A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.
Tiszeker Dániel készített már fiatalokról szóló zenés életérzés-filmet (#sohavégetnemérős), magyar karácsonyi romkomot (Nagykarácsony) és krimibe bújtatott nosztalgiatripet (Nyugati nyaralás) is, ezúttal a 90-es éveket idézi meg Beléd estem című romantikus vígjátékával. Múltidézésről, független filmezésről és Fenyő Miklósról is beszélgettünk a rendezővel.
A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.
Álmos képű amerikai színész bolyong Tokióban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.
A felnőttek polcain porosodó könyvekre a legtöbb gyerek unott nemtörődömséggel, még inkább sehogy se tekint.
William Friedkin, Alfred Hitchcock és Stanley Kubrick bármilyen kegyetlenkedésre hajlandók voltak, csak hogy kicsikarják színészeikből a vágyott alakítást, Lars von Trier is seggfej rendezőként marketingelte magát.
