csontzene - Haydn Figaróval álmodik

E csonthéten zár a Haydn-fesztivál Eszterházán, mégpedig három napon át pazar műsorral és előadókkal. Először a Salomon vonósnégyes játszik a Mester és beosztott muzsikusa, Luigi Tomasini műveiből (augusztus 29.), aztán Vashegyi György áll a Purcell kórus és az Orfeo zenekar élére, hogy eldirigálja az erős üstdobhasználat miatt a "Paukenmesse" melléknevet kapott misét (Fertőszentmiklósi katolikus templom, augusztus 30.), vasárnap pedig visszatérünk a kastélyba az Akademie für Alte Music Berlin koncertjére (augusztus 31.). Aki teheti, velünk tart. "Az egész kastély olasz ízlés szerint, látható tető nélkül, körös-körül szépen megmunkált galériával ellátva épült, a főépület galériájának pillérein vázák és mondai alakok váltják egymást.

Az igen téres kastélyudvarban tekintélyes szökőkút áll, nagyszerű szoborcsoportozattal. Az eszterházai kastély mögött, a díszkert felé, egy vadgesztenye fasor mentén áll a pompás operaház." Ebből az 1784-ből származó röpiratból a vége nem igaz, bár az opera újjáépítését erősen tervezik. Az épületekbe a belépés ingyenes volt, ma már ez sem igaz. És szerencsére ez sem: "A kapuknál éppen úgy, mint a főkapunál a hercegség tagjai adnak őrséget, ez a testület 150 igen szép és jól megtermett, valamint remekül kiképzett gránátosból tevődik össze, legtöbbjük 6 láb magas, egyenruhájuk: sötétkék zubbony vörös hajtókával, sujtással és fehér szalagokkal, mellényük, nadrágjuk szintúgy fehér. Mindehhez fekete medvebőr süveget viselnek, melynek sárga az ellenzője."

Hát ebbe a kastélyba tért vissza 1790-ben Bécsből Joseph Haydn. Nem volt túlzottan jó kedve, nem perdült táncra a kapuban álló medvebőrösökkel, már azért sem, mivel február volt, és akkor még nem ismerték a gázfűtést. Többek közt ezt írja bécsi barátnőjének, a "nemes és nemzetes, szerfölött nagyra becsült" Genzingernénak: "Itt ülök ordító magányomban, elhagyatva, akárha egy szegény árva, szomorúan, eltelve az elmúlt szép napok emlékeivel. Itthon mindent a legteljesebb összevissza zűrzavarban leltem, azt sem tudtam, a zenekar lakája vagy mestere vagyok-é voltaképpen? Zongorám rettenetes, szállásom kaotikus, vigasztalhatatlan vagyok. Alig bírtam elaludni. És amikor végre álomba szenderültem, az álmok kezdtek üldözőbe venni. Álmomban éppen a Figaro házassága című operát hallgattam, amikor szobámba betört a szél, kitépett az édes hangzatok közül, és még hálósipkámat is messzi sodorta."

Szegény Mester! És a kulinária ugyancsak vigasztalan: "Legalább egy jóféle darabka parmezánom volna, hogy vele lenyomhatnám a fekete nudlikat és a ragacsos nokedliket!" Nem tudni, mi a helyzet most Eszterházán, ám annyi bizonyos, hogy két éve kellemes konyhákba és udvarias fizetőpincérekbe ütközött a Zenegyűlölő. Feltehetően elmarad a vele folytatott örök Harc, noha a Paukenmesse alcíme így szól: "Missa in tempore belli". És álmunk is kedélyes lesz, hiszen a nagyszerű testőrkísértetek vigyázzák, és éjjelente barátságos medvebőr kucsmájuk bizonyára bebólogat majd az ablakon.