magyar Gárdát.

Perpatvar filozófusok közt - Ekkora lett a fejük

  • Varró Szilvia
Ügynöközésig, fenyegetésig, médiacsatáig fajult az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatói kinevezése körül kialakult ádáz vita. Az Akadémia elnöke sárba tiporta az autonóm közösség választási jogát - így az egyik oldal. Teljesítményre, nem ingyenélésre volna szükség - érvel a másik. A Narancs több mint egy tucat tudóssal beszélt, hogy rekonstruálja a helyzetet.

Kövess minket: