.

  • .

. cikkei

kertész lesek - ARÉNA GRILL

  • .
Nemrég két olyan helyen is megfordultunk (Olíva, Stex Alfréd), ahol a terasz élvezetét jócskán megnehezíti a "testközeli" autóforgalom. Azt hittük, ennél már csak az lenne durvább, ha a háromszor három sávos, leginkább kamionosok által kedvelt Hungária körút járdája is bekapcsolódna a szabadtéri ételfogyasztás helyszínei közé.

csontzene - Haydn Figaróval álmodik

  • .
E csonthéten zár a Haydn-fesztivál Eszterházán, mégpedig három napon át pazar műsorral és előadókkal. Először a Salomon vonósnégyes játszik a Mester és beosztott muzsikusa, Luigi Tomasini műveiből (augusztus 29.), aztán Vashegyi György áll a Purcell kórus és az Orfeo zenekar élére, hogy eldirigálja az erős üstdobhasználat miatt a "Paukenmesse" melléknevet kapott misét (Fertőszentmiklósi katolikus templom, augusztus 30.), vasárnap pedig visszatérünk a kastélyba az Akademie für Alte Music Berlin koncertjére (augusztus 31.). Aki teheti, velünk tart. "Az egész kastély olasz ízlés szerint, látható tető nélkül, körös-körül szépen megmunkált galériával ellátva épült, a főépület galériájának pillérein vázák és mondai alakok váltják egymást.

tévésmaci - A sül településszerkezet

  • .
Sok a tévé, nincs mód fraternizálni, majd legközelebb. Pénteken (29-én) máris idegenben lépünk pályára, Las Vegasban vagy valahol, pechünkre fényes délelőtt: az RTL Klubon 11.35-korkezdődő Martin és Lewis (2002) a két kaszinóipari csepűrágó, Dean Martin és Jerry Lee Lewis szép és nyilván színigaz történetét meséli el, bár nekem hiányzik kicsit közülük Sammy Davis Jr. (nem is).

chili & vanilia - Zöldbab, kicsit másképp

  • .
A bab hungarikum lenne? Túlzásokba éppen ne essünk, de kétségtelen, piacainkon a külföldiek csak úgy pislognak a halmokba rakott babfélék láttán. Az is tagadhatatlan, hogy régi nyári ebédjeink zöldbabfőzeléke, savanykás, tejfölös zöldbablevese magyar különlegesség.

kulthírek

  • .
Browne KONTRA McCAIN Jackson Browne beperelte John McCaint, mert a republikánus párt elnökjelöltjének egyik hirdetésében engedélye nélkül használták fel legnagyobb slágerét, az 1977-es Running on Emptyt A tévéreklám Barack Obamát gúnyolja, aki egy alkalommal azt tanácsolta honfitársainak, hogy a kocsikerekek megfelelő felfújása révén takarékoskodjanak a benzinnel A klip alatt a közismerten liberális elkötelezettségű Browne dala hallható, melynek címe az üres tankkal történő gurulásra utal GYÁSZ Elhunyt Johnny Moore jamaicai trombitás, a Skatalites egyik alapító tagja: 70 éves volt, halálát rák okozta A ska úttörői játszottak ugyan a Szigeten, de Johnny Moore nem volt velük, ő nyolc évvel ezelőtt turnézott utoljára, akkor éppen Bunny Wailerrel 91 éves korában elhunyt Jerry Wexler: Ahmet Ertegunnal együttműködve oroszlánrésze volt abban, hogy az Atlantic Records az 1950-es, 60-as évek meghatározó lemeztársaságává vált Olyan művészek karrierjét egyengette, mint Aretha Franklin, Ray Charles, Sam & Dave, Wilson Pickett vagy Roberta Flack, de az R&B műfaján kívül is otthonosan mozgott, s hozzájárult a Led Zeppelin, a Dire Straits, a B-52's, Bob Dylan és Willie Nelson sikereihez 94 éves korában elhunyt Dorival Caymmi: a bossa nova nagyatyjaként tisztelt brazil dalszerző-énekes már az 1930-as években slágereket írt Dalainak előadói között található a később hollywoodi sztár, Carmen Miranda, illetve Jo-o Gilberto, a 60-as évek bossa nova lázának egyik kulcsfigurája, aki most, pályakezdésének 50 évfordulóján, 77 éves korában, ötévi szünet után újra színpadra lép Rióban és S-o Paulóban KARÁCSONYRA ÚJ ROWLING The Tales of Beedle the Bard címmel, decemberben százezer példányban megjelenteti a Harry Potter-sorozat hetedik kötetében említett művet J K Rowling: a varázslómeséket tartalmazó művet eredetileg mindössze hét példányban, jótékony céllal már kiadta a szerző, most ezek fakszimile változatát dobják piacra, szintén jótékony céllal A FESTÕ: LEONARDO? Azelőtt egy ismeretlen német művésznek tulajdonították, de nemrég napvilágot látott szakértői vélemények szerint Leonardo da Vinci műve díszíti azt a 33x24 centiméteres pergament, amit 1998-ban 21,8 ezer dollárért vásárolt meg egy magángyűjtő egy New York-i árverésen Az ismeretlen ifjú hölgy feltehetően házasságkötési célból készült portréjának értéke - ha további szakértői vizsgálatok is megerősítik, hogy Leonardo készítette - akár tízezerszeresére is növekedhet A művész szülővárosában, Vinciben lévő Museo Ideale Leonardo Da Vinci igazgatója, Alessandro Vezzosi nyilatkozata szerint a kép minden eleme - a bal kezes rajz briliáns technikájától a ruha vállán látható mintáig - Leonardóra mutat A művet ugyanabban a párizsi laboratóriumban vizsgálták meg, ahol a másik illusztrációnkon látható, hermelines hölgy képének festőjét is Leonardóval azonosították Stílusjegyek alapján 1485-1490 közé teszik a kép készítésének idejét, a mester akkor Milánóban élt LOCARNO UTÁN SZARAJEVÓ A mexikói Enrique Rivero műve nyerte a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Leopárdot: a Parque Via egy önkéntes elzártságban élő férfi története A zsűri különdíját a lengyel Malgoska Szumowska (33 sceny z zycia - 33 jelenet egy életből), a legjobb rendezés díját a kanadai Denis Cote (Elle veut le chaos) kapta, a legjobb alakításokat Ilara Occhini, az olasz Federico Bondi rendezte Mar nero, illetve Tayanc Ayaydin, a brit Ben Hopkins rendezte The Market - A Tale of Trade főszereplője nyújtotta A legjobb elsőfilmes díját az osztrák Händl Klaus vehette át (März) Két magyar játékfilm (Faur Anna diplomafilmje, a Lányok és Mundruczó Kornél Cannes-ban díjazott műve, a Delta), három rövidfilm (M Tóth Géza: Ergo, Alexei Alexeev: KJFG No 5, Vécsei Márton: Farkasember) és két dokumentumfilm (Salamon András: A város ritmusa és Szirmai Márton: A süllyedő falu) szerepel az augusztus 15-én kezdődött Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon Tizennegyedszer rendezik meg a seregszemlét, amelyet még a boszniai háború idején indítottak el, a normális élet illúziója megőrzésének szándékával Idén fordult elő első alkalommal, hogy a térség legnagyobb filmfesztiváljává nőtt rendezvényt az itteni tehetségkutató program egyik felfedezettjének alkotásával, a bosnyák Aida Begic (Snijeg - Hó) című filmjével nyitották meg MEGHALT RONNIE DREW 73 éves korában, torokrák következtében elhunyt az ír folkzene emblematikus figuráinak egyike, Ronnie Drew, a Dubliners énekese, gitárosa Luke Kelly, Ciaran Bourke és Barney McKenna társaságában 1962-ben alapította meg a zenekart, első fellépéseik színhelye, az ír főváros központjában lévő O'Donoghues pub ma is működik A Dubliners főszerepet játszott abban, hogy a tradicionális ír népzene közismertsége és népszerűsége a folk színtéren túlnőve helyet követelt magának a popzene piacán is Ronnie Drew énekelte a zenekar egyik legnagyobb slágerét, a Seven Drunken Nightst, s természetesen benne volt a The Irish Roverben is, melyet a hazánkban is többször fellépett Dubliners és késői londoni utódja, a Shane MacGowan vezette The Pogues közösen adott elő, hatalmas sikerrel A gyógyulásáért folytatott harcban támaszt nyújthatott neki egy idén megjelentetett kislemez, a The Ballad Of Ronnie Drew: a Shane MacGowan, Sinéad O'Connor, Christy Moore, a U2 tagjai és más ír muzsikusok által előadott dal bevételét az Ír Rák Társaság támogatására fordítják HITLER A BÍRÓSÁG ELőTT Bernd Fischerauer televíziós filmet forgat Hitler vor Gericht címmel a bírósági tárgyalásról, melynek során a leendő Führert államcsínykísérlet miatt akár halálra is ítélhették volna, de csak öt évet kapott, s mindössze kilenchavi börtön után szabadulván újjászervezhette mozgalmát, kiépíthette kultuszát, megszerezhette a hatalmat és lángba boríthatta Európát Az osztrák származású rendező szerint a bíróság elképesztő megértést tanúsított iránta A Bayerischer Rundfunk jövő áprilisra, az ítélet 85 évfordulójára tervezi a tárgyalási jegyzőkönyvre alapuló film sugárzását A tévétársaság oktatási programjaiért felelős Werner Reuss szerint a film egyik célja rámutatni arra: határt kell szabni a demokráciát aláásók ténykedésének . .

cyberhírek

  • .
Robotzsaru Noel Sharkey, a sheffieldi egyetem mesterséges intelligencia és robotikaprofeszszora szerint 2040-től a robotok rendőri feladatok végrehajtására is képesek lesznek "Ezek a robotok nem lesznek szuperintelligensek, de akiket ellenőriznek majd, azokat a társadalom fogja ellenőrizni" Naperőmű Kaliforniában öt éven belül két óriási naperőmű épül, amelyek összesen nyolcszáz megawattot termelnek A két naperőmű körülbelül 239 ezer kaliforniai háztartást lát majd el árammal Levegőautó Két év múlva piacra kerülhet a New York-i Zero Pollution Motors hibrid autója, amely nagy nyomású sűrített levegőt tankol, ez adja a környezetbarát meghajtást 55 km/h sebesség alatt A levegő-motor működési elve leginkább a gőzgépekére emlékeztet Holdtávcső A Hold porának felhasználásával építene távcsövet a Holdon a NASA A tudósok ötven méter átmérőjű távcsövet szeretnének, ezt azonban képtelenség odaszállítani, a holdpor felhasználásával azonban megvalósítható lehet Elsőbbség Egy európai nő koponyáját találták meg nem messze Wellington városától A karbonizotópos vizsgálat kimutatta, hogy 1742-ből származik; évtizedekkel azelőttről, hogy Cook kapitány, akinek a sziget felfedezését tulajdonítják, 1769-ben először partra szállt volna Bálnavédelem Az amerikai haditengerészet bejelentette, hogy a jövőben korlátozza a hadihajóin az alacsony frekvencián működő aktív szonár használatát, ami öszszezavarja a bálnák tájékozódóképességét, óriási károkat okozva ezzel az egyébként is veszélyeztetett bálnafajoknak Kitüntetés A földrajztudományok legrangosabb nemzetközi kitüntetését, a Lauréat d'Honneur díjat adományozta Enyedi György akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnökének a Nemzetközi Földrajzi Unió Először nyert számítógép góban A MoGo nevű programnak először sikerült profi gojátékost megvernie A go 8 danos nagymestere ugyan 9 kő előnyt adott a gépnek, de így is világszenzációnak számít a 15 teraflopsos számítógép eredménye - adta hírül az Agent Portál A go játékszabályai ugyanis hiába egyszerűek és tanulhatók meg tíz perc alatt, végtelenek a benne rejlő lehetőségek: 10 750 lefolyása van, ellentétben a sakkal, ahol ez a szám lényegesen alacsonyabb Ebből adódóan csak nagyon kevés lépésre előre lehet az összes lehetséges állást kielemezni, így még a nagy számítási kapacitású hardvereken futó számítógépes programoknak is valamilyen stratégiát kell követniük, ellenkező esetben a gyengébb játékosok is könnyedén legyőzhetik őket Az Amerikai Go Kongresszus egyik bemutató mérkőzésén mérte össze tudását Myungwan Kim és a MoGónak nevezett számítógépes program A dél-koreai nagymester és a 800 darab 4,7 GHz-es processzorból álló gép mérkőzését a kongresszus résztvevőin kívül félezer néző kísérte figyelemmel az interneten A koreai mester két- vagy háromdanosra becsülte a gép fokozatát, de elismerte, hogy voltak ötdanos lépései is kiberháború A Dél-Oszétiával kapcsolatban kirobbant orosz-grúz konfliktus hamar átterjedt az internetre is - adta hírül az Index Már július óta történtek kisebb-nagyobb, orosz eredetűnek sejtett túlterheléses támadások grúz kormányzati portálok és az elnök, Szaakasvili weboldala ellen, az oroszok bevonulása óta azonban ostrom alatt áll az egész grúz internet Az első számú célpontok továbbra is az állami szervezetek oldalai, a forgalmat irányító főbb szerverek és hírportálok, de gyakorlatilag az összes, ge domén alá tartozó szerver támadás alatt áll; az invázió sikeresnek mondható, a grúz weboldalak alig-alig elérhetők Hivatalosan senki sem mondta még ki, hogy orosz katonai akció zajlik az interneten, az oroszok azt is tagadják, hogy orosz katonai támadás érte volna Grúziát: a hivatalos verzió békefenntartó akció Dél-Oszétiában A támadás alatt megbénult online kommunikációból lengyel segítséggel próbál kimászni a grúz kormány: Lech Kaczynski lengyel elnök ajánlotta fel a weboldalát, hogy a grúz kormány híreket közöljön az országból Itt jelentették be többek között, hogy az oroszok bombázzák Poti kikötőjét, és hadihajókat vonultatnak fel a Fekete-tengeren Az óriási sávszélességen, nagy teljesítményű szerverekkel végrehajtott támadás mellett önkéntesek is csatlakoztak a kiberinvázióhoz: őket a stopgeorgiaru, illetve info oldalakon látják el a támadás névtelen szervezői a megfelelő programokkal és instrukciókkal Patkányagy irányítja a robotot A University of Reading egyetem kutatói olyan robotot készítettek, amit egy patkány agya, pontosabban egy patkány agyából származó élő sejtek irányítanak - adta hírül az Index a BBC nyomán A robot, amely a Gordon nevet kapta, egy szonárral tájékozódik, és az élő agy irányítja úgy, hogy mozgás közben ne ütközzön neki akadályoknak A robothoz egy patkányembrió agykérgéből vettek ki 300 ezer neuront, a gép és az agy Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál egymással, a jeleket elektródák továbbítják az agysejtekhez Gordon agyát elektromos stimulálással tanították meg a robot vezérlésére, de már képes magától is tanulni, és tökéletesíteni a navigációt Miután a robot megtanulta felismerni a környezetét, és az akadályok között navigálni, a kutatók mesterségesen meg fogják rongálni a sejteket, hogy hasonló hatást érjenek el, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór Így egy nagyon hatékony kísérleti eszközt kapnak, amivel modellezni tudják az agysejtek leépülésével járó betegségeket Nem ez az első eset, hogy sikerül élő agysejtekkel robotot vezérelni: az úttörő 2003-ban dr Steve Potter, a Georgia Institute of Technology egyetem professzora volt, aki az ilyen hibrid gépeket hybrotnak nevezte el . .

kertész lesek - STEX ALFRÉD TERASZ

  • .
A József körút és a Baross utca sarkán, ott, ahol ma nemzetközi gyorsétterem áll, valaha a Vidámnak nevezett eszpresszóban játszotta el napjában legalább tízszer a napszemüveges zongorista: "Kicsit szomorkás a hangulatom máma." A hely specialitása azonban nem a zene, még csak nem is a mecseki itókával bélelt dupla volt. Állítólag a Rákóczi kreatív lánykái vertek itt tanyát.

csontzene - Beethoven hegedülni próbál

  • .
"Kettejük zenéjében mindenekelőtt az a közös, hogy minden a felületen megy végbe, s ami ott nem történik meg, azt a mélység semmiféle ígérete sem pótolja." Ezt a rettenetet egy ajánlóból másolta ki a Zenegyűlölő, és most nem mélyed bele a szöveg sötétségeinek, álmélységeinek megvilágításába, ehelyett megelégszik a szikár tény regisztrálásával, hogy ez Pjotr Iljics Csajkovszkij, illetve az 1958-ban, Dániában született Bent Sörensen (képünkön) művészetének közös gyökereit igyekszik jellemezni. Ha ezek után valaki úgy dönt, hogy esze ágában sincs ellátogatni Pannonhalmára, ahol augusztus 22.

tévésmaci - A sül fésül

  • .
Titok, nem titok, Sztupa a Klapka György utcában lakott, úgy indultak találkozni az oroszokkal valami Tivat nevű helyre, Crna Gorába, hogy Troché jött a falu vége felől, és bekiabált. Nehéz napok voltak, amiken mindezt visszafejtettük - persze az NKVD bevonásával -, az elvtársak is teljesen elhűltek, amikor azt kellett megtudniuk, hogy mi a "kisutca" valódi neve.

Kövess minket: