Palkovics jóval több pénzt adna az MTA-tól elszakított kutatóintézeteknek

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 24.

Belpol

Cserébe bizonyos prioritásokat figyelembe véve változtatni kell a kutatási terveken.

A jövő évtől 22 milliárd forint többletforrás állhat rendelkezésre az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) működésére, illetve fejlesztésére. Ennek jelentős része bérfejlesztésre fordítható - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Miklós, az ELKH elnöke.

A miniszter elmondta: a kutatóintézet-hálózat működésének áttekintését követően a kormány elé terjesztette azt a javaslatot, amelyben azt kérik, hogy a 2021-es költségvetésben az intézmények eddigi 17,5 milliárd forintos támogatását emeljék meg 22 milliárd forinttal.

Az ELKH fenntartása alá azokat az intézeteket szervezte tavaly a kormány, amelyek korábban az MTA-hoz tartoztak. Az Akadémia hevesen tiltakozott az átalakítás ellen, de végül csak azt tudták elérni, hogy az ELKH irányító testületébe a kormány mellett ők is delegálhatnak tagokat.

Maróth Miklós szerint a hazai kutatók jelenlegi illetménye egyelőre elmarad a külföldi fizetésektől. Ennek az a következménye, hogy több intézetbe nem jelentkeztek fiatal kutatók – tette hozzá.

A kutatóintézet-hálózat működőképessé tétele érdekében a kutatói fizetéseket kell rendezni –jelentette ki az ELKH elnöke.

A többlettámogatás részleteiről szólva elmondta: már az idei második félévben 11 milliárd forintot kapnak az időarányos költségvetési támogatáson felül az intézetek, jövőre pedig a 17,5 milliárd forinthoz 22 milliárd forintot kaphat a kutatói hálózat.

"Ezzel elindultunk azon az úton, hogy a kutatóhálózat stabilizálódjon" – hangsúlyozta Maróth Miklós, hozzátéve, hogy ennek a feltétele az, hogy ezt a plusz pénzt ne a régi bázisfinanszírozási elv alapján kapják meg, hanem feladatfinanszírozásként. Ennek alapján a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács határozatait figyelembe véve próbálnak prioritásokat megfogalmazni, és ezek alapján változtatni a kutatási terveken.

Figyelmébe ajánljuk