Közel 70 ember ellen indult eljárás a keddi hídfoglalások után

  • narancs.hu
  • 2025. április 3.

Belpol

Két embert gyülekezési joggal visszaélés miatt, négyet pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt jelentettek fel, de több tucat ember ellen indult közlekedési szabálysértés miatt eljárás.

Mint arról beszámoltunk, kedden – most már harmadik hete – tartott tüntetést a gyülekezési törvény korlátozása miatt Hadházy Ákos és a Momentum. A tüntetést az Erzsébet hídra jelentették be este 10-ig, de a demonstrálók a Margit, a Szabadság és a Petőfi hidat is elfoglalták. Bár a rendőrök előbb megpróbálták leszorítani a tüntetőket a hidakról, végül este 9 körül levonultak. Később a Szabadság hídon egyesültek a még demonstrálók, akiket fél 11 körül körbezártak és igazoltattak a rendőrök.

A rendőrség közleménye a kedd esti tüntetések végéről úgy fogalmazott, hogy "a Szabadság hídon 22 óra 35 perckor a rendőrök többször felszólították az úttestet jogellenesen elfoglaló embereket, hogy menjenek fel a járdára. Akik a felszólításnak nem tettek eleget, a rendőrök igazoltatták, és szabálysértési feljelentést tettek velük szemben. A járműforgalom 22 óra 55 perckor megindulhatott a Szabadság hídon is."

Szerda este azonban a rendőrség közzétette a keddi fellépésének eredményét is. Ebben a demonstrációt úgy foglalták össze, hogy "az Erzsébet hídra 2025. április 1-jére bejelentett, és a rendőrség által tudomásul vett gyűlésről 19 óra után többen hosszabb-rövidebb időre teljes szélességében elfoglalták a Szabadság, a Petőfi és a Margit hidat, jelentős mértékben akadályozva a főváros gépjárműforgalmát". 

Mint írták, "a biztosítással összefüggésben" a rendőrök összesen 81 embert igazoltattak, és többek ellen indult eljárás: 

  • két embert gyülekezési joggal visszaélés jelentettek fel,
  • négyet pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt;
  • közlekedési szabálysértés miatt 58 fő ellen indult eljárás,
  • egy esetben helyszíni bírságot szabtak ki;
  • tiltott fürdőzés miatt egy ember ellen tettek szabálysértési feljelentést,
  • két embert garázdaság,
  • egyet garázdaság és kábítószer birtoklása gyanújával állítottak elő.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.