Bayer Zsolt szerint Ferenc pápa egy argentin libsi, egy marha, egy migráns hátterű ember

  • narancs.hu
  • 2017. július 16.

Fekete Lyuk

A papság mélyen kussol.

A Magyar Érdemrend lovaskeresztjével kitüntetett Bayer Zsolt mondott olyanokat a miskolci televízió Helyzetkép című műsorában, amik tőle teljesen megszokottak, ám tökéletesen megmutatják, ki is az a Bayer Zsolt. A 24.hu szúrta ki a pártlap munkatársának megszólalását a műsorban, ahol olyanokat mondott, hogy szerinte nem véletlenül egy olyan, nem európai ember lett a pápa, aki „migráns hátterű”.

false

 

Fotó: YouTube/Helyzetkép

Mondogatott olyanokat is, hogy szerinte immár az egyházfő nem szent és sérthetetlen, mert politikai kérdésekben is megnyilvánul, és beállt azon uniós vezetők sorába, akik szembemennek az emberek akaratával. „Beszélhet a pápa ilyeneket, ismételgetheti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait ugyanolyan kretén módon, ettől ő még a pápa marad, ettől ő még Vatikán állam feje marad (…), de ettől még egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni” – mondta Bayer, majd nem sokkal később „argentin libsi”-nek és „derék liberális, genderben hívő marhá”-nak nevezte Ferenc pápát.

A 24.hu megkérdezett több katolikus egyházi hivatali képviselőt is, terveznek-e lépéseket Bayer Zsolt kijelentései miatt, ám kiderült, az egyház vezetése nem készül ilyenekre.

Ha valakit az ilyesmi érdekel, ezen a videón megnézheti, ahogy a második perctől beszél Ferenc pápáról Orbán Viktor jó barátja, de mi inkább két nappal ezelőtti cikkünket ajánljuk, amelyben az egyházfő 5 legjobb megszólalását gyűjtöttük össze:

Öt idézet, ami bizonyítja, mennyire menő Ferenc pápa

Van apró betűs rész is!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.