Az Orbánt reptető milliárdos cége építheti a fehérvári sportcsarnokot
garancsi_istvan_MTI1604_top_story_lead.jpg

Az Orbánt reptető milliárdos cége építheti a fehérvári sportcsarnokot

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. október 9.

Belpol

Több mint 25 milliárd forintból épülhet multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok Székesfehérváron.

Az önkormányzat képviselőtestülete szeptember 14-én, zárt ülésen tárgyalta és egyhangú döntéssel fogadta el azt a javaslatot, amely a székesfehérvári multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok kivitelezése, illetve közutak tervezése és kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítását célozta.
Az MTI érdeklődésére akkor Cser-Palkovics András polgármester azt mondta, hogy az első kapavágástól számítva 18 hónap alatt épülhet meg a csarnok, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy bár szerződni tudnak a leendő kivitelezővel, a szerződés csak akkor léphet hatályba, ha a kormány meghozza a végleges döntést a finanszírozásról.

Megjegyezte: ez az építkezés is többe fog kerülni, mint ahogy a város korábban tervezte.

A városvezető a döntést követően sem a nyertesről, sem a beruházás összköltségéről nem tudott nyilatkozni, mert a jogszabályoknak megfelelőn előbb ki kellett hirdetniük a meghívásos közbeszerzési eljárás végeredményét.
Az önkormányzat kommunikációs központja kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a

nyertes ajánlattevő a Garancsi István Market Építő Zrt-je lett, a nettó vállalkozói díj 25,75 milliárd forint.

A győztes Garancsi bevallottan Orbán Viktor jó barátja. Vállalkozása az utóbbi években állami megrendeléseknek köszönhetően nőtt nagyra, maga Garancsi már a leggazdagabb magyarok egyike. Legutóbb azzal került a hírekbe, hogy a kormány részéről azt állították: Orbán Viktor Garancsi meghívására ült magánrepülőre, hogy megnézze a MOL Vidi meccsét külföldön.  
A Modern Városok Program keretében megépülő, közel 6000 fő befogadására alkalmas Alba Aréna építése nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás. A Budai út mellé tervezett multifunkcionális csarnok építése kapcsán korábban megítélt félmilliárd forintnyi állami forrás a területvásárlási és tervezési költségeket fedezte 2016-ban. A város vállalta, hogy elkészíti a komplett építési engedélyezési tervdokumentációt, valamint a közmű- és útterveket is, az építkezés költségeit pedig az állam biztosítja.

Figyelmébe ajánljuk