.

  • .

. cikkei

étel, hordó - SZEGED

  • .
Ha indítanánk egy sorozatot "Úgy hagyott helyek" címmel, abban a Gellért téren, pontosabban a Bartók Béla út első házának földszintjén található Szeged vendéglő kiemelt epizódként szerepelne. A többé-kevésbé zenés halászcsárdaként működő létesítmény talán már akkor is létezett, amikor a leendő kormányzó a szomszédos szállodából hívta tetemre a bűnös várost, sőt mivel 1919 novemberében az ún.

kulthírek

  • .
GYÁSZBESZÉD 82 éves korában elhunyt Bodnár György: négy évtizedet töltött az MTA Irodalomtörténeti Intézetében. A Nyugat korának irodalmával, elsősorban Kaffka Margittal, kortársai közül pedig Juhász Ferenc költészetével foglalkozott. 65 éves korában elhunyt Kerényi Ferenc: fő kutatási területe a 19.

cyberhírek

  • .
Az elnök embere A Google vezérigazgatója, Eric Schmidt Barack Obama mellett kampányolt, a választások óta pedig a politikus gazdasági tanácsadója, de nem szándékozik formális szerepet vállalni a leendő Obama-kormányban. Válságtünetek Társadalomkutatók szerint válság idején többen lesznek öngyilkosok, kevesebb fiú születik, jobban fogy a hashajtó, a puska és a rizs, a széles csípőjű nő lesz az ideál, és hosszabb lesz a szoknya. Felmelegedés Amióta emberi civilizáció létezik, vagyis az elmúlt ötezer év alatt sosem volt a Földön olyan hirtelen felmelegedés, mint az utóbbi 50 évben. Ezt a Cornell Egyetem kutatói állapították meg az Atlanti-óceán északi vizeinek ökoszisztémáit tanulmányozva. Féregjárvány Vakságot vagy tüdőtrombózist okozó férgesség ütötte fel a fejét Szlovákiában.

étel, hordó - GREEN CORNER

  • .
Páskomliget útnak hívják a XV. kerületben azt a zónát, ahol a zöld szürkévé válik, a rákos újjá lesz, és csak a palota marad.

mi a kotta? - Lovagok, poéták, billentyűsök

  • .
A porosz Louis Ferdinand herceg, ez a katonai erényekben tündöklő, ám peches hadvezér, aki még 34 éves sem volt, mikor Napóleon marsallja, Lannes ellen harcoltában egy huszártiszt lekaszabolta, ma már szinte csak Beethovennek köszönheti, hogy neve olykor még felemlíttetik. Egyes feltevések szerint ugyanis nem a forradalmi eszméket odahagyó Bonaparte, hanem a zongoristaként és komponistaként egyaránt figyelemre méltó főrend (képünkön) volt az a "nagy ember", akinek emlékét az Eroica őrzi, s bárha ez vitatható, az bizonyos, hogy Beethoven III., c-moll zongoraversenyének címzettje valóban e művelt lovag volt.

étel, hordó - STEFÁNIA KULTURÁLIS KÖZPONT

  • .
Valaha a Magyar Néphadsereg Művelődési Házának (MNMH) nevezték a Stefánia (akkor Népstadion) úti Stefánia-palotához ragasztott bumfordi építészeti baklövést, ami akkoriban (hetvenes-nyolcvanas évek fordulója) a modernizmust próbálta kifejezésre juttatni. De nemcsak építészetileg, "tartalmában" is.

tévésmaci - Fusson, akinek nincs süle

  • .
Sárgásvörösen izzott a kályha fala, s a fahasábok biztatóan ropogtak, mégsem lehet azt mondani, hogy a váróteremben meleg lett volna. Trochénak izzadt ugyan a homloka, de a keze a levágott ujjú kesztyűben is fázott.

kulthírek

  • .
BRÓDY-DÍJ: DUNAJCSIK Repülési kézikönyv című - verseket és prózákat tartalmazó, a József Attila Kör és a L'Harmattan Kiadó által közösen, a JAK-füzetek sorozatában megjelentetett - kötetével a lapunkban is publikáló Dunajcsik Mátyás nyerte az idei Bródy Sándor-díjat, mellyel 1995 óta az adott év legjelentősebbnek ítélt első kötetes szépprózai művét jutalmazzák Az elismerést november 8-án, a Műcsarnokban veszi át (legutóbbi írása a múlt heti Narancsban: kritika az új Krasznahorkai-regényről) HS7 INGYEN, ONLINE November 10-től egy héten át ingyen és legálisan letölthető a Heaven Street Seven új albuma a zenekar által nyitott lapról (hs7bloghu) Ezután kézzel fogható formájában is megjelenik a Jazz, a hazai lemezipar történetének első olyan lemeze, amelyet kereskedelmi forgalomba kerülése előtt teljes egészében, egyben vagy dalonként, ingyen tesznek elérhetővé az interneten GYÁSZ 82 éves korában elhunyt William Wharton: az amerikai író 53 éves volt, amikor első, s egyúttal legismertebb regénye, a Madárka megjelent - addig festőművészként dolgozott A könyvet Alan Parker filmesítette meg 1984-ben Magyarul még két regénye olvasható: Éjfélre kitisztul; Áttetsző BÜCHNER-DÍJ Josef Winkler 55 éves osztrák író az idei Georg Büchner-díj, a legfontosabb német irodalmi elismerés nyertese Magyarul még csak egy regényrészlete (Natura morta) olvasható a 2006-os, Hamletgép című műfordítás-antológiában DÍJ Várdai István nyerte a svájci rádió által élőben sugárzott és rögzített 63 Genfi Nemzetközi Zenei Versenyt: a 22 éves csellista a döntőben Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára című versenyművét játszotta Õ kapta a közönségdíjat, az esemény egyik főszponzora által felajánlott Breguet-órát és CD-felvételi lehetőséget A győzelem koncertmeghívások sorával is jár a következő két évben AZ IROKÉZ GYÛJTEMÉNY 20 ÉVE Ádám Zoltántól Várnai Gyuláig több mint harminc kortárs magyar képzőművész alkotásaival tölti meg a Nemzeti Galéria két szintjét az Irokéz Gyűjtemény: a Pados Gábor és Pajor Zsolt által alapított kollekció első húsz évének termése a rendszerváltás korának helyspecifikus installációitól a táblaképfestészeten és plasztikákon át a számítógépes, videós munkákig terjed Bármi, amit az egyébként papíráru-kereskedéssel foglalkozó gyűjtők megszerettek és fontosnak találtak 2001-ben szűkebb pátriájukban, Szombathelyen volt már egy kisebb, a Műcsarnokban pedig egy nagyobb bemutatójuk, a mostani, Az idő legújabb cáfolata természetesen még bőségesebb Nyitva: február 1-jéig (illusztrációnk: Tarr Hajnalka: Instant nyáj; a gyűjtemény történetéről: Narancs, 2006 október 5) HAYDN ÉVE Jövőre lesz Joseph Haydn halálának 200 évfordulója: a több mint 30 éven át hazánkban dolgozó zeneszerző jubileuma méltó megünneplésére osztrák-magyar megállapodás született A Joseph Haydn Burgenland GmbH és a Hungarofest Kht Klassz Zenei Irodája által koordinált programok részleteit november 26-án teszik közzé, de az oktatási minisztérium tájékoztatása nyomán a fő vonalak már látszanak A csúcspont Haydn halálának napján, május 31-én várható: az osztrák kezdeményezésű World Creation Day nemzetközi projekthez kapcsolódva ekkor számos koncertteremben csendül fel A teremtés (a kismartoni Esterházy-kastélyban az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar játssza Fischer Ádám vezényletével), a Millenárison pedig maratoni műsor keretében adják elő a műveit Az év során olyan sztárok szerepelnek majd Eszterházán, mint Malcolm Bilson, az Orchestra of the Age of Enlightenment, a Mosa•ques Vonósnégyes, a Tomasini Vonósnégyes, Budapesten a Szépművészeti Múzeumban rendeznek kiállítást (Az előzményekről: Félúton Haydn felé, Narancs, 2005 június 16, "Haydnt kell faggatni", 2006 április 6) HÁROM BELVÁROSI HÁZ Két hete részletesen beszámoltunk arról, hogy az V kerületi önkormányzat merőben szokatlan eszközökkel tett kísérletet arra, hogy első lépésben tizenegy, majd a fővárosi ellenkezés nyomán már csak három, jelenleg fővárosi védelmet élvező ház fejlesztését a maga hatáskörébe vonja (Utcát vegyenek!, 2008 október 23) Bár a fejlesztők kilétét és szándékaikat nem kötötték a városvezetés orrára, tudható, hogy a Csipak Péter nevével fémjelzett Fashion Street beruházás folytatása ezzel hatalmas lökést kapott volna, és - úgy kalkuláltunk - a Fővárosi Közgyűlés sem tett volna keresztbe az elképzelésnek Aznap azonban, amikor lapunk megjelent, Rogán Antal polgármester és Cselovszki Zoltán V kerületi főépítész visszavonta a házakkal kapcsolatos kezdeményezést - igaz, csupán "egyelőre" Legközelebb, ígérik, már a hasznosítási és átépítési terveket is bemutatják KÉT "ÚJ" VAN GOGH Az amszterdami Van Gogh Museum szakértői két női portréról állapították meg, hogy Vincent van Gogh festette őket, valószínűleg 1886-ban, 33 éves korában, amikor Párizsban tanult (ezután fejlesztette ki sajátos ecsetkezelési stílusát) Hasonló kompozíció a másik is, csak azon látszik a hölgy ölében nyugtatott kesztyűs keze Eddig kétséges volt a művek eredete, mostanra azonban a festékanyag vegyelemzése, a képkeret származása, bizonyos stílusjegyek és történeti bizonyítékok alapján egyértelmű: az ő munkája A modell személye továbbra is ismeretlen . .

Kövess minket: