Augusztus 29-én volt a mohácsi csata 498. évfordulója, erre emlékezve pedig időszerű volna átértékelni azt, hogy mit gondolunk erről a csatáról, a magyar történelemről és saját magunkról, nem különben pedig azokról, akik a biztos halál tudatában álltak a török hadsereg elé. Varga Szabolcs, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a mohácsi síkon mondott beszédet, nem véletlenül. Rendkívüli régészeti munkát folytatnak ugyanis a szakemberek az egykori csatamezőn: tömegsírokat tárnak fel, emberek, családok, települések történetét ismerik meg.
A munkálatok azért is rendkívüliek, mert viszonylag ritkán lehet feltárni ilyen leletekben és emlékekben gazdag területet úgy, hogy pontosan tudni lehet, mi történt ott, mikor és miért. És persze azért is rendkívüli, mert ezek az emberek, ezek a halottak megérdemlik, hogy ne úgy emlékezzünk róluk, ahogy az iskolában tanultuk: mint szedett-vedett társaság, akiknek foglamuk sem volt semmiről, ahogyan a stratégiával nem rendelkező királynak sem.
Minderről szó sem volt, írja Varga. Nem igaz, hogy a magyar hadsereg szedett-vedett volt, nem igaz, hogy a széthúzás, a gyűlölködés jellemezte a vezérkart és az arisztokráciát és az sem igaz, hogy a nyugatnak nevezett valami cserben hagyta volna a magyar királyságot. A valóság az, hogy a mohácsi csatában felvonult magyar – és mindenféle más nációból álló – hadsereg a kor legjobban felszerelt, legerősebb és legnagyobb serege volt. Sehol Európában nem tudtak volna ilyen sereget felállítani. Csak éppen egy olyan sereggel állt szemben ez a csapat, amihez nem volt fogható a világon. Sokszoros túlerő, kiapadhatatlan forrás, képzett katonák. A mohácsi mezőn nem balfékek szaladgáltak fel és alá, hanem katonák mentek csatába annak biztos tudatában, hogy meg fognak halni. Nem volt más választásuk.
Önmagában ez is nagyon komoly váltás az iskolai narrációhoz képest, ennél azonban továbbmegy Varga Szabolcs. A magyar történelmet úgy is lehet nézni, ahogy általában nézzük: vesztes csaták, rossz döntések, rossz oldalon állás, traumák. Meg úgy is lehet nézni, hogy volt itt tatár, török, Habsburg, szovjet, mind elment vagy eltűnt, a magyarok pedig még mindig itt vannak. Sehol sincsenek a tatárok, eltűntek a Habsburgok, felbomlott a Szovjetunió. És egyetlen világbirodalom sem tudta megtörni a magyarokat, nem törökösödött el 150 év alatt, nem németesedett el több száz év alatt. Ugyanaz a kultúránk, ugyanaz a nyelvünk. És ez egyebek mellett az olyan hősöknek köszönhető, akiknek a sírját most tárják fel Mohácsnál.
A teljes beszéd itt olvasható.
