Mindenki tudja, hogy manapság Gustav Mahler az egyik legtöbbet játszott zeneszerző - a 20. századiak közül (Bartók és Stravinsky mellett) biztosan, de amúgy általában is. Persze, amennyiben Mahler 20. századi zeneszerző. Mert a Lebenszeit (nyersfordításban: "életidő") - meghalt 1911-ben - itt messze nem perdöntő.
Hogy mi a titka ennek a példátlan sikernek, azt nehéz megmondani, pláne, ha belegondolunk, hogy szimfóniái hatalmas apparátust igényelnek - a Nyolcadik pl. ezer embert, legalábbis papíron. Magyarán: Mahler nemcsak a legnépszerűbb, de a legdrágább szimfonikus is. És mégis: ma már közepes nagyvárosokban is kvázi mindennapi kenyér. De paradox módon talán éppen a grandiózusság lehet az egyik kulcsa a popularitásának. Kicsit olyanok e szimfóniák, mint a nagy terjedelmű regények - az olvasó, hallgató már megpillantásukkor is valami szent révületbe zuhan, és számára a roppant lapszám mintegy előre garantálja az esztétikai-gondolati mélységet; gondolj csak bele, három kötet, hat klarinét, nyolc harsona!! Tartalmilag-szövegileg meg ijesztően közel állnak korunk fantasy filmjeinek-regényeinek világához: naivitás, hatalmas természeti képek, a nagyszabás bámulatosan elegyítve a meseszerű intimitással, halálköltészet és életigenlés, infantilizmus és Bakkhosz - a Harry Potter meg a Csillagpor und társai nichts dagegen (nyersfordításban: "kutyafasza ehhez képest"). Akit mélyebben foglalkoztat a téma, nézzen bele Hans-Klaus Jungheinrich Der Musikroman című könyvébe (Wien, Residenz Verlag, 1998). Színtiszta posztmodern marhaság, de azért nézzen bele, akit érdekel. Legalább.
A fenti természetesen gonosz és bohócos magyarázat. És még az is lehet, hogy a Zenegyűlölő ebben a rovatban szinte kötelezően megjátszott részegségében vetette papírra, amely oly elhitető erejű egyébként, hogy nemrég a Miskolci Operafesztiválon két komoly komolyzenetudós szinte rákényszerítette a Zenegyűlölőt, hogy megigyon egy pohár sört, noha mindössze arról volt szó, hogy jelen sorok zenegyűlölő írója lekéste az illetékes buszt, és ekként maradt egy órája sörözésre, úgyszólván elhasználatlanul. És aztán a komoly komolyzenetudósok azzal jöttek, hogy hát Muszorgszkij igenis tudott hangszerelni, és talán nem is volt alkoholista. Na, erre megittunk még egy sört a buszig.
Mindegy is, mert a részegeskedés az egyik alaptémája ennek a művészetnek, mármint a Mahlerének, pontosabban a megjátszott mámor, melyet a jeles osztrák Nietzschétől lesett el, s akinek egyik versét fel is használta a 3. szimfónia negyedik tételében. Így kezdődik: "O Mensch, / Gib acht! / Was spricht die tiefe / Mitternacht. / Ich schlief, ich schlief - / aus tiefen Traum bin ich / erwacht. (Nyersfordításban: "Ó ember, figyelj oda / Mit mond a mélységes éjszaka. Aludtam, aludtam, / mély álomból ébredtem.") A Fizetőpincér él a gyanúperrel, hogy tökrészegségéből ébredt ekként a kis Zarathustra, és a számlát majd legfeljebb Parsifal, der reine Tor (nyersfordításban: "A tiszta gól") egyenlíti ki. Noha Nietzsche közismerten antialkoholista volt; mámornak neki elég volt a bonni/kölni kurvától szerzett vérbaja - ritkán fizettek ekkora árat egy lankadt numeráért. Talán még a mi Adynk van pariban ezzel: "Be megjártad itt, óh, Zaratusztra..."
Igen, Mahler az egyik legnagyobb színész a szimfonikus művészetben, a hazug bohóc, az álrészeg, és a Dal a Földről még egyértelműbben nyilatkozik e téren. A Hans Bethge fordításában színre kerülő dalok régi kínai versek állítólag. Hogy oda ne rohanjak! Egy példa, nyersfordításban: "Már integet a bor az arany kupákban, de még ne igyatok, előtte elénekelek nektek egy dalt." Ugyanebből, vagyis A részeg tavasszal című költeményből, szintén nyersfordításban: "Ha már nem tudok többet inni, mert tele a torok és a lélek, akkor elbotorkálok az ajtómig, és alszom mesésen." És a mű ezekkel a sorokkal zárul: "És ha nem tudok tovább énekelni, akkor megint elalszom. Mit érdekel engem a tavasz, Hagyjatok, hadd legyek részeg!" Felőlem.
Az utolsó dal címe: Abschied. Na, ezt nem adom nyersfordításban, ha máshonnan nem, az obsit szóból mindenki tudja, mit jelent. Magyarán: a számla kiegyenlítéséről folyik a szó. És majd lesz búcsú, ráadásul végleges, ebben a rovatban is, de az hadd szunynyadjon még legalább két hétig az idő méhében.
