„Hibáztunk” – ismerte el a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának vezetője, Fülöp Gergely a BRFK és az ORFK közös keddi sajtótájékoztatóján. A június 29-én megölt japán nő ügyéről van szó.
A 43 éves kétgyermekes asszony Budapesten, az V. kerületi Stollár Béla utcában, egy harmadik emeleti lakásban halt meg, tűzben. A rendőrség és a katasztrófavédelem először nem talált idegenkezűségre utaló jelet, és feltételezték, hogy ágyban dohányzás miatt gyulladhatott ki a lakás. A megállapítást többen cáfolták, akik kapcsolatban álltak a nővel, mert tudták róla, hogy nem dohányzott, azt is, hogy tartott a volt férjétől, és okkal. Észrevételeiket a BRFK Facebook-oldalán is közölték, az oldal adminja pedig ezekre a kommentekre bántó módon reagált. Közben mégis adódtak olyan bizonyítékok, amelyek alapján a volt férjre terelődött a gyanú, és le is tartóztatták.
A történtek miatt a Patent Egyesület szombaton tüntetett az áldozatok védelmében.
A keddi tájékoztatón elhangzott, hogy a rendőrség belső vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, hogyan kezelte a rendőrség a nő ügyét. Arra jutottak, hogy amikor a nő feljelentést tett a bántalmazása és laptopjának ellopása miatt, hiányos volt a nyomozás. Emiatt
öt emberrel szemben fegyelmi eljárást indítottak az V. kerületi rendőrkapitányságon.
Egy alosztályvezetőt áthelyeztek, egy osztályvezetőt pedig felmentettek. Gál Kristóf, az ORFK szóvivője azt is elmondta, a belső vizsgálattól függetlenül leváltották a BRFK Facebook-oldalát kezelő admint is, akinek megjegyzései miatt korábban már bocsánatot kért a rendőrség.
Gál Kristóf most bejelentette, a BRFK-n bővítik azoknak a rendőröknek a számát, akik a családon belüli erőszakról szóló érzékenyítő foglalkozásokra járnak.
A rendőrség újranyitja és felülvizsgálja azokat az ügyeket, amelyekben kapcsolati erőszak gyanúja miatt nyomoztak, de a feljelentést végül bizonyíték vagy bűncselekmény hiányában elutasították, illetve megszüntették az eljárást. A folyamatban lévő ügyekre pedig jobban oda fognak figyelni, „ fokozott szakirányítói felügyelettel” zajlanak a nyomozások.