A Szépművészeti előtt tüntettek a művészettörténet tantárgy megszüntetése ellen
„Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?” Például úgy, hogy a film- és médiaismeret oktatását is kivezetik a tantervből.
„Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?” Például úgy, hogy a film- és médiaismeret oktatását is kivezetik a tantervből.
Ürge-Vorsatz Diána klímakutató eddig kevéssé ismert szempontokat hozott fel a szilveszteri pirotechnika ellen.
A kémény nem megfelelő huzata miatt történt a tragédia.
Mustafa Kemal Atatürk arcképét és a török himnuszt sem látták szívesen a rendezők.
Technikai okokra hivatkozva tartják zárva, a bölcsészettudományi kar tanulóit nem kötelezik vizsgákra.
Sikerült megegyeznie a MÁV–Volánnak és a BKK-nak, a tarifák is változatlanok maradnak.
Szilveszterkor és újév napján változik a MÁV-START, a Volánbusz és a HÉV járatainak közlekedési rendje.
Óránként akár 130 hullócsillagot is meg lehet figyelni a Quadrantidák meteorraj érkezésével. A légköri jelenség január 4-én a hajnali órákban lesz a leglátványosabb.
Pénteken Paksnál tetőzik a Duna, szombaton Baján és estére Mohácsnál.
Nemcsak a metrók és a HÉV-ek, de több villamos- és buszjárat is.
Most már az év végéig valószínűleg marad az enyhe idő.
Tervezője díjat nyert vele, de felállítása után kétszer is kárt tettek benne.
Szerdán este 8-kor 693 centiméteren érte el a csúcsot az árhullám a fővárosnál.