Bacsadi Zsófia

Audrey Diwan (Esemény; 2021) nem kevésre vállalkozott, amikor feminista, önreflexív énkeresésként gondolta újra a 70-es évek klasszikus szexmoziját.

Mohammad Rasoulof (Nincs gonosz, 2020) legújabb filmje botanikai leckével kezdődik.

A #metoo mozgalom és az elkerülhetetlenül érkező reakció után Rhiannon (Ella Purnell) fekete humorral átitatott, főként alávaló férfiak ellen irányuló bosszúálló ámokfutása csiklandósan kielégítő fantázia lehetne.

Amikor a Drakulára gondolunk, nem a szerződések és a kölcsönös beleegyezés jutnak először az eszünkbe.

Idén nyáron halt meg a nagy amerikai színésznő, a 20. század második felének meghatározó erejű művésze, aki nélkül ma nem csak a filmművészetről alkotott képünk lenne szegényebb, de a világképünk is.

A Száz év magány mintha egyenesen levetné magáról a filmet – pontosan ez volt Márquez szerzői szándéka.

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Jane Schoen­brun filmjének egyik fő témája a valóság, a tér és idő egymásba omlása; ezzel párhuzamosan nézőinek idő- és valóságérzékelését is összekuszálja.