Saját és élettársa gyerekét bántalmazta éveken át szexuálisan egy volt tűzoltó

  • narancs.hu
  • 2024. április 30.

Bűn

Az élettárs tudott erről, néha ő is részt vett a gyerekek kényszerítésében.

A rendelkezésre álló adatok szerint a negyvenes éveiben járó férfi a saját és az élettársa kiskorú lányát is éveken keresztül abuzálta, mely cselekményekben időnként az élettársa is részt vettközölte a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

A vádirat szerint a férfi mindkét gyermeket nagyjából tíz éves kora óta bántalmazta szexuálisan, mindez addig tartott, amíg a sértettek nagykorúvá váltak és elköltöztek otthonról. A férfi élettársa is tudott a történtekről, de nem vetett véget az erőszaknak, hanem később, néhány alkalommal ő is részt vett a gyermekek kényszerítésében. Az ügyészség szerint a férfi nemcsak a gyermekeket bántalmazta, hanem az élettársát is, aki több csonttöréssel járó sérülést is elszenvedett az évek alatt. A nő a nyomozás során részben beismerő vallomást tett, míg a férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. A rendvédelmi dolgozó jogviszonya a nyomozás kezdeti szakaszában megszűnt.

A nyomozó ügyészség vádiratában beismerés esetén – mértékes indítványként – a férfire 22 év, a nőre 12 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá azt, hogy a bíróság mindkettőjüket végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy tevékenység végzésétől, amelynek keretében kiskorúakkal kerülnének kapcsolatba.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.