Letartóztatták az ír férfit, aki megölhette volt japán feleségét az V. kerületben

  • narancs.hu
  • 2025. február 6.

Bűn

A nagy visszhangot kiváltó eset gyanúsítottját szökés veszélye miatt tartják fogva.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a bíróság elrendelte annak a 43 éves ír férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint előre kitervelten meggyilkolta volt feleségét – írja a 24.hu. A férfi tagadta bűnösségét, részletes vallomást nem tett, és fellebbezett a letartóztatás ellen, így az egyelőre nem jogerős. A bíróság egészen pontosan elrejtőzés, és bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a férfi letartóztatását.

 
Az ír férfi, aki megölhette japán feleségét Budapest 5. kerületében
Fotó: police.hu
 

 

Korábban a nő halálfélelemben élt volt férje erőszakos viselkedése miatt, és tavaly két feljelentést is tett ellene, de a rendőrség nem indított eljárást. A rendőrök január 29-én kaptak bejelentést arról, hogy a Stollár Béla utcában lángol egy lakás, a tűzoltók már csak egy elszenesedett női holttestet találtak a nappaliban. Hamar felmerült, hogy nem dohányzás okozhatta a lakástüzet. A Patent Egyesület figyelmeztette a hatóságokat a japán nő barátaira hivatkozva, hogy a nő soha sem dohányzott.

A haláleset után nagy nehezen vizsgálat indult. Megtudtuk, hogy korábban már menekült volt férje elől az áldozat. A lépcsőházi kamerafelvételek elemzéséből kiderült, hogy az ír férfi nem állított igazat arról, hogy mikor hagyta el és mikor tért vissza a lakásba, és a nap folyamán magát kámzsával és sisakkal álcázva visszatért a helyszínre. A feleségén dulakodásra és bántalmazásra utaló nyomokat találtak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.