„Hé, van egy vicced?” – cukkolják naponta tucatszor az őrök Arthur Flecket, aki azután került elmegyógyintézetbe, hogy Jokerként öt emberrel is végzett. Arról, hogyan ég Nesszosz-ingként az emberre az antihős figurája, a rendező, Todd Phillips is tudna mesélni – gyakorlatilag erről szól a Kétszemélyes téboly.
Alá vagy fölé becsüljük-e a művészet erejét? Képes-e megváltoztatni minket? Woody Allen legújabb színdarabja meglehetősen szélsőséges körülmények között keresi a valódi értékeket, Raffaello Szűz Máriát ábrázoló festményét vetve az 1930-as évek Brooklynjának tenyeres-talpas gengszterei elé.
A szerző az Egyesült Államokban született dél-olaszországi kivándorlók unokájaként, siket szülőktől. S bár úgy tűnt, hogy a második emigrációs generáció is talajt fog Brooklyn környékén, a Durastanti szülők válása után a 6 éves Claudiát visszaviszik az óhazába, Basilicatába, ahol olaszul kezdi meg a tanulmányait.
A kiállítás Lugosi Lugo László személyes Budapest-fotográfiái köré épül, és egyik nagy érdeme az, hogy azt is megérinti, aki keveset tud a szamizdatról, vagy akinek a rendszerváltás előtti avantgárd végtelen távolságból ködlik csupán.
Ráfoghatjuk akármire, hogy lelki táplálék, fajunk szellemi öröksége, a művészet (egyik) elsődleges célja akkor is a nőszerzés. Eszmei fajfenntartás, ha úgy tetszik.
Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gilmour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt.
Tényleg szükség volt Christian Tafdrup horror-szatírájának amerikai remake-jére?
Korunk erős realizmuskényszere olykor egészen elfeledteti velünk, hogy bármit csinálhatunk, s csak akkor szab határt a józan ész, ha hagyjuk.
Mintha szándékosan zárná magát kalodába Szilágyi Zsófia a filmjei szerkezetével, legalábbis az első két rendezése ezt sugallja.
Mit nevezünk művészetnek? Meg tudjuk határozni egyáltalán? Maguk a művészek is tartózkodnak attól, hogy alkotásaik jelentését, üzenetét egyértelműsítsék.
„Nem tudom elképzelni…, hogy bennünket ki lehessen iktatni a magyar életből” – írta 1939-ben Kner Imre, a valaha élt egyik legnagyszerűbb magyar tipográfus.
