Magyar Narancs: Ön a többi párt megszólalóival ellentétben az Európai Unióról is beszél a kampányban, nemcsak belpolitikai kérdésekről. Lehet Magyarországon ezzel szavazatokat szerezni?
Bokros Lajos: Azt gondolom, hogy van a magyar társadalomnak egy olyan, nem tudjuk, milyen vékony, de fontos, érdeklődő, felkészült és informált rétege, amelyik tudja, hogy ez a mostani választás nem pusztán arról szól, vajon Magyarországon milyen lesz a gazdaság- és társadalompolitika. Akik tudják, hogy nem mindegy, kiket küldünk abba az Európai Parlamentbe, amelynek éppen most, a Lisszaboni Szerződés elfogadása után fog látványosan megnövekedni a hatóköre, és sok olyan területen lesz beleszólása az unió közös politikájába, amelyet eddig az Európai Tanács vagy az Európai Bizottság irányított.
MN: Képviselővé válása esetére egyébként is olyan ambiciózus törekvéseket helyezett kilátásba, mint a bővítés, az egységes munkaerőpiac vagy a közös biztonság- és energiapolitika előmozdítása. De valóban reálisnak tartja - és erről is többször beszélt - a közös költségvetési politika felé való elmozdulást? Le fognak mondani a tagállamok a fiskális önállóságukról?
BL: Látjuk azt, hogy a monetáris unió, tehát az eurózóna kialakítása sebezhető, féloldalas, nem elég a stabilitás fenntartásához. Az Európai Uniót most már úgy kell elképzelni, hogy hozzá képest az egyes nemzetállami költségvetések helyi önkormányzati költségvetésnek számítanak. Ha vehetem a magyar analógiát, akkor az államháztartási törvény lényegében elismeri, hogy a központi költségvetés, azaz a magyar állam végső soron felelősséget vállal a helyi önkormányzatok alapvető szolgáltatásainak finanszírozásáért. Ha valamelyik város tönkremegy, mert eltapsolják az adóbevételeket, attól még az iskolának, az egészségügyi ellátásnak működnie kell. Ezért hoztuk 1995-ben azt a törvényt, amelyik megszigorította az önkormányzatok gazdálkodását, a hitelfelvételeiket korlátozta. Ilyen korlátozás az unióban nem nagyon tud érvényesülni, csak olyan stabilitási és növekedési követelményeket állapított meg, mint az államadósság vagy a költségvetési hiány. De fogatlan oroszlán az unió, minden ország akkor rúgja ezt fel, amikor akarja, néhányan még büszkék is rá. Pedig egy-egy ország felelőtlen politikája alá tudja ásni az euróba vetett bizalmat. Nem mondom, hogy a fiskális uniónak teljes harmonizációt kell jelenteni, de a mai teljes koordinálatlanság felől el kell mozdulni. A közös költségvetésnek pedig nagyobbnak kell lennie, mint most, és a szerkezete is változtatásokra szorul, nem mehet a 40 százaléka agrárcélokra, mert ez a múltat konzerválja, nem a versenyképesség kialakításához járul hozzá.
MN: Kik lehetnek mindebben a szövetségesei?
BL: Elsősorban az új, felzárkózó tagállamok. Legalább annyit el kell tudnunk érni, hogy a négy visegrádi és a három balti állam bizonyos kérdésekben közösen lépjen fel, az álláspontunkat legalább olyan súllyal kellene képviselni, mint egy német vagy francia javaslatot. Az előbb említett törekvések főleg a néppárti és a liberális frakció keretében megvalósíthatók, a szociáldemokraták inkább a jóléti állam védelmén dolgoznak, miközben ezek a bizonyos vívmányok az unió versenyképessége miatt nem minden tekintetben őrizhetők meg. Sokkal rugalmasabb munkaerőpiacra van szükség, igenis, magasabb nyugdíjkorhatárra, többet kell egészségügyre költeni, minden országban szükség van a felsőoktatásban a tandíjra. Tetszik, nem tetszik, ebbe az irányba megy a világ.
MN: Adott esetben a Néppárt frakciójában együtt fog ülni a Fidesz képviselőivel. El tudja képzelni velük az együttműködést?
BL: Természetesen, ha a konkrét ügyek találkoznak az elképzeléseimmel. Azt látni kell, hogy a Fidesznek sajnos a magyarországi modernizáció szempontjából zömmel negatív válaszai vannak. De lássuk a medvét, nézzük meg, hogy európai szinten vajon ki tudnak-e bújni ebből a felelőtlen populizmusból!
MN: Listavezetői szereplése látványosan megosztotta a pártot, nyilván a korábbi választóit is. Kinek a szavazataira számít?
BL: Azt gondolom, hogy az újonnan megszólítottak tömege jóval nagyobb, mint akik esetleg továbbra is ragaszkodnak a harmadik utas, szerintem megvalósíthatatlan álomvilághoz. Az MDF-nek a 21. század kihívásaira 21. századi válaszokat kell adnia. El kell ismerni a valóságot, beleértve a globalizációt, a piacgazdaságot és a kapitalizmus összes jellemvonását. Magyarország nem lehet befelé forduló, nemzeti szűkkeblűséggel jellemezhető ország, mert a siker záloga a minél erőteljesebb integráció az Európai Unióba. Az unióban sem az elzárkózás, a protekcionizmus, hanem a világ felé minél nagyobb nyitás lehet a felzárkózás alapja.
MN: Politikai szerepvállalása óta nem lehet azzal vádolni, hogy csak a partvonalról kiabálja be az ötleteit. De ha elfogy ön mögül a politikai támogatás, megint ugyanott fog tartani. Mit gondol az MDF jövőjéről, mitől válik a párt a harmadik erővé?
BL: Vigyázó szemünket Varsóra vetjük. Látjuk, hogy Lengyelországban a Kaczynski fivérek kifejezetten populista jobboldali pártja kezdetben elsöprően népszerű volt, majd kétévnyi országlása alatt nagyon sok kárt okozott. Amióta a mérsékelt konzervatív Donald Tusk a miniszterelnök, látványos eredményeket értek el a felzárkózásban és a versenyképesség javításában, ezért Lengyelország jóval könnyebben vészeli át a gazdasági és pénzügyi válságot, mint Magyarország. A felelős, szakszerű politikának itthon is előbb-utóbb meglesz a piaca. Láthatóan az MDF sem és én személy szerint sem vagyok hajlandó a népszerűség maximalizálása érdekében felelőtlen ígérgetésekbe belemenni, ezzel az elmúlt 14 évi tevékenységemet is szembeköpném. Abban kell bízni, hogy az ország hosszú távú érdekeit az szolgálja, ha szívós aprómunkával megpróbáljuk a társadalom minél nagyobb hányadát meggyőzni, hogy ez az értékrend adja a fellendülés biztosítékát. És nemcsak én közeledtem az MDF-hez, hanem ők legalább annyira az én értékrendemhez. Ez a párt egyébként 2002-ben egyedüliként nem szavazta meg a Medgyessy-féle 100 napos program káros intézkedéseit, amelyeket éppen most kellett szégyenszemre visszavonnia az Országgyűlésnek. Már akkor felfigyeltem arra, hogy lám-lám, van egy kicsi párt, amelyik nem a hiúság vásárán akar nyerni.
MN: Azóta még kisebb lett, nincsen parlamenti frakciója, és mintha a széthullás jeleit mutatná.
BL: Engem az érdekel, hogy mi az MDF uralkodó értékrendje, programja, és ez megfelel-e Magyarország érdekeinek. És megfelel. Nem a párt mérete tehát az érdekes. Kell egy demokratikus erő, amelyik megpróbál a konstruktív eszmék piacán érvényesülni. Ez kétségkívül váltást jelent, amit az MDF-ben néhányan nem tartanak kívánatosnak.
MN: A múlt héten Magyar Bálint felvetette a "polgári középerő" létrehozását, a két kis párt együttműködését. Mit gondol erről?
BL: Magyar Bálint az egyik héten élesen bírál engem, a másik héten felajánlja az összeborulást. Nem tudom, hogy mit akar, ezzel nem is foglalkoznék hosszasan. Ahhoz, hogy a választók reális információk alapján dönthessenek június 7-én, fontos az MDF programját élesen megkülönböztetnünk a két nagy párt szocialista elkötelezettségű gazdaságpolitikájától és populista társadalompolitikájától. Mind a kettő nagyon káros a magyarországi társadalomfejlődés szempontjából.
MN: A szélsőjobboldal megerősödését nem tartja ugyanennyire károsnak?
BL: A szélsőjobb megerősödése ugyanannak a jelenségnek a másik oldala. Ha a két nagy párt mindegyike etatista, protekcionista, populista, mindkettő lényegesen hozzájárult az ország gazdasági romlásához, és a jelenlegi elképzeléseik sem mutatnak a kibontakozás irányába, valamint ehhez még a nemzetközi válsághelyzet is hozzájárul, akkor óhatatlanul megerősödnek a szélsőségesek. Azért van felelős politizálásra szükség, hogy ezt a kóros-káros-koravén kétpártrendszert megtörjük, és az ordas szélsőségek elől elvegyük a politikai terepet.
MN: Az SZDSZ-től nincs szükség megkülönböztetni magukat?
BL: Ahogy Tamás Ervin helyesen írta a Népszabadságban, az SZDSZ tatarozás miatt zárva tart. Van a kókista párt, a fodrista párt meg még sok más, és én nem tudom, mi a programjuk. A két nagy párttól szeretnénk megkülönböztetni magunkat, mert az ő foglyuk a magyar politikai rendszer.
MN: A Bajnai-kormány eddigi tevékenységéről mit gondol? Hiszen mégiscsak kemény kiadáscsökkentésbe fogtak.
BL: A válságkezelés - amely szükséges, de nem elégséges intézkedések sorozatát jelenti - rövid lejáratú költségvetési kiigazítást követel, hiszen a cél a még rosszabbtól, az államcsődtől való megmenekülés. Itt nem lehet népszerű intézkedésekről beszélni, pontosan emlékszem, mi volt 1995-96-ban. De a megszorításokat úgy kell végrehajtani, hogy ne zárják el az utat azon reformok elől, amelyek majd a fellendüléshez lesznek szükségesek. Azért bírálom például a tételes egészségügyi hozzájárulás megszüntetését, és azért mondom: éppen hogy növelni kellene, hogy az egészségügyi reformnak megágyazzunk. Mert társadalmilag nagyon igazságtalan, hogy az emberek csak mintegy harmada járul hozzá az egészségügy finanszírozásához, de ellátásban tízmillióan részesülnek. Az MSZP, amelyik első helyen felelős a gazdaság mostani helyzetéért, legalább felismerte, hogy válság van, és azt kezelni kell. Ezért kénytelen-kelletlen a saját hét évvel ezelőtt megvalósított programját most lebontja, ezt hívjuk Bajnai-programnak. Én már 2002-ben megmondtam, hogy a 13. havi nyugdíjra és fizetésre a magyar gazdaság jövedelemtermelő képessége nem nyújt fedezetet, kizárólag külföldi hitelből lesz finanszírozva, ami később kamatostul visszaüt. Legutóbb a januári dolgozatomban is leírtam, hogy ezeket vissza kell vonni, de akkor még a szocialista párt ezt érzéketlenségnek és irreálisnak nevezte. Lényeges, hogy minimum három hónappal előtte járok azoknak az intézkedéseknek, amiket azután megvalósítanak. Most ezt már elfogadja az MSZP, de a reformokat még mindig nem támogatja. Még az adórendszer területén sem, nem beszélve az államháztartás többi részéről. A Fidesz viszont még a válságkezelés szükségességét sem ismeri el, amit én a lehető legfelelőtlenebb magatartásnak tartok. Aki nem érti a válság természetrajzát, az nem is tud ellene tenni, rosszabb esetben még mélyíti is, és előállítja az államcsődöt. Ezzel szemben az MDF eleve nem volt hajlandó megszavazni olyan lépéseket, amelyek a válság kialakulásához hozzájárultak, a válság létét elismerjük, de a válságkezelést korántsem tartjuk elégségesnek. Csak a reformok kritikus tömege révén indulhat meg a gazdasági növekedés és nőhet a versenyképességünk.
MN: Ha nem lesz európai képviselő, vagy az lesz, de majd eljönnek a hazai választások, akkor beszáll a belpolitikai versengésbe?
BL: Ne szaladjunk ennyire előre, ne jósoljuk meg a június 7-i végeredményt. Az európai parlamenti munkában is az lesz a legfőbb célom, hogy a magyarországi érdekeket az uniós érdekekkel összehangoljam. Nem akarom és nem is szükséges elválasztanom, hogy most éppen Európa-politizálok, a következő órában pedig belpolitizálok. Hangsúlyt fogok fektetni arra, hogy az ottani tevékenységemet széles körben megismertessem a magyarországi választókkal.
MN: Ha mégis felmerülne, hogy itthon...
BL: Nézze, már felmerült. Nem sokkal azután, hogy elfogadtam a felkérést a lista vezetésére, Dávid Ibolya javasolta a parlamentben, hogy konstruktív bizalmatlansági indítványon keresztül az ellenzék engem kérjen fel a kormányfői posztra. Ezt az ellenzék másik két pártja nem támogatta, majd a kisebbik később maga javasolta, hogy - ezúttal a kormánypárttal összefogva - én legyek a miniszterelnök. Ezt a másik nagy párt utasította el. Látható, hogy nem zárkózom el a belföldi kihívások elől. Ha van tér, támogatás és felhatalmazás az ország kátyúba ragadt szekerét kirántani, akkor én azt nagyon szívesen elvállalom.
MN: Valamelyik pozíciót csak fontosabbnak tartja.
BL: Nem, mert az Európai Unió olyan magasabb rendű civilizációs keret, ami nélkül nincs esélyünk a kibontakozásra. Azoktól a szirénhangoktól, amelyek elutasítják az uniót, vagy fanyalognak a tagságunk eredményei láttán, a legélesebben szeretném elhatárolni magamat. Tanulmányok tucatjai, de a mindennapi élet is bizonyítja, hogy látványosan segített a tagság Magyarországnak. A legfényesebb bizonyíték, hogy amikor ősszel felmerült az államcsőd reális veszélye, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap három napon belül összeállította a hitelcsomagját. Az Európai Unió az a közösség, amely megvéd bennünket legkárosabb cselekedeteink legsúlyosabb következményeitől.
