Egyórás vásárlási idősávot ajánlanak az időseknek Székesfehérváron a piacokon

  • narancs.hu
  • 2021. március 1.

Lokál

A következő két hétben 12 és 13 óra között a 65 év felettieknek.

Vásárlási idősávra fogalmazott meg ajánlást a székesfehérvári önkormányzat. Március 1-15-ig 12 és 13 óra között kizárólag a 65 év felettiek vásárolhatnának a városi piacon. A kereskedők esetleges pénzkiesését 10 százalékos bérletidíj-kedvezménnyel segítené az önkormányzat.

Cser-Palkovics András, polgármester a Facebook-oldalán azt írta, „a járvány legnehezebb időszaka előtt áll az ország a következő két hétben, a fertőzések számának drasztikus emelkedésére számítanak a szakemberek. Ahogy eddig, így ezután is a lehető legtöbb eszközzel védeni kell a fokozottan veszélyeztetett időseket.”

A polgármester úgy fogalmazott, hogy az idősek saját belátásuk szerint a vásárlási sávon kívüli időben is mehetnek a piacra, „azonban a megjelölt egy órát nekik szeretnénk fenntartani”.

(Facebook/Cser-Palkovics András)

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.