Ukrajna hadserege helyett Libanon hadseregét segíti a magyar kormány

  • MTI/narancs.hu
  • 2025. február 11.

Külpol

Szijjártó Péter lelkesen újságolta el, hogy azért fegyverezhetjük fel az ottaniakat, mert az ukránokat nem.

„Magyarország az ukrajnai fegyverszállítások helyett 400 millió forinttal támogatja a libanoni hadsereget” – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden. A közel-keleti ország hadseregének megerősítését az Európai Békekereten keresztül támogatja Magyarország, a miniszter szerint a két ország baráti viszonyt ápol egymással, és a jövőben is támogatni fogják a nyugalom és stabilitás érdekében tett törekvéseket – írja az MTI.

„Ezt a pénzt az Európai Békekereten keresztül juttatjuk el Libanonba, s ezt azért tudjuk megtenni, mert mi nem küldünk fegyvert Ukrajnába, ekképp az oda fizetendő összeget átutalhatjuk máshova is”

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Bejrútból élő videóval bejelentkező külügyminiszter szerint örömteli, hogy Libanonban nemrég keresztény elnököt választottak. Libanonban jelentős keresztény közösség él, akik nehéz helyzetben vannak, az elmúlt hét évben hatmilliárd forintnyi támogatást küldött Magyarország a keresztény közösségek megerősítésére. Emellett tizenhat magyar katona is szolgál a libanoni békefenntartó erőkben – mondta Szijjártó.

A miniszter szerint a Közel-Keleten javult ugyan a helyzet az Izraellel tavaly novemberben kötött tűzszünettel, de ezt az állapotot fenn is kell tartani, hogy tartósan béke lehessen a térségben – mondta Szijjártó. Emellett szerinte az újabb migrációs hullámok megelőzése szempontjából is fontos a stabilitás megteremtése. Szijjártó azt is szorgalmazza, hogy a Szíriából Libanonba menekült szírek is minél előbb hazatérjenek.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.