Olvasói levelek
Magyar Narancs, 2008. október 30., november 6.
Tisztelt Szerkesztőség!
Személyes (rokoni) érintettségem okán eddig nem akartam reagálni Félix Péter cikkére. Vártam a történészek reagálására, nehogy elfogultsággal vádoljanak. Az olvasói levelekkel más a helyzet, írói hétköznapi honfitársaim, akikkel számomra kötelező misszió a felvilágosító párbeszéd. (Félix Péter cikkének csak címére utalva: hamis, hatásvadász az "ismeretlen" jelző, amely valamiféle lappangó titkot sugalmaz, ezzel az olcsó csúsztatással felkeltve az érdeklődést, hiszen hosszú évek óta közkézen forog Rainer M. János Nagy Imre-életrajza és a Nagy Imre Emlékház több száz dokumentummal rendelkező kiállítása is nyilvános ez ügyben.
Kende Péter (nagyapám, Nagy Imre mártír miniszterelnök "védelmében" írott és ezúton is megköszönendő) cikkére született olvasói levelekre válaszolva tanácsolnám Nagy Lászlónak: aki Nagy Imre "életének közel 60 évéről valójában semmit sem tudott", és mindössze 35 éves, hogy ha valóban érdekli a magyar történelem és alakjai, ne csak egy hetilapból tájékozódjon, hanem üsse fel a Rainer M. János által írott nagyszerű Nagy Imre-monográfiát, amely alaposan és dokumentáltan hűen mutatja be a mártír miniszterelnök egész életét (vagy Méray Tibor és a Nagy Imrét személyesen is ismerők könyveit). Ha Önnek valóban "nem mindegy, mivel foglalkozott Nagy húsz-, harminc- vagy negyvenéves korában", kérem, tegye ezt meg, pontosan '56 miatt! Félix sajnos nem "megpróbálta elmesélni egy fontos ember múltját" - objektíven, a fiatalokat tájékoztatandó -, hanem saját (rossz) szájaíze szerint interpretálta Nagy Imre életének történéseit, szinte kivétel nélkül negatívan beállítva azokat.
Bán Zoltán András túl komolyan vette a valóban költői kérdést, neki szintén a fentieket tanácsolnám - ha nem akar az egyoldalúság és történészi amatőrség hibájának áldozatául válni.
Székely Suber Zsolt más eset. Õ, úgy látszik, ma is megkérdőjelezhetetlennek veszi tanárképző főiskolai (orákulumként tisztelt?) tanárainak az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről szóló tanításait. Ma sem akarja tudomásul venni, hogy 1989-ben Grósz Károly MSZMP-főtitkár titkos, külön kérésére "dokumentálta" a KGB - a rendszerváltás hiteltelenítésére és egyik emblematikus alakjának, Nagy Imrének a lejáratására - a "szovjet titkosügynök életét", mint ahogy beépített kémeivel nyomoztatott utána szülőhelyén is, vajon "nem zsidó-e?"!
Hihetetlenül kiábrándító, hogy ma Magyarországon ember még hitelt adhat a KGB jelentéseinek, különösen, hogy a különböző tv-csatornákon már nyíltan bemutatták ennek a szervezetnek a profi hamisítói műhelyét.
A Nagy Imre "szovjet titkosügynök múltjához köthető emberi szenvedések" nem bizonyítottak és nem is bizonyíthatóak - mint ahogy eddig ezt senki sem tudta törvényesen, hitelesen, független szakértőkkel igazolni! Csak tanácsolni tudom mindenkinek - csak az igazat, a színtiszta igazat mondja! A halottgyalázás bűn - ha erről nem tudnának Magyarországon!
Egyébként igen különös ennek a témának "komoly" taglalása egy olyan országban, amely máig nem tudott szembenézni saját, több tízezernyi ügynökeinek létezésével, "ügynökmúltjával", ahol bocsánatos bűnnek számít, ha valakiről kiderül, hogy a Nagy Imre meggyilkolásával megalapozott Kádár-rendszerben beépített, sokszor önkéntes ügynök volt. Mindenki másnak "feledhető a titkosügynökmúltja", a független Magyarországért vállalt mártírhalál nélkül is?
Szegény, szegény Magyarország! Hőseit deheroizálják, bűnöseit mentik...
Jánosi Katalin, Nagy Imre miniszterelnök unokája
Elképedve és értetlenül fogadtam Kende Péternek (Magyar Narancs, október 30.) a Nagy Imre múltjának sötét lapjait ismertető cikksorozatomra írt reakcióit. Elképedve, mert Kende Péterről azt hittem, elfogadja, hogy akadhatnak olyanok, akik az általa rajongásig tisztelt Nagy Imréről teljes életútjának ismeretében próbálnak véleményt alkotni. Kendét alighanem elragadták az indulatok, amikor halottgyalázásnak nevezi a cikkeimet, s a polgári erkölcs elemi szabályának minősíti Nagy sokszor vállalhatatlan tetteinek eltussolását, eufemizálását. Szomorúan tapasztalom, hogy a magyar politikai elit 1989 óta folyamatosan építi a Nagy Imre-bálványt, ugyanazokat a technikákat alkalmazva, amiket a Kádár-rendszerben annyira megutáltattak velünk. Nem attól lesz valaki a történelmi feladathoz felnövő államférfi, mert minden korábbi embertelen tettét elhallgatjuk és aktív politikai életének utolsó hetei alapján csupa szépet és jót hangoztatunk róla. A magyar történelem bővelkedik olyan szörnyű tetteket elkövetett politikai vezetőkben, akik egy adott pillanatban a mai demokráciafelfogás szerint is megállták a helyüket. Nagy Imre is ilyen ember volt. Besúgó volt a Szovjetunióban, belügyminiszterként tevékeny szerepet játszott ártatlan német származású magyar állampolgárok tízezreinek II. világháború utáni deportálásában, a kollektív bűnösség elve alapján. Begyűjtési miniszterként a magyar parasztság egyik legkegyetlenebb kifosztójaként működött, miközben minisztériuma "feltáró munkájának" következtében több száz embert ítéltek halálra, illetve sok tízezer embert börtönöztek be ártatlanul, árurejtegetés, feketézés, beszolgáltatási kötelezettség elmulasztása címén.
Kende engem becsmérlő, lekezelő, nagyképű megjegyzéseit elengedem a fülem mellett. Azt viszont Kende tevékenységének is tulajdonítom, hogy a közvélemény szinte semmit nem tud Nagy Imre 1956 előtti működéséről. Úgy vélem, éppen halálának 50. évfordulója a jó apropó arra, hogy a laikus olvasóközönség is árnyaltabb képet alakíthasson ki az 1956-os forradalom vezetőjéről. Szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy halála előtt tíz, húsz vagy harminc évvel mivel "foglalkozott" Nagy. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen "rossz szolgálatokat tett" korábban. Eljön még az idő, amikor az orosz levéltárak szabadon kutathatóvá válnak. Úgy gondolom, lényegesen leleplezőbb adatok látnak majd akkor napvilágot többek között Nagy Imre NKVD-s "munkásságáról", mint amit néhány, kizárólag külföldön élő történész mostanában publikált, és kezdődhet majd a nagy magyarázkodás. Sokan vannak ma is az országban az "itthon maradt" budaörsi sváboktól, a kulákként kivégzett falusi parasztok leszármazottjain át a tömeges koncepciós perek ártatlan áldozatainak rokonaiig, akik korántsem dédelgetnek olyan idilli képet Nagy Imréről, mint Kende. Bár Nagy akadémikussá történt kinevezésével kapcsolatban tudtommal én írtam ilyen részletességgel először laikus olvasóknak, nem kívántam kizárólag tényfeltáró újságírói munkát végezni, különösen pedig történészként tetszelegni. Komolyan hiszem azonban, hogy sok ilyen cikkre lenne még szükség ahhoz, hogy a magyar állampolgárok Nagy Imre teljes életútjának ismeretében szabadon alakíthassák ki a véleményüket róla, s ne mások határozzák meg, mit szabad és illik gondolni erről a nem szokványos kommunistáról.
Félix Péter újságíró
Kedves Olvasóink,
lehetséges, hogy Nagy Imre pályája a maga teljességében megismerhető a széles nagyközönség számára is, amennyiben a széles nagyközönség veszi magának a fáradságot, hogy színről színre áttanulmányozza a mártír miniszterelnök pályájáról az elmúlt húsz évben a szabad Magyarországon, és előtte, az emigrációs vagy a szamizdat irodalomban közzétett publikációkat. Ám biztosak vagyunk abban, hogy ezt a nagyközönség nem teszi meg. Ezért van szükség a történelmi ismeretterjesztésre. És egy szabad társadalomban ugyanígy szükségszerű a történelem folyamatos újragondolása is. A Narancs cikksorozata ennek a kettős a célnak próbált megfelelni. Sokan, főként fiatalabb olvasóink közül, épp ebből értesülhettek Nagy Imre pályájának kevéssé ismert, vagy teljesen ismeretlen részeiről, és sokan lehettek olyanok is, akik valamit hallottak harangozni a cikkben foglaltakról, de nem tudták a félinformációkat hova tenni magukban.
Azt is láttuk még a megjelenés előtt, a közlés mérlegelésekor, hogy Félix Péter mindezt - szó szerint - vitatható formában teszi: hogy az az interpretáció, amely keretet adott sorozatának, cáfolható, tagadható, érvekkel megsemmisíthető. (Lásd lapunk 46-49. oldalait.) De a történelemnek, egy történelmi személyiség pályájának nem egyféle, és nem pusztán jóindulatú vagy jóhiszemű magyarázata, értékelése lehetséges. Igyekeztünk ellenőrizni a Félix által leírt tényeket (mint minden más cikknél). A tények magyarázatát, csoportosítását, az ok-okozati összefüggések megteremtését, az ítélkezést, a stílust azonban már a szerző dolgának ítéltük. És valóban, jobban tettük volna, ha mindezt a lap véleményrovatában publikáljuk. De nem közölni - avval együtt, vagy éppen azért, mert ez a lap Nagy Imrét hősnek tartja - saját elveink megtagadása lett volna.
Az olvasó pedig dönt majd, hogy kinek van igaza.
A vitát nem tekintjük lezártnak.
A szerk.
