Nyög, reng a föld Izland alatt, de nem úgy, ahogy szokott

  • narancs.hu
  • 2021. február 27.

Lokál

Több mint hatezer kisebb földmozgást észleltek Izlandon néhány napon belül.

Összesen több mint hatezer kisebb földmozgást észleltek az elmúlt napokban Izlandon - jelentette a Vedurstofa meteorológiai szolgálat egy szombat reggeli 5,2-es fokozatú rengés után.

 Az 5,2-es rengés epicentruma a sziget délnyugati csücskén lévő Reykjanes-félszigeten volt, a fővárostól, Reykjavíktól délre.

Sem sérültekről, sem komolyabb károkról nem érkezett jelentés, de az izlandi polgári védelem elővigyázatosságra intette a lakosokat.

A több száz földmozgásból a szombat reggelin kívül kiemelkedett még egy szerdai rengés, amely elérte az 5,7-es fokozatot.

Mivel az észak-atlanti szigetország törésvonalakon fekszik, az izlandiak már hozzászoktak a gyakori földrengésekhez. Ez a mostani hosszú földmozgássorozat azonban szokatlannak számít, a tartama és az 5,0-ös fokozatot meghaladó erejű rengések miatt is.

Szeizmológusok úgy értékelik, hogy ezúttal nem egy nagy rengéshez kapcsolódott számos kisebb elő- és utórengés, hanem több úgynevezett "főrengés" mehetett végbe nagyjából egyszerre.

Az 5,7-rengés pár pillanatra megszakította az izlandi zenész, Sóley élő koncertjét is. De mivel a művész szerint legújabb albuma is a Földanyáról szól, a zenészek pár másodperc után folytatták a koncertet. 

Az izlandi portál azt írja: a szakértők nem látnak jeleket arra, hogy vulkánkitörés készülődne, de arra figyelmeztettek, hogy az eddigieknél erősebb rengések jöhetnek. (MTI/Narancs)

(A Földanya körülbelül 40 másodperc után száll be Sóley-ék előadásába.)

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.