„Jaj, itt van a Lomnici!” – tört ki az öröm egy idős hölgyből, amikor a CÖF jogásza, ifj. Lomnici Zoltán György István korábbi kőbányai polgármester és lelkes taps kíséretében bevonult a Kőbányai Gyermek- és Ifjúsági Szabadidő Központba, hogy a nemzeti konzultáció kitöltésére buzdítson mindenkit. Ám Brüsszel megállítása előtt egy sokkal prózaibb probléma akadt a szerda esti fideszes lakossági fórum elején, ugyanis a javarészt nyugdíjasokkal teli terem teljesen megtelt, így az álldogálók számára kellett volna helyet találni, ami nem egészen sikerült.
Mindenesetre azért ők is meghallgathatták, ahogy György István kormánymegbízott a fideszes stílhez képest meglepően visszafogott bevezetőt tartott arról, hogy a veszély nagy,
„a globalisták és a patrióták” állnak egymással szemben,
a globalisták pedig a nyitott határokat, a migránsok szabad vándorlását támogatják, bezzeg a patrióták, ők aztán „demokratikus államot képzelnek el, törvények között élik az életüket”. Egy szimpla fideszes sajtótájékoztatón érezhette magát a látogató, és a közönség enerváltan bólogatott az M1 Híradóból is ismert panelekre. A kormány végletesen egyszerű világképe persze így is átjött: vannak a „jók meg a rosszak”, és nem kérdés, hogy kiket kell választani.
|
Aki a közönség soraiban azt várta, hogy majd ifj. Lomnici megjelenésével felpörög az este, annak is csalódnia kellett. Az egyértelműen kiderült, hogy
a CÖF jogásza nem egy Németh Szilárd,
sajna nem képes olyan átéléssel terjeszteni a Fidesz álláspontját, mint a rezsibiztos. Ennek ellenére nem vallott szégyent, megtudhattuk, hogy a nemzeti konzultáció nem pusztán fontos, hanem egyenesen húsba vágó kérdésekről szól, olyanokról, amelyek minden „tisztességes családot foglalkoztatnak”.
Sőt, Lomnici azt is elmagyarázta, mi szükség van egyáltalán az ilyen nemzeti konzultációkra: szerinte ezek azt szolgálják, hogy az emberek két választás között hozzászólhassanak a politikához. Bár azt a CÖF képviselője valamiért nem fejtette ki, hogy az irányított kérdésekre adott válasznak van-e bármiféle következménye, de ez láthatólag keveseket zavart, a közönség ugyanis boldogan fogadta, amikor Lomnici bejelentette, hogy a konzultáció kérdései köré építi mondandóját. „Helyes!” – lehetett hallani a hátsó sorok felől.
Így mindenki megtudhatta, hogy
a rezsicsökkentés már-már egy csoda volt,
és noha a CÖF élharcosa nem a téma szakértője, azért egy tabletről felolvasta a számokat, a hallgatóság pedig lelkesen jegyezte meg minden egyes adat után: „Így van, így van!” Az is kiderült, hogy Lomnici nem volt könnyű helyzetben, mert az illegális bevándorlásról is kellett beszélnie, de szerinte ebben a témában a kormány kedvenc biztonságpolitikai szakértőjén, „Nógrádi professzoron kívül nem sokan tudnak újat mondani”. Akik emiatt elszomorodtak, azokat vigasztalhatta, hogy „Nógrádi professzor” éppen egy hasonló fideszes fórumon okosította a megjelenteket Debrecenben.
Lomnici azért elmagyarázta, hogy Brüsszel nem tesz semmit, nem védi meg a embereket, de annyira mégsem kell aggódni, mert a magyar kormány felépítette a kerítést, így már biztonságban vagyunk, mindenki nagy-nagy szerencséjére. Hallhatólag mélységesen felháborította a közönséget, hogy Brüsszel nem csinál semmit, ez volt az este csúcspontja, viszont Lomnici igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy
„a magyar kormány elsőként védte meg Európát”.
Így pedig lecsillapodott a felháborodás a teremben.
Ezt követte a civil szervezetek elleni támadás megmagyarázása, és furcsa volt, hogy az állami pénzekkel kitömött CÖF vezetője fog a kormány által álcivilnek titulált szervezetekről beszélni, de Lomnicin ez sem foghatott ki, szépen felmondta kötelezőt. Hogy tudniillik Soros György van minden mögött, a civil szervezetek külföldről akarnak beleszólni mindenbe, és különben is, Soros csak ne szóljon bele semmibe, mert a CÖF-harcos szerint „ő nem magyar állampolgár, semmi köze a magyarországi helyzethez”. Ez a mondat igen népszerű volt a teremben, egyetértő kacagással jelezte a közönség Lomnicinak, hogy jó úton jár.
|
Amikor a közönség kérdéseire került sor, volt, aki nagy érdeklődéssel kérdezte meg Lomnicitól mint jogásztól, hogy mégis, mennyi esélye van annak, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke lemond, amire felszólította Szijjártó Péter. A kérdés vélhetőleg teljesen komoly volt, viszont Lomnicinak el kellett keserítenie az idős urat, mert szerinte a lemondás esélye a nullához konvergál. Volt olyan nyugdíjas hölgy, aki
azon akadt ki, hogy „a kormány be akarja fogadni a 14–18 év közötti menekülteket,
ráadásul szerinte ők majd szabadon járnak az országban, s ezért sokan nem fogják visszaküldeni a nemzeti konzultációt, mert a kormány már nélkülük is döntött”. Lomnici azzal próbálta megnyugtatni a kérdezőt, hogy „a magyar kormány konzekvens, betartja az uniós jogokat”.
A legfelháborodottabb az utolsó megszólaló volt, aki nehezményezte, hogy valakikhez egyszerűen nem jutott el a nemzeti konzultáció. Erre a CÖF képviselője nem tudott reagálni, de György István azt tanácsolta, akihez nem érkezik meg a papír, menjen el a helyi Fidesz-irodába, ahol segítenek neki. Hogy ez mennyire nyugtatta meg a hölgyet, nem tudni, mivel a fórumról kifelé jövet néhányan azon lamentáltak, mi lesz akkor, ha tényleg csak kevesekhez jut el a kérdőív.