Magyarország kilenc másik országgal együtt 2004. május 1-ével, azaz húsz éve csatlakozott az Európai Unióhoz. Ennek alkalmából már április 30-án országszerte ünnepségeket tartottak, a legnagyobb rendezvény a Hősök terén és az (akkor még) Felvonulási téren zajlott, az akkori kormányzati kommunikáció szerint éjfél „az új időszámítás kezdetét” jelentette. A Narancs.hu munkatársai most azt idézték fel, hogy hogyan élték meg a csatlakozást, mire számítottak, és mit gondolnak minderről ma.
Beindult az Időkerék
2004. április 30-án a legnagyobb szenzációnak a Városligetben felállított úgynevezett Időkerék beindítása számított, amit az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter végzett – éjfélkor, gongszóra. Egy újság megbízásából kellett a nagy eseményről fotókat készítenem,
azt mondták, nagyon figyeljek oda, mert ez lesz az uniós csatlakozás pillanata,
bár most, a képek minőségét látva, jól látszik, hogy nem sikerült nagyon odafigyelnem.
Ráadásul így húsz év múltán jóval emlékezetesebb, hogy az Időkerék elég hamar bedöglött, ezáltal sokkal inkább Medgyessy Péterre, a 2004. augusztus 25-én megbuktatott miniszterelnökre emlékeztetett, mint az uniós csatlakozásra – szimbólumnak szánták, és tulajdonképpen az is lett.
Annak idején ezt írták róla: „Egy 8 méter átmérőjű, 2,5 méter széles, 60 tonna tömegű, tárcsa alakú homokóra. A benne lévő 4,5 köbméternyi homok, illetve mesterségesen előállított, tökéletesen egyforma, gömb alakú szemcsékből álló üveg granulátum pontosan egy év alatt pereg le. Az átfolyást számítógép vezérli, erre a hőtágulás és a szökőévek okozta időeltérés kompenzálása miatt van szükség. Anyaga rozsdamentes acél, golyóálló üveg és vörös színű indiai gránit. Átfordítása kézi erővel, minden év utolsó napján történik meg. Megvalósításához a Miniszterelnöki Hivatal 240 millió forintot adott, további 80 millió a magánszférából származik. Az emlékmű felállítását a Khronosz Alapítvány végezte, annak koordinációját a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vállalata, a Magyar Turizmus Rt. szervezte. A megformálás Janáky István munkája, társtervező S. Hegyi Béla, az eredeti ötlet Herner Jánostól származik”.
Az Időkerék – ha akadozva is – 2011-ig működött, ezután leállították. Csak 2021 nyarán szállították el a helyszínről. „Az Időkerék felújításáról és új helyéről később várható döntés” – nyilatkozta akkor Városliget Zrt. illetékese. Azóta se híre, se hamva. (Legát Tibor)
„Tisztában voltam vele, hogy túlzó a lelkesedés, de azért lelkesedtem”
Huszonhárom éves voltam. A Hősök terére mentünk valami interkontinentális koncertsorozatra. Talán finnek voltak a Szépművészeti Múzeumnál, nagyon lelkesek és nem túl jók. Nem maradtunk végig, Khaled után hazamentünk, vagyis jó eséllyel valami kocsmaszerűségbe, már nem emlékszem. Arra se, hogy gyalog mentünk vagy bringával. Volt aki Hegyeshalomra ment, percsételtetni az útlevélbe. Az osztrák határőrök nem értették, mire jó ez, nem is akartak efféle hülyeségekkel foglalkozni.
Szép idő volt, jókedv és lelkesedés. Nem tudom, melyik tartott tovább, talán a lelkesedés.
Akkor is, ha tisztában voltam vele, hogy ugyanolyan túlzó, mint a rendszerváltozás utáni várakozás, azért lelkesedtem. Mégse lehet annyira rossz a szabad utazás, szabad piac.
Sok okosságot olvastam akkor, hogy mit kéne és mit nem. Egyre emlékszem: hogy jó lenne okosan elkölteni a támogatásokat. Nem kizárólag autópályára, vagy effélére, ami azonnali és látványos, de alacsony hozzáadott értékű, hanem innovációra, oktatásra. Aminek nem lesz azonnal látszatja ugyan, de hosszú távon sokkal jobban megéri. Hát, majdnem bejött. (F. Szabó Emese)
„Azt éreztem, hogy épp kinyílik a világ, nem csak előttem, de az ország előtt is”
Az uniós csatlakozás éjszakája alig egy hónappal az érettségim előtt volt, a Hősök terén és a Felvonulási téren emelkedett hangulatban barátokkal hömpölyögtem a tömeggel. Hogy ez az emelkedettség most a történelmi pillanatnak, a közelgő érettséginek és a felnőtté válásnak, vagy a délután a nagyszüleim falujában rendezett családi vetélkedőn nyert ajándékkosárból lenyúlt görög likőrnek volt-e köszönhető, az jó kérdés, valószínűleg mindennek egyszerre. Azt éreztem, hogy épp kinyílik a világ, nem csak előttem, de az ország előtt is. Olyannyira lelkes voltam, hogy a csatlakozás előtti héten még az Időkerékhez is elzarándokoltunk egy barátnőmmel, hogy beleöntsük a magunk kis homokadagját, amely az akkori tervek szerint majd örök időkig pereg a hatalmas homokórában. Szép szimbólum lett volna.
Az Időkerék persze azóta elromlott, mára el is vitték a helyéről, semmi nem emlékeztet arra, hogy valaha is ott állt. Szerencsére az uniós csatlakozással nem ez a helyzet: miközben a jelenlegi magyar kormány folyamatosan az EU-t szidja és kimondott célja, hogy „bot legyen a küllők között”,
én magam is ahhoz a generációhoz tartozom, amely lehetőségként élte meg az uniós tagságot,
amelynek ösztöndíjakat és utazásokat jelentett a csatlakozás, és amely számára nem kérdés, hogy hol a helyünk. Ahhoz a generációhoz, amely már „túl sokat látott és túl sokat utazott” ahhoz, hogy elhiggye, az EU rossz, vagy hogy szabadságharcot kellene folytatni ellene.
Ahogy a csatlakozás éjszakáján részegen ölelkeztünk össze a hozzánk hasonlóan emelkedett hangulatban lévő olasz turistalányokkal a Felvonulási téren – számomra az EU ezt a közösséget jelenti. Hogy minden bürokratikus nehézkessége dacára, minden nézeteltérés és vita ellenére egy közös alapon állva vagyunk képesek rendezni azokat a kérdéseket, amelyek mindannyiunkat érintenek, és hogy félretéve a nyelvi, nemzeti és politikai ellentéteket megtaláljuk azt, ami közös bennünk. (Fazekas Zsuzsanna)
„Egy kicsit a szabad világ részei lehetünk”
17 éves voltam, készülve a pár hónap múlva esedékes nagykorúságomra és egy igazán jól sikerült születésnapi bulira, aminek a nagyszerűségéről nem árulnék el annál többet, mint hogy már kora délután lehánytam a cipőmet. Felnőtt életem egészét már az Unióban éltem le, átléphettem határokat csak úgy, ilyesmi. Abban viszont egyetértek az MKKP-s Le Mariettával, hogy valójában nincs annyira kommunikálva Magyarországon, miért jó az EU. A Fidesz környékéről valamiféle zsarnokot látni, aki pénzzel láncolja magához a szabadságvágyó magyar nemzetet, az ellenzék szemében inkább a keresztény Istenhez hasonlít, aki jutalmaz és büntet is. Van még most a magyarpéteriánus megközelítés, ami kicsit szuverenitásról és reformok szükségességéről beszél.
Nem szándékosan, de ebben kicsit benne van az is, amitől jó az EU: az, hogy szemben a birodalmakkal, ez elviseli azt is, ha mindenféle hülyeséget mondanak róla akár a tagországok választott vezetői is. Az EU továbbra is egy korábban példa nélküli kísérlet arra, hogy meghaladjuk azokat a hatalomgyakorlási módszereket, amelyeket a világ többi nagyobb kiterjedésű birodalma/föderációja/valamije mutat. A putyinista barbarizmussal és a kínai megfigyelőállammal szemben az EU tényleg az azt alkotó államok önkéntes döntésén alapuló együttműködés, ahol a legkisebbnek is van akkora hatalma, hogy valamilyen formában érvényesítse az érdekét.
És itt jön a legnagyszerűbb része az Uniónak: az, hogy nem buktatja meg Orbán Viktort. Bár élő ember nem tudja elképzelni, hogy ne lapulna sokkal több kellemetlen történet is Szájer József szexuális szokásairól Brüsszel környékén,
Az EU nem viselkedik despotaként, és az indokoltnál nem teszi gyakrabban helyre se a magyar, se a többi felet.
Amellett, hogy ide önszántukból csatlakoznak vagy lépnek ki belőle országok, főleg ez különbözteti meg a végeredményt a birodalmaktól – még abból sincs komolyabb retorzió, hogy a magyar kormánypárt szerint Ursula von der Leyen irányítja Magyar Pétert, Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt is. Nyilván nehéz erről nem véleményt mondani, de pozitív, hogy az EU a tagállamokra bízza, hogy milyen emberekkel akarja magát képviseltetni. Ellenzéki érzelműként persze biztosan sokakban felmerül, hogy csak jó lenne, ha valaki fentről elintézné az egészet, de fordított esetben mégis megnyugtató lesz a gondolat, hogy csak a saját teljesítménytől függ a végeredmény.
Ezzel együtt kicsit a szabad világ részei lehetünk, ami ráadásul épp az elérhető világok legjobbikát fogja össze: ameddig az ember nem jár másik kontinensen, adottságnak veszi, hogy milyen elképesztő kulturális tőkéhez van hozzáférése már csak születési alapon is. Ez még a félperifériáról nézve is nagyon jó gondolat, azt már elképzelni sem merem, milyen érzés lehet a magországokból.
Hogy nem demonstrál elég erőt az EU? Hát, nem, de az állandó erődemonstráció iránti vágy úgyis csak azoknak a mániája, akik szerint a kötelező sorkatonaság is valamiféle szükséges rossz a teljes élethez. A többieknek maradnak a kompromisszumos megoldások, a lassan, de biztosan érkező reformok, és persze mind közül a legjobb: egy különösen erős útlevél. (Fekő Ádám)
(Borítóképünk forrása: nefmi.gov.hu)
