Pert veszthet az állam a Klubrádió frekvenciája miatt

  • narancs.hu
  • 2025. április 3.

Belpol

Valószínűleg a Klubrádió szempontjából pozitív ítélet születik majd az Európai Bíróságon folyó perben a rádió frekvenciája ügyében, kérdés azonban, lesz-e ennek bármi következménye.

 

Az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint Magyarország megsértette az uniós jogot azzal, hogy megtagadta a Klubrádiónak a 92,9 MHz-es frekvencia használatára vonatkozó szerződésének megújítását, és kizárta a rádiót az említett frekvenciára vonatkozó pályázati eljárásból. A főtanácsnoki indítvány nem kötelezi az eljáró bírói testületet, azonban az esetek túlnyomó többségében megegyezik a későbbi ítélettel.

Arató András, a rádiót működtető cég elnök-vezérigazgatója arról beszélt a HVG-nek, hogy nem foglalkoznak azzal, valaha visszakapják-e a frekvenciájukat. A frekvencia megvonásával kapcsolatban két per is folyamatban van. Egyfelől az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben arra hivatkozva, hogy a Médiatanács megtagadta a Klubrádió lejáró sugárzási szerződésének megújítását, mert szerintük a rádió kétszer is megsértette a műsorkvótákra vonatkozó havi adatszolgáltatási kötelezettséget, és ez ismételt jogsértésnek számít. Ebben az eljárásban született most meg a főtanácsnoki indítvány.

A Bíróság az esetek túlnyomó részében helyt szokott adni a főképviselői indítványnak, vagyis valószínűleg arra kötelezik majd a magyar kormányt, hogy állítsa helyre a jogszerű állapotot, azaz adja vissza a frekvenciát. Ennek a kormány nem fog eleget tenni Arató szerint, mert nem szokott, úgyhogy kiszabnak majd rá egy pénzbüntetést, amit majd nem fizet be. Ezzel párhuzamosan a Klubrádió is perli a magyar államot, ők a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, a két ügy azonban nincs összefüggésben, írja a hvg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.