8,8 százalékkal keresnek többet a férfiak, mint a nők a II. kerületi önkormányzat vezetőségében
Az önkormányzat tavaly vállalta, hogy évente nyilvánosságra hozza a béradatait.
Az önkormányzat tavaly vállalta, hogy évente nyilvánosságra hozza a béradatait.
Beleírhatják az alkotmányba is
Az AstraZeneca által fejlesztett és Indiában gyártott vakcinával oltották be.
Az aktuális járványhelyzet, valamint a tavasztól megnövekedő biciklis forgalom miatt.
Négy, eddig névtelen közterületre várják a javaslatokat.
A földrengés hajnalban történt, a lakosság is érzékelte.
A Fővárosi Önkormányzat kollégái és önkéntesei csaknem tízezer tesztet végeztek el.
A szervezők szerint nem életképes a javaslat.
A következő két hétben 12 és 13 óra között a 65 év felettieknek.
És úgy tudják, korábban senki sem fertőződött meg.
Nyitnak a bárok, kávéházak, éttermek, eltörlik a kijárási tilalmat.
Több mint hatezer kisebb földmozgást észleltek Izlandon néhány napon belül.