Varró Szilvia

Meggyalázva

E. Zsanett megerőszakolásának vagy nem megerőszakolásának ügyéről

  • Varró Szilvia
  • 2010.03.11 00:00

Publicisztika

Épeszű magyar nőnek E. Zsanett ügyének lezárulta után eszébe nem jut feljelentést tenni, ha megerőszakolják. A lassan két éve tartó eljárásban hétfőn ismét a nemi erőszakkal vádolt rendőrök arattak győzelmet.

Miután az ügyészség korábban részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában megszüntette az ellenük folyó büntetőeljárást, E. Zsanett pótmagánvádas eljárásban keresett jogorvoslatot. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság most kihirdetett ítélete szerint azonban nem erőszakolták meg Zsanettet, és ha történt is vesztegetés, nem lehet bizonyítani.

Ez az ügy egyszerre mutatja meg a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, azt az elszántságot, amivel az igazságszolgáltatás és maga a testület a rendőri presztízst védi, valamint a jogállam alapvető hiányosságait.

*

A 21 éves nő, aki 2007. május 4-én bement a XIII. kerületi rendőrkapitányságra, hogy feljelentést tegyen, az első perctől kezdve vesztes volt. Vesztes, mert Magyarországon a feltételezett nemi erőszak sértettjeinél normális, hogy férfi rendőrök hallgatják meg és viszik vissza őt a helyszínre. Vesztes, mert nem tudhatta, még vagy tucatszor kell majd elismételnie a történteket, és a bíróság előtt sok év múlva is újra meg újra át kell majd élnie a traumát. Nem tudhatta azt sem, hogy szakértők fogják szétcincálni állításait, nem elégedve meg az aznap történtekkel: tíz évvel korábbi eltévelyedései, a férfiakkal kapcsolatos korábbi tapasztalatai mind a per tárgya lesznek. Nemi élete nyitott könyv lesz, amelyen bárki csámcsoghat, miközben az erőszak feltételezett elkövetőiről annyit tudunk meg, hogy példás családapák vagy tisztes vőlegények.

A nőről, aki feljelentést mer tenni, nemcsak az derül ki, hogy már az általánosban büdös kis lotyó volt, de minden évtizedes hazugsága, mellébeszélése téma lesz, amelyet a bíróság falain kívül a média is csócsál. Úgynevezett pszichológusok vesézik ki a személyiségét: sértődékeny, agresszív, rivalizáló, nem tűri a kritikát. Felbukkannak régi osztálytársai, és szaftos pletykákkal ássák alá a szavahihetőségét. Az éveken át zajló tárgyaláson a vádlottakkal szemtől szemben kell helyet foglalnia. Meg kell értenie, hogy ez itt nem holmi zsebtolvajlás: ott ugyanis nem firtatják azt, hogy vajon ő, az áldozat, mivel járult hozzá, hogy meglopják. Ez itt, kislány, nemi erőszak. Amit csak az áldozat provokálhatott, vagy találhatott ki.

Egyenlőtlen startpozíciók

Zsanett elképzelhetetlen erőkkel próbált szembeszállni. A 2006-os utcai visszaélések, az azt követő sorozatos rendőri bűncselekmények nyilvánosságra kerülése után az erőszak híre kiverte a biztosítékot. Rendőri fejek hullottak, és a megtépázott presztízsű testületnek erős érdeke fűződött ahhoz, hogy minden eszközzel a rendőrök ártatlanságát igyekezzen bebizonyítani. Itt ugyanis még az utcai jogsértéseknél is nagyobb horderejű dologról volt szó: a rendőrségbe vetett állampolgári bizalomról. Arról, hogy merjünk-e rendőrhöz fordulni, és hogy a mundér becsületének védelme helyett a bűnüldöző szervek föllépnek-e akár a saját embereikkel szemben is. Ezért nem állja meg a helyét a bíróság érvelése, amelyben az ügy kulcsmozzanatának számító autós üldözés képeinek esetleges manipuláltságát azzal zárta ki, hogy az senkinek nem állhatott érdekében (erről még lesz szó).

A jogállam már a Zsanett-ügy kezdeti szakaszában elbukott. Elbukott akkor, amikor a rendőri vezetés azonnal hevesen tagadta a vádakat (álrendőrök voltak, öt rendőr be sem fér egy autóba és a többi). Elbukott, amikor három nappal a bejelentés után a hatóság még csak Zsanettet hallgatta ki. A borsodi romát, ha erőszakot tesz, forró nyomon elkapják, itt viszont az ügyészség négy napig kotlott a feljelentésen; majd a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) tanakodott egy álló hétig, vajon kik teljesíthettek szolgálatot akkor és ott. (A bíróság elfogadta azt a magyarázatot, hogy a rendőrség azért nem találta meg őket rögtön, mert Zsanett egy órával korábbi időpontot mondott.)

Aztán eltelt még egy hét, mire lefoglalták a rendőrök egyenruháját. Az ügyészség a feljelentés után három héttel kereste meg az egyik kamerafelvételt tulajdonló céget; a felvételek egy hónap múlva kerültek elő. Nem kérte ki viszont a nyolcadik kerületi kapitányság térfigyelő-felvételeit. "A cselekmény elkövetésétől a gyanúsítottak megtalálásáig eltelt irreálisan hosszú idő korlátlan összebeszélési lehetőséget teremthetett a gyanúsítottak számára" - áll a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) felkérésére az ügy iratait átvizsgáló jogászok jelentésében. A bizottság szerint ennyi idő bőven elég lehetett a tárgyi bizonyítékok megsemmisítésére. "Az a tény, hogy az ügyben kulcsfontosságú nyomozati cselekmények elvégzésére jelentős késéssel került sor, alapjaiban befolyásolhatta a nyomozás eredményét" - szögezték le másfél éve a jogászok.

A hétfői ítélet alapján (is) igazuk lett: a megmaradt bizonyítékok alapján nem könnyű megállapítani, mi is történt.

Már az ügy legeleje homályos: ha rendben voltak a papírjai, ahogy Zsanett állítja, miért esett pánikba, és miért engedte, hogy hazakísérjék? Ha nem voltak rendben, ahogy a rendőrök mondják, miért nem jegyezték ezt föl? Miért tartott 25 percig egy sima igazoltatás? Mivel egyik fél sem őszinte, csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk: lehet, hogy a lány kábítószert fogyasztott, azért ijedt meg a vérvételtől. És lehet, hogy ez a rendőrök számára is világos volt, azért kerültek fölénybe, amivel aztán visszaéltek. Lehet, hogy Zsanett utalt arra, hogy másképp is el lehet ezt intézni, de lehet, hogy ezt a rendőrök pendítették meg. Lehet, hogy Zsanett ajánlkozott fel, de amikor látta, hogy a helyzet komolyra fordul, meggondolta magát. Ha megtörtént az erőszak, az öt rendőrből három valószínűleg csakugyan úgy vélte: a lány is "benne volt". Erre utalhat az, amit az ötödrendű vádlott a parancsnokának mondott: "A tévében láttam. Bebizonyosodott, hogy erőszak volt. Csak négy óráig tudtam aludni." Azt is hozzátette: ő vitte óvodába a gyermekét. "Ma még."

Más kérdés persze, hogy ha hárman csak egy kis lazuláshoz aszszisztáltak, vajon milyen torz, perverz elképzelés az, amely szerint a rendőrnek jár a műszakvégi kamaty? És nem a hatalommal való súlyos visszaélésről van-e szó még akkor is, ha a nő maga ajánlkozik föl? Ha pedig nem volt erőszak: nem hivatali visszaélés-e, ha látják, hogy az igazoltatott személy drogozott, de elengedik? Ha pedig ez a történet eleje, nem lett volna-e jobb a teljes őszinteség Zsanették részéről?

Nehéz elhinni, hogy az egész sztori Zsanett kitalációja lenne: ahhoz az első pillanattól kezdve túl összefüggően mondta el a részleteket. "Élményszerű és összefüggő" - jelentette a Zsanettet először meghallgató rendőr. Voltak persze tévedései és ellentmondásai is. De vajon mellébeszélt-e, vagy az erőszak okozta poszttraumás stressz (PTSD) miatt volt töredékes az emlékezete? És ellentmondott önmagának Nyilas Levente bíró is, amikor úgy vélte: érthető, ha Zsanett egy stresszhelyzetben nem emlékszik pontosan, mi mennyi ideig tartott; ám tényként fogadta el azon állítását, hogy a rendőrök az úton nem telefonáltak.

Az igazság maradéktalan kiderítését az sem segítette, hogy a kirendelt szakértők többnyire kizárták, míg a Zsanett képviselője kérésére készült szakvélemények megerősítették az erőszak megtörténtét; a harmadik szakértő meg hol így, hol úgy nyilatkozott. Az első vizsgálatokat végző hemogenetikusok nem találtak DNS-nyomokat, az igazságügyi orvos szakértők szerint pedig, ha megtörtént a behatolás, sérülésnek vagy vérnek kellene lennie. A Tuzáék felkérte szakértők ennek homlokegyenest az ellenkezőjét állították: felnőtt nőt sérülés nélkül is meg lehet erőszakolni. A bíró rendre a vádlottakat igazoló verziót fogadta el.

Szakértők

Az sem könnyíti meg az ítéletalkotást, hogy a Zsanettet először megvizsgáló szakértők finoman szólva felkészületlenek voltak. A XIII. kerületi rendőrök szakszerűtlenül a saját nőgyógyászához küldték Zsanettet, aki értelmezhetetlen látleletet vett föl. Ám az ügy mélypontját az első pszichológus szakértő jelentette. Görög Éva szerint Zsanett "beszámolója nem értékelhető abszolút élményszerűnek". Görög doktornő, aki állítólag számtalan nemi erőszakos ügyet látott már, a következő ostoba kérdéseket tette fel az öt rendőrrel szemben álló nőnek: "Miért nem akadályozta meg, hogy hátulról letépjék önről a nadrágot?" "Nem próbálta mozgatni, rángatni a derekát, fenekét, hogy ne tudjon behatolni a hátsó támadó?" "Miért nem kiabált, nem kért segítséget?" Görög Éva szerint nem olyan egyszerű valakit megerőszakolni, Zsanett pedig hazudós teremtés. Tényként kezelte a Zsanett előéletéről regélő ismerősök pletykáit, miszerint Zsanett már többször állította, hogy megerőszakolták. Hagyjuk most azt, hogy attól, mert valaki tegnap esetleg kitalált erőszakokról mesélt, holnap még simán megerőszakolhatják. De miért fogadta el Görög ténynek a Zsanettet nem kedvelő személyek állítását a lányéval szemben? És mióta épít jelentést egy pszichológus mások tanúvallomására?

Tuza Péter felkérésére Bagdy Emőke alaposabb véleményt készített, ám az ügyészség szerint túlterjeszkedett szakértői kompetenciáján, amikor úgy vélte: történt nemi erőszak. A pszichológus emiatt visszaadta szakértői igazolványát, mondván, ilyen állapotú igazságügyet nem kíván tovább szolgálni. Bagdy jelentése erős fegyver lehetett volna Tuzáék kezében, ha a pszichológus nem sértődik meg, és a bíróság kirendeli szakértőként. Jelentése összehasonlíthatatlanul szakszerűbb, mint Görögé; szerinte a lány nem hazudik, szorongása, depressziója pedig PTSD-re utal. A nemi erőszak áldozata nem emlékszik mindenre, kiesnek részletek. De lehetséges-e, hogy valaki azt állítja magáról, hogy megerőszakolták, miközben nem? - kérdezett a lényegre a bíró. Bagdy szerint súlyos személyiségzavar esetén igen, de az az egyén egész élettörténetével, személyiségfejlődési zavaraival igazolható kell, hogy legyen. És Zsanett esetében ez a körülmény nem áll fenn.

Az ítélet és a kételyek

A védelem álláspontja szerint Zsanett volt barátja visszahódítására találta ki az egész sztorit; a kulcsmozzanat számukra - és az ügy egésze számára - a síneken visszaforduló ismeretlen autós volt.

A védelem szerint a következő történt. Miközben a rendőrök a lányt igazoltatták, valamelyikük észrevett egy szabálytalankodó autóst. Az öt rendőr közül hárman kocsival a nyomába eredtek. Ketten Zsanettel maradtak. A szabálytalankodó autós igazoltatása után pedig mind az öten hazakísérték Zsanettet.

A pótmagánvádló szerint a szabálytalankodó autóst követte ugyan egy rendőrautó, de az nem a vádlottaké volt. A rendőrök végig Zsanettel voltak, vagy az autójukban ültek, és azt mondták Zsanettnek: bekísérik a kapitányságra, hogy vért vegyenek tőle. Ám a rendőrautóval egy szűk utcába hajtottak. Ott az egyik rendőr orális közösülésre kényszerítette, míg egy másik hátulról megragadta, lehúzta a nadrágját, és közösült vele. A többiek távolabbról figyeltek. Ezek után a rendőrök valóban hazakísérték, ahol átadott nekik 20 ezer forintot. A vád arra is felhívta a bíróság figyelmét: életszerűtlen a hazakísérésről szóló mese, hisz a rendőrök puszta jótékonyságból aligha kockáztatták volna a katonai bűncselekmény gyanúját.

Ha a szabálytalankodó autósról és az ő üldözéséről szóló állítások igazak, úgy Zsanett biztosan hazudik: hiszen ez esetben - a rendelkezésre álló cellainformációk és a tanúvallomások szerint - tényleg nem maradt idő arra, hogy Zsanettet beültessék a rendőrautóba, félrevigyék, megerőszakolják, visszavigyék a saját autójához, és autóval hazakísérjék.

Ha ezek az állítások nem igazak, úgy az erőszak ténye még mindig nem nyer bizonyítást - de a vádlottak szavahihetőségén súlyos csorba esik; és még több idővel nem tudnak elszámolni.

Hogy e kérdésben döntsön, a bíróságnak a vallomásokon kívül rendelkezésére állt az a felvétel, amelyet a közeli irodaház kamerája készített. Ezen csakugyan látszik egy rendőrautó, de a gyenge megvilágítás miatt nem eldönthető, hogy ez valóban a vádlottak kocsija volt-e. A vád arra is felhívta a bíróság figyelmét, hogy a felvételek többször ugranak: ami szerintük - és a szakértő szerint - azt bizonyítja, hogy a felvétel manipulált. Ráadásul az autós üldözés a vádlottak többségének csak később ugrott be, és ellentmondásos állításokat tettek arról, ki és mennyi ideig intézkedett az ismeretlen autóssal szemben. Nem emlékeztek sem a kocsi típusára, de még arra sem, hogy kisebb, közepes vagy nagyobb járműről volt szó. Hajszálpontosan ugyanúgy fogalmaztak viszont a járművezetőről: "kulturált úriember" benyomását keltette, azért engedték el. Igaz, védőik szerint vallomásukkor még fogalmuk sem volt a felvételek meglétéről.

A bíróság végül ezt a bizonyítékot elfogadta, s ez - a per egyik kulcsmozzanata - el is döntötte a kérdést. A bíróság szerint a szakértő csakugyan nem zárta ki a hamisítást, ám Nyilas Levente úgy vélte, a felvételt a vádlottak nem manipulálhatták (hisz nem férhettek hozzá, mert előzetesben ültek); az irodaház alkalmazottainak meg az ügyészeknek pedig a manipuláció nem állt érdekében. Márpedig ha valóban a vádlottak kocsija fordult vissza, E. Zsanettet nem erőszakolhatták meg.

Ezért fölösleges volt a bíróságnak a helyszíni bizonyítási kísérlettel szórakoznia.

A bíróság az első fokú ítéletben a vádlottakat továbbá felmentette a vesztegetés vádja alól is. Bizonyítottság hiányában - E. Zsanettnek bizonyára átvételi elismervényt kellett volna aláíratnia velük a pénzről.

*

Az első fokú ítélet után itt maradtunk - megannyi kétellyel arról, hogy valóban nem erőszakolták meg E. Zsanettet. E kételyeket az eljárás számos részlete táplálja, és a mostani ítélet megfontolásai is.

E. Zsanett fellebbez; nincs is más választása, mert az ellene hamis vád miatt indult pert csak a jelen magánvádas eljárás jogerős lezárultáig függesztették fel. Ha ez utóbbiban másodfokon is veszít, semmi nem menti meg a börtöntől.

Neked ajánljuk