A közmédiához kerül a Nemzeti Sport

  • narancs.hu
  • 2024. április 30.

Sport

Megszavazták az ezt is tartalmazó salátatörvényt.

Keddi ülésén eldöntötte az Országgyűlés, hogy egy salátatörvény megszavazásának keretei közt, hogy a Nemzeti Sportot kiadó kft. tulajdonosi jogait a jövőben az MTVA gyakorolja – írja a 24.hu. Olyan nagy változást nem fog ez jelenteni a lap életében, hiszen 2018-ban már a kormánypropagandát összesítő Mediaworkshöz került, majd 2022-ben hárommilliárd forintért állami tulajdonba tették, innen tulajdonképpen egyenes út vezetett az MTVA-hoz.

 
Facebook/K-Monitor
 

A folyamatosan zuhanó eladott példányszámokat produkáló napilap hat éve még 32 ezer példányban fogyott, ez a tavalyi év végére már csak 16 ezer lett, de a kormány további 10 ezer példányt vásárol, ami különösen azért érdekes, mert így tulajdonképpen maguknak fizetnek.

Szöllősi György, a Puskás Akadémia felcsúti kommunikációs vezetőjéből lett főszerkesztő és szerint ezzel a Nemzeti Sport kapott egy esélyt, hogy még évekig megmaradjon a print változata is, a lap szerinte közszolgálati szerepet tölt be.

A lapról azt kell még tudni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök saját bevallása szerint minden nap vasalva kéri, és ezek szerint az sem zavarja össze ebben, hogy még 2024-ben is csak kedves interjúkat, véleménycikkeket és írásos szöveges meccsriportokat tartalmaz.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.