Vadon – valójában ilyen nincs Magyarországon. Bármerre is járjunk, kábé tizenegynéhány kilométeren belül beleakadunk egy településbe, tehát biztosan nem kell lovak testében töltenünk az éjszakát és jó eséllyel medvével sem kell viaskodnunk. (Egy ismerősöm egy Erdélyben a havasokban megejtett edzést követően elegyedett szóba egy falubelivel, aki a székely fatalizmussal csak annyit mondott, bátor vagy, hogy így futkorászol. Ja, hát sokat futok erdőben, volt a válasz. Csak pont arra jártál, ahol a medve.)
Mindez azt jelenti, hogy ha mégis ki kell hívni a tűzoltókat, akkor mi rontottunk el valamit. A cél tehát az, hogy a katasztrófavédelem szorítkozzék inkább a fenyőfabalesetekre. De mit kell ehhez tudni? És mi a teendő, hogy a téli túra ne tortúra legyen? Nem lesz több szóvicc, ígérem.
Útvonalválasztás, tervezés
A legfontosabb, hogy télen soha ne vállalkozzunk olyan túrára, amit tavasszal, ősszel nem, vagy alig tudunk megcsinálni!
A hideg sokkal jobban igénybe veszi a testet, mint elsőre tűnik – nyáron a hőségtől azonnal felfordul az ember, télen ez nem ennyire látványos, az erőnk lassan párolog el, mint a hélium a lufiból. Aztán ott állunk megcsoffadva délután kettőkor, fázva, szomjasan, éhesen, és hátra van még tizenöt kilométer. Tehát jobb előre úgy tervezni, hogy a téli kör kisebb lesz, mint az őszi volt. Ezt még Chuck Norris is így csinálja, télen ő is csak egyszer számol el végtelenig.
Majdnem ugyanilyen fontos, hogy az első hó (ezen túl vagyunk, de ugyanez igaz az esős karácsonyt követő hóra is) megünneplésére ne a Kékest vagy valami hasonló, erősen frekventált helyet válasszunk. Kicsivel többen vannak ilyenkor, mint hétfő reggel a Hungária körúton. Ugyanez igaz a Normafára is. Ha túrázni szeretnénk és nem csak egy szelfit lőni, inkább válasszunk olyan útvonalat, ami nem annyira népszerű. Az emberek ugyanis nem szeretnek túrázni, csak kirándulni, szóval csak a nagy parkolókat és melegedőhelyeket kell elkerülni. Budapest környékén nincs ilyen – bár nekem a nulla találkozás az ideáis.
Mindig találjuk ki előre, hova megyünk, mennyit akarunk túrázni és nézzük meg, kábé milyen útviszonyok várnak ránk – szintemelkedés, utak járhatósága. A neten már minden információ megtalálható, útvonalak, tanácsok, leírások. Mivel korán sötétedik, érdemes úgy számolni, hogy délután háromra már lakott helyen legyünk – ez esetben még van egy kis rugalmasság a rendszerben. Nem érdemes kicentizni a sötétedést, az erdőben ráadásul mindig korábban sötétedik. Ha nem körtúrát csinálunk, és buszra, vonatra vagyunk hagyatkozva, nézzük meg a menetrendet, és vegyük figyelembe az ott fogalmazottakat. Ha sokat kell várni a járműre, előre nézzük meg, van-e a környéken kocsma, étterem, ahova be lehet ülni.
Felszerelés
Láttam a Natgeón valami filmet, ahol a fickó Crocks papucsban mászta meg az Andokot, de én mégsem ajánlanám – nemcsak azért, mert a ronda papucsnak a négy fal között a helye. Ugyanígy nem célszerű a hasított bőr utcai cipő választása sem. Bakancs, túracipő, terepfutócipő – mással nem érdemes próbálkozni. Ha a cipő nem vízálló, akkor a locspocs, lápos, saras túrát meg kell fontolni. Futni lehet vizes cipőben, túrázni nem nagyon. Ha mégis ezt a kompromisszumot választjuk – én nem szeretek bakancsban túrázni, sokkal kényelmesebb a terepfutócipő –, akkor legyen nálunk pótzokni, esetleg cserecipő. A nájlonzacskót húzok a zoknira típusú nomád vízkiszorító-rendszer nem hatékony, tapasztatból mondom.
Ne a legmelegebb, hanem a legkényelmesebb kabátot válasszuk; a térdig érő paplankabát nem igazán nyerő, fennakadhatunk az ágakon, fölfelé mászva beleakadhat a térdünk. Rétegesen öltözzünk, és legyen egy réteg csak úgy a hátizsákban. Mozgás közben egy réteggel kevesebb kell, nem jó belerohadni a sok textilbe, aztán megfagyni a kilátóponton. A plusz egy réteg az álldogáláshoz, ücsörgéshez kell. Sál helyett jobb a körsál, az viszont legyen, mert szélben nagyon sokat segít.
Térkép kell. Nagyon jó túratérkép appok is vannak, ezeknél arra kell figyelni, hogy meglegyen offline is.
Vannak olyan területek, ahol nincs térerő, és ha van valami, ami tutira összejön, akkor az, hogy akkor tévedünk el, amikor nincs térerő. És nézzük az üres négyzetet, mert pont az a kocka nem fog betölteni az egész Bakonyból, ahol épp mi vagyunk – tapasztalat.
A régi görögök is megmondták, hogy semmilyen térkép nem segít akkor, ha nem nézzük, merre járunk. Ha tudjuk, hogy a piros kereszten kell mennünk, akkor nézzük és keressük a nyomorult piros keresztet a fákon, és ha nem látjuk már egy-két perce, akkor biztosak lehetünk benne, hogy letértünk az ösvényről. Csak hát nem mindegy, hogy fél órája vagy két perce. Jó ha van zseblámpa, powerbank, feltöltött telefon.
Bár van abban valami báj, ha visszük a kiskonyhát és az előre bepácolt félsertést az erdőben sütjük meg, nem kell sok kaját vinni az erdőbe. Protein szelet, zabszelet, egy-két szendvics, csoki. Nem kell több. Víz és meleg ital viszont legyen. Érdemes egy jó termoszra beruházni, ami a teát és a vizet is iható hőmérsékleten tartja. Hogy mennyire jó túrázás közben némi konyakkal vegyíteni a meleg teát, az véleményes. Én nem javasolnám, hogy a legkomolyabb hegymenet vagy a sziklás, köves szakaszok előtt már Rambóra igyuk magunkat, mert ez egyenes út lehet az esti híradóhoz. Inkább a végcélnál érdemes egy kellemes, melegre fűtött krimóban megtekinteni a szortimentet.
Jótanács gyerekhez
Gyerekkel túrázni vagy nagyon jó, vagy iszonyatos. Iszonyat, ha folyamatosan nyávog, semmi sem tetszik neki, unalmas, nincs is egy állat se – persze, mert ordítasz –, cipelj, éhes vagyok, szomjas vagyok, pisilni kell. Ezek jó része azonban elkerülhető, ehhez nem is kell sok minden.
Először is, ismerni kell a gyereket. Nem azért, hogy nehogy véletlenül egy másikat vigyünk haza a nap végén, hanem hogy tudjuk, mit bír, mit szeret, mit utál. Az én gyerekem sokáig egyszerűen unta a gyaloglást, nem követte az útnovalat, így nem tudta, hol tartunk és miért, alig volt kilátópont, csak a hülye ösvény. Egyszerűen ki kell várni, amíg megszereti és bírja - vagy hagyjuk az egészet a fenébe. Aztán el kell engedni a terveket, hogy időben odaérjünk a bárhova, mert nem fogunk, se a nagymamához, se a buszhoz, legfeljebb a másodikhoz. Ha épp egy korhadt fát akar buzerálni, akkor hadd csinálja, ha gallyakat akar gyűjteni, hadd gyűjtse, satöbbi, azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat. Valami haladás legyen, de ne csináljunk teljesítménytúrát. Végül pedig hadd legyen koszos. Tényleg. Saras lett, és? Belefetreng a hóba, és? Koszos kézzel eszi az almát, és?
Az öltözködést nem kell túllihegni. Ne legyen rajta overál, főleg kislányon ne. Egy pisi tíz perc és idegbaj – fogjad, ne érjen le, de fázom, nem baj, csináld gyorsan, lepisilted, undi, nem veszem fel, melegem van, bevág. Sínadrág helyett valami vékonyabb, vízlepergető túranadrág sokkal jobb választás, a sínadrágban alig lehet mozogni, ráadásul tuti melege lesz – hacsak nem mínusz öt fokban indulunk neki. Cuki csizma és hótaposó sem kell – utóbbi csak havas túrán. Kényelmetlen, félretapossa, túl meleg, ha a szőrös csizma saras lesz, az meg ismét idegbaj. Szóval bakancs legyen rajta, abból is a puha, kényelmes, amiben menni is lehet. Csereruha opcionális, és sose vittem, legfeljebb cserezoknit.
Túra kutyával
Alapvetően a kutya nem erdőbe való.
Akik ott laknak, azok nem szeretik a kutya szagát, mert ragadozó állat, ami megeszi a kölykeiket vagy őket magukat is. Szóval ha kutyával túrázunk, akkor ne hagyjuk, hogy keresztül-kasul száguldozzon az erdőben, csaholjon, ásson, cserkésszen. Ez egyszerűen bunkóság. Legyen mellettünk a kutya az ösvényen. Alapvetően pórázon kell lennie, de én se tettem pórázra annak idején - igaz, nem is ment el mellőlem. A vadászkutya mindig legyen pórázon. Ha jönnek szembe, ha pihenőhelyen mások is vannak, hívjuk be a kutyát. Akkor is, ha a mienk a világ legaranyosabb gizsgugyája. Ha meg akarják simogatni, szólnak.
Soha ne hagyjuk, hogy a kutya elszabaduljon, eltűnjön. Nemcsak a bunkóság faktor miatt. Azért sem, mert ha elvész az erdőben a kutya, és mondjuk nem a házunk végén a kiserdőben treníroztuk épp, akkor hogy lesz meg? Beköltözünk a Vértesbe három napra, amíg meg nem lesz? Idegeneknek könyörgünk, hogy segítsenek? Hagyjuk és választunk egy másik kutyát a menhelyről? Ha a kutyánk elszabadul, a vadász bármikor kilőheti, és ki is fogja lőni. A kóbor kutya ugyanis veszélyes, azt pedig nem látni messziről, hogy Buksika nem kóbor. Szóval ne. Semmiképp se veszítsük el a kutyát az erdőben.
Mi se vesszünk el. Legfeljebb nyáron. Kövessük a tursitajelzést, soha ne térjünk le róla, ne próbáljunk meg egy rövidebb utat. Ha egyáltalán nem bízunk saját szervező- vagy tájékozódóképességünkben, keressünk egy téli teljesítménytúrát, ahol szépen ki van szalagozva minden – és a végén meleg teával és kitűzővel várnak minket.
