A Dalai Láma is megkapta a koronavírus elleni oltást

  • narancs.hu
  • 2021. március 6.

Lokál

Az AstraZeneca által fejlesztett és Indiában gyártott vakcinával oltották be.

A 85 éves Dalai Láma is megkapta szombaton a koronavírus elleni első oltást, írja a Bloomberg. A tibeti vezető az észak-indiai Dharamszala városának kórházában vette fel az oltást.

Beszámolók szerint, miután beoltották, a Dalai Láma arra figyelmeztette az embereket, hogy legyenek bátrak, jelentkezzenek és oltassák be magukat. Hozzátette: komoly problémák előzhetők meg az oltással, ezért nagyon hasznosnak tartja.

G. D. Gupta, a Zonal Kórház egyik orvosa elmondta: a Dalai Lámát az oltás után az előírásoknak megfelelően 30 percig megfigyelték. Tíz másik embert is beoltottak, akik a Dalai Lámával együtt élnek, mind a tizenegyen a Covishield vakcinát kapták, ami az AstraZeneca által fejlesztett és Indiában gyártott oltóanyag.

Imádkozás a dalai lámáért

 
A dalai láma (k) a hosszú életéért buddhista szerzetesek által tartott imádkozásra érkezik a dharamszalai Cuklakhang-templomban 2019. május 17-én.
Fotó: MTI/EPA/Szandzsaj Baid
 

Indiában a járvány kitörése óta több mint 11 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak és több mint 157 ezren haltak meg. Az országban januárban kezdődött az oltási kampány, elsőként az egészségügyi dolgozókat és a frontvonalban dolgozókat oltották be. Március elején kiterjesztették az oltási kampányt az idősekre és azokra, akiknek valamilyen komoly egészségügyi problémája van.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.