Hát ebbe a kastélyba tért vissza 1790-ben Bécsből Joseph Haydn. Nem volt túlzottan jó kedve, nem perdült táncra a kapuban álló medvebőrösökkel, már azért sem, mivel február volt, és akkor még nem ismerték a gázfűtést. Többek közt ezt írja bécsi barátnőjének, a "nemes és nemzetes, szerfölött nagyra becsült" Genzingernénak: "Itt ülök ordító magányomban, elhagyatva, akárha egy szegény árva, szomorúan, eltelve az elmúlt szép napok emlékeivel. Itthon mindent a legteljesebb összevissza zűrzavarban leltem, azt sem tudtam, a zenekar lakája vagy mestere vagyok-é voltaképpen? Zongorám rettenetes, szállásom kaotikus, vigasztalhatatlan vagyok. Alig bírtam elaludni. És amikor végre álomba szenderültem, az álmok kezdtek üldözőbe venni. Álmomban éppen a Figaro házassága című operát hallgattam, amikor szobámba betört a szél, kitépett az édes hangzatok közül, és még hálósipkámat is messzi sodorta."
Szegény Mester! És a kulinária ugyancsak vigasztalan: "Legalább egy jóféle darabka parmezánom volna, hogy vele lenyomhatnám a fekete nudlikat és a ragacsos nokedliket!" Nem tudni, mi a helyzet most Eszterházán, ám annyi bizonyos, hogy két éve kellemes konyhákba és udvarias fizetőpincérekbe ütközött a Zenegyűlölő. Feltehetően elmarad a vele folytatott örök Harc, noha a Paukenmesse alcíme így szól: "Missa in tempore belli". És álmunk is kedélyes lesz, hiszen a nagyszerű testőrkísértetek vigyázzák, és éjjelente barátságos medvebőr kucsmájuk bizonyára bebólogat majd az ablakon.
