A hitelválság és Magyarország - Ingatag alapok

  • Dunai Márton
  • 2008. október 2.

Belpol

A terjedő globális pénzügyi válság idején még inkább szükség van a magyar költségvetési szigorra - hiszen az államadósságot azok a külföldi befektetők finanszírozzák, akiknek manapság éppen elég bajuk van a források szűkülése miatt. Dunai Márton
A terjedő globális pénzügyi válság idején még inkább szükség van a magyar költségvetési szigorra - hiszen az államadósságot azok a külföldi befektetők finanszírozzák, akiknek manapság éppen elég bajuk van a források szűkülése miatt.

Kaan Nazli mostanában inkább a doktori tanulmányaira koncentrál, ha jól akarja érezni magát. Kenyérkereső munkája - a török származású fiatalember pénzügyi tanácsadó New Yorkban - olyan nyomasztó, hogy a munkatársaival jobbára csak röhögnek a helyzeten. A globális pénzügyi válság miatt a befektetők, Nazli ügyfelei azt sem tudják, hová nyúljanak a nagy kapkodásban. "Több nagy kliensünket is elvesztettük mostanában - mondta. - A legnagyobb bebukott bankházak is közöttük voltak."

Mindez nekünk, magyaroknak is fontos, mert Nazli éppen olyan pénzembereknek osztogatja a tanácsot, akik Kelet-Európában, egyebek mellett nálunk fialtatnának sok millió dollárt. Mostanában viszont egyre nehezebb meggyőzni őket, hogy kockáztassanak. A sebeiket nyalogatják, és azt nézik, honnan lehetne a legutóbbi számítások szerint több mint ezermilliárd dolláros likviditási vákuummal küzdő amerikai piacon elegendő pénzt szerezni - és nem külföldre vinni belőle.

"Ami Magyarországnak aggasztó, az a tény, hogy az államháztartás hiányát részben külföldi kölcsönökből fedezik, a pénzpiacokon - mondta Nazli. - A globális óriások csődje pedig, kicsit egyszerűsítve, épp ezt a szabadon mozgó tőkét fogta vissza nagyon keményen."

A pénz hiánya és a pénzpiaci bizalomvesztés - a beparázott bankárok - kétféle módon hatnak Magyarországra. Egyik sem jelent feltétlenül végveszélyt, de mindkettő elég komoly ahhoz, hogy egy lábadozó gazdaság komolyan odafigyeljen rájuk.

Normális helyzetben a nemzetközi pénzintézetek naponta mozgatnak egymás között olyan nagyságrendű összegeket, amilyeneket itthon legföljebb metró- vagy autópálya-építések okán szokás emlegetni. Ez a mechanizmus biztosítja a bankok napi fizetőképességét. Ez a mozgás most drámaian lelassult, mert

a bankok félnek,

és nem szívesen adnak kölcsön egymásnak; vagy ha igen, orbitális kamatok ellenében. Így már lényegesen nehezebb bankárkodni; akinek nincs jelentős eredeti pénzforrása - például pár millió betétese -, az könnyen készpénzszűkében találhatja magát. Sokkal komolyabban érinti ez a hazai bankokat, mint bármilyen közvetlen kapcsolat az amerikai piachoz. Ezért félrevezető a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének minapi közleménye, miszerint a teljes magyar bankrendszerben csupán néhány tízmilliárd forintot érint a nemzetközi válság - a "valóban kockázatos állomány" pedig még ennél is kevesebb, csupán pár milliárd forint. Az igazi baj ugyanis milliárd eurós szinten jelentkezik: ha ez a pénz nem mozog, használni sem lehet a piacon. Ami ha veszteséghez nem is, de lassúbb növekedéshez vezet. Még a hazai piac óriása, az OTP Bank is egyre biztosabb jeleit adja, hogy e légkörben nem tud az eddigi ütemben növekedni - márpedig a legutóbbi időkig mindenki biztosra vette, hogy pár éven belül az OTP eléri a kétmilliárd eurós éves profitszintet. Ha ez mégsem így lesz - és az OTP vezérei egy szeptemberi bulgáriai konferencián ezt pedzegették -, a magyar állam is komoly pluszadóbevételektől esik el.

A másik, a nagyobbik probléma az, hogy a magyar államháztartás egyensúlya múlhat azon, hogy mennyi befektethető, mozgatható pénzük lesz a nagy nyugati alapoknak és bankházaknak - és egyre jobban megnézik a külföldiek, mennyivel szállnak be és mibe. Magyarország pénzügyi vezéreinek ezért vigyázniuk kell, hogyan sáfárkodnak a költségvetéssel. Ahogyan több szakértő is mondta a Narancsnak: a valódi kérdés nem az, hogy mikor és mennyivel csökkentünk adót, hanem az, hogy miből fedezzük az esetleges nagyvonalúságot. Szerintük a politikusaink nem szembesültek ezzel a problémával kellőképpen.

Közvetlen baj egyelőre nincs, mert a kölségvetési deficit finanszírozására szolgáló államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) el tudja adni. De kaptunk már ízelítőt abból, hogy mi történik, ha a hitelezőnek is öszszébb kell húznia a nadrágszíjat. Nem is régen: idén márciusban egyszerre két nagy pofont kapott a hazai állampapírpiac, és gyakorlatilag leállt. Januártól kezdődött a hazai nyugdíjalapok befektetéseinek átszervezése. A korábbi, 75-80 százalékban állampapírokból álló portfóliókat kicsit áthangolták, és nagyobb súlyt adtak más, valamivel kockázatosabb papíroknak. A különbség a teljes portfólió tíz százalékát teszi csak ki, de ez is sokmilliárdos tétel - akkora, amekkorát nem lehet pusztán részvények és egyéb papírok bevásárlásával elérni, hanem el kell adni az állampapírokból is. Megjelent tehát az állam mellett egy második nagy eladó is az államkötvénypiacon.

Nagyjából ugyanebben az időben fogta fel az európai pénzügyi világ, hogy az amerikai válság fertőző, és a nálunk hagyományosan legaktívabb német és más befektetők visszahőköltek. Márciusban volt olyan állampapír-aukció, ahonnan a külföldi vevők majdnem teljesen eltűntek. Ez azért volt különösen aggasztó, mert ők éppen azokat a papírokat szokták előszeretettel venni, amiket a nyugdíjalapok is eladogattak: a hosszabb lejáratúakat.

Ráadásul közben a másodlagos piac - a kötvények kereskedelme - is a töredékére esett vissza; mindenki ráült arra, amije volt, és nem vett semmit. Ez óriási probléma egy olyan piacon, ahol a napi forgalom jellemzően egymilliárd euró körül mozog (ez a Budapesti Értéktőzsdén megforduló pénznek minimum a tízszerese). Az ÁKK különféle válságintézkedésekre szorult, hogy némiképp újraindítsa a kereskedelmet, de a hatás még hónapokkal később is érezhető volt: február és június között a külföldiek kezén lévő magyar államkötvény-állomány majdnem 500 milliárd forinttal esett vissza.

Könnyen belátható, hogy ez a trend hosszú távon finanszírozhatatlanná tenné a magyar állam deficites működését. Nyáron megfordult aztán a befektetők vásárlási kedve, és január 1-jéhez képest visszatornáztuk magunkat a pozitív tartományba, de alig. Idén jó, ha harmada-fele összejön annak az összegnek, amely általában befolyik a hazai államadósság-piacra.

A pénzhiány és a visszaesett befektetői kedv valamennyire ellensúlyozható, de pénzbe kerül. Nem is kevésbe: a feltörekvő piacokon, így nálunk is nagyjából egy százalékponttal megugrott az államkötvények átlagos hozamszintje, azaz ennyivel több kamatot kell fizetnie az államnak a piacon felvett hitelért. Miután a teljes magyar államadósságból nagyjából 11 ezer milliárd van forintban, az egy százalék pluszkamat is százmilliárd körüli összeg. (A dolog persze nem ilyen egyszerű, mert nem minden lefutási időre vonatkoznak ugyanazok a számok; de az biztos, hogy több tízmilliárd forintos tételről van szó.)

Megfizetünk

a nemzetközi bizalomért a banki kamatokkal is. A Magyar Nemzeti Bank ugyan elsősorban nem az államháztartás finanszírozását, hanem az infláció letörését tartja szem előtt, a nemzetközi válság mégis egyértelműen szerepet játszott eddigi helyzetértékeléseiben. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a három éve legmagasabb, 8,5 százalékos alapkamat május óta változatlan, és a mérséklésére az év vége előtt csak optimista elemzők számítanak. A Monetáris Tanács ezen a héten dönt a kamat szintjéről, úgyhogy ők nem nyilatkoztak a mérlegelési folyamatról, de korábbi döntéseik alkalmával is rendszeresen megemlékeztek a globális válságról - márpedig szeptember sötétebb fellegeket hozott a pénzvilágban, mint évtizedek óta bármely időszak.

Kiút persze van, de választási évek jönnek egy kisebbségben kormányzó párttal és egy vérszagot kapott, bivalyerős ellenzékkel. Erős lesz a nyomás, hogy központi költekezéssel, adócsökkentésekkel és a szolgáltatások, beruházások felturbózásával próbálják javítani a hangulatot. Ez azonban a hiány növekedésével járna, ami a jelenlegi globális pénzügyi hangulatban nagyjából az öngyilkossággal érne föl.

Pozitívumként emelik ki az elemzők és a befektetők, hogy a kormány számszakilag legalábbis úrrá lett a két évvel ezelőtti költségvetési megingáson. Az akkor a GDP tíz százalékára rúgó deficit mára négy százalék alá csökkent, és a csökkenő trend a jelek szerint folytatódhat. És ha kisebb a hiány, kevesebb pénzt kell felvenni a piacról, vagyis kevésbé kell a kissé legatyásodott és ideges nyugati befektetőkre bízni magunkat.

Optimistán beszélt a Narancsnak Németh Dávid, az ING Bank makrogazdasági elemzője is. "Mégiscsak EU-tagok vagyunk, és ha gyorsan nem is, középtávon csatlakozni fogunk az eurózónához. Ilyen környezetben biztosan vonzó 5-10 éves távlaton egy 7-8 százalékos kötvény. A befektetők egyelőre csak a nemzetközi helyzet tisztázódására várnak, nem ránk - noha persze attól is félnek, hogy miként tudjuk elkerülni a választási költekezést."

A legutóbbi választási ciklusban, 2004-2005-ben egész más startpozíciója volt a költségvetésnek. "A világgazdaság dübörgött, a befektetők majdnem ész nélkül vásároltak, iszonyú mennyiségű pénz volt - mondta Németh Dávid. - Át is vészeltük a választási korszakot. Most viszont sokkal több fronton érhet minket büntetés, a piac is érzékenyebb a kockázatokra, és az EU is sokkal rámenősebben regulázza a túlköltést."

A magyar kormány felelős pénzügyi politikája mellett persze szükség lesz a globális rendszerek megnyugvására is. Ha a válság széles körű és tartós recesszióhoz vagy stagnáláshoz vezet Magyarország fő piacain, akkor nálunk is jelentősen elmaradhatnak az adóbevételek a tervezettől, ez pedig a kiadások további kurtítását kényszerítené ki - vagy növekvő hiányhoz vezetne.

Németh ennek ellenére nem tart attól, hogy megroppan a magyar pénzügyi egyensúly.

Komolyabb baj esetleg

akkor lehet, ha a nálunk rosszabb bőrben lévő Romániában, Bulgáriában vagy a saját monetáris politikával nem rendelkező balti országokban ellehetetlenül az államkassza finanszírozása. Az unió miatt eddig megúsztunk több nagy feltörekvő piaci válságot - például az orosz és az argentin pénzügyi csődöt követő hullámokat -, de ha közelebb dől be néhány gazdaság, akkor a befektetők könnyen egy kalap alá vehetnek minket is velük, abból pedig, Európai Unió ide vagy oda, nagyon rosszul is kijöhetünk.

Mindent egybevetve azonban nincs ok pánikra - legalábbis Amerikából nézve semmiképp, mondta Kaan Nazli, a New York-i befektetési tanácsadó. "Az államháztartás talpra állításával a nehezén már túl vagytok. A házi feladatot évekkel ezelőtt elkezdtétek, és mostanra többé-kevésbé teljesítettétek is az elvárásokat. A gond az, hogy most nálunk feszült a helyzet. Amerika egy időre magára fog figyelni, és a pénz inkább befelé áramlik majd, nem kifelé. Ha ilyen körülmények között Magyarország vonzó befektetési célpont akar maradni, az eddigieknél is jobban kell erőlködnie."

Neked ajánljuk