Pénzzel és cigivel csalt lakására gyerekeket egy tolnai gyermekotthon volt karbantartója

  • narancs.hu
  • 2024. május 4.

Bűn

Az ügy már a bíróság előtt van.

Szexuális visszaélések sorát követhette el egy tolnai gyerekotthonban karbantartói feladatokat ellátó férfi – írja a HVG360. A férfi pénz, cigaretta, telefon- és internethasználat ígéretével csalta lakására a Tolna megyei Szedresen működő intézményben élő gyerekeket. Az ügy már a bíróság előtt van.

A 12–18 éves drogfüggő és indulatkezelési problémákkal küzdő fiúknak ideiglenesen otthont adó intézményt nem az állam, hanem a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány tartja fenn. A gyermekotthon alapítója, Sándor Zoltán megerősítette, hogy néhány évvel ezelőtt egy otthonban lakó gyerek „sajnálatos módon kiment” az alkalmilag foglalkoztatott villanyszerelőhöz, és ekkor történhetett a szexuális abúzus. Mint elmondta, miután egy gyermek beszélt erről egy felnőttnek, megtörtént a feljelentés, de részletekre nem emlékszik.

A lap arról ír, már az a tanúvallomás is a bíróság előtt van, amely szerint nemcsak kiszökdöstek a gyerekek a férfihoz, de „egymást is futtatták”, az erősebbek kiküldték a gyengébbeket, majd ők tették el a pénzt.

A Tolna megyei rendőrség tájékoztatása szerint az elmúlt öt évben 13 esetben indult büntetőeljárás a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány által üzemeltetett otthonban szeméremsértés vagy más szexuális bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Ezeknek többsége azonban valószínűleg a gyermekek egymás közötti bántalmazása miatt indult, és a villanyszerelő esetét nem is sorolták közéjük, mert nem az otthonban történt az abúzus.

Az intézmény honlapja szerint a felügyeleti szerv az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat területi részlege, ott azonban azzal hárították a HVG érdeklődését, hogy miután az intézmény nem állami fenntartású, nincs információjuk a történtekről. A lap telefonon kereste a gyermekjogi képviselői rendszer helyi munkatársát – azon a nyilvános számon, amin elvileg a fiatalok is jelezhetnek neki –, aki azonban egy alaklommal sem fogadta a hívást.

(Címlapképünk forrása: Facebook / Bezerédj-kastélyterápia Alapítvány-Szedresi speciális gyermekotthon)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.