Bács-Kiskun megyében fogtak el egy Németországban körözött pedofilt

  • narancs.hu
  • 2024. október 11.

Bűn

A férfi még tavaly menekült el a német hatóságok elől.

Öt rendbeli, gyermekkorúak sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözték Németországban azt a férfit, akit szerdán fogtak el a Bács-Kiskun megyei Nagybaracskán – tájékoztatta pénteken az MTI-t a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az 58 éves gyanúsított tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ felkérése alapján.

A férfi a bűncselekményeket magánórákon, nyelvi korrepetálás alatt követte el, így tartani lehetett attól, hogy Magyarországon is újabb hasonló cselekményeket követhet el.

A tavaly Németországból ismeretlen helyre távozott gyanúsítottat az NNI nyomozói – együttműködve a német társszervekkel és a magyar speciális egységekkel – két nap alatt megtalálták. A férfit a nyomozók őrizetbe vették, kiadatásáról a bíróság később dönt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.