csontzene - Beethoven hegedülni próbál

  • .
  • 2008. augusztus 21.

Trafik

"Kettejük zenéjében mindenekelőtt az a közös, hogy minden a felületen megy végbe, s ami ott nem történik meg, azt a mélység semmiféle ígérete sem pótolja." Ezt a rettenetet egy ajánlóból másolta ki a Zenegyűlölő, és most nem mélyed bele a szöveg sötétségeinek, álmélységeinek megvilágításába, ehelyett megelégszik a szikár tény regisztrálásával, hogy ez Pjotr Iljics Csajkovszkij, illetve az 1958-ban, Dániában született Bent Sörensen (képünkön) művészetének közös gyökereit igyekszik jellemezni. Ha ezek után valaki úgy dönt, hogy esze ágában sincs ellátogatni Pannonhalmára, ahol augusztus 22.
és 24. között a két szerző műveinek szentelik az immár ötéves Arcus temporum elnevezésű kis fesztivált, az rosszul cselekszik, noha ebben az időben kimozdulni még egy apró banánszoknyácskát viselő bennszülöttnek is nehezére esne; persze ki tudja, mit hoz az immár tizennyolcadik szabad tűzijáték, vihart, vizet vagy jeget, avagy kettejük gonosz elegyét. Szóval még fennáll az előző részünkben közölt Leibniz-féle kérdés: a jég és a víz vajon különböző fajtájúak-e? A helyes válasz beküldői közt nem sorsolunk ki semmit, ám azt közöljük velük, hogy nincs helyes válasz, azaz utazhatunk Pannonhalmára vízisível vagy korcsolyán, egyre megy, mindenképpen nagyszerű művészekkel fogunk találkozni, többek közt Csalog Gábor, Csordás Klára, Keller András, Klukon Edit lép fel. És remek az is, hogy ezúttal nem a szimfonikus és balettzene jól ismert mesterét, hanem a kamarazenés Csajkovszkij műveit ismerhetjük meg. Sörensenről már kevesebbet (a magam részéről semmit sem) tudunk, mindenesetre egyik művének címe, The Weeping White Room a Zenegyűlölőnek a Browning-féle tébolydacellát juttatja eszébe, vagy azt a szobát, ahol a töksüket Beethoven gyakorolt a hegedűjén. Schindler leírása szerint "A Mi Mesterünk kellemetlen szokásai közé tartozott, hogy a munka után felvette a mindig a zongoráján heverő hegedűjét, hogy kipróbáljon rajta néhány fogást, de mivel csökkent hallása miatt felhangolni sem volt képes, ráadásul nem tartozott a hangszer mesterjátékosai közé, elképzelhetni, miféle hangzatok jöttek így elő a szomszédok legnagyobb rémületére. A zongorának kétségkívül egyik nagy virtuóza volt, de idős korában már ezt sem hallotta, így aztán olyan erővel verte a basszus szólamot, hogy a házban vad kiáltozással és átkozódások közepette összecsődültek a lakók, és követelték a kényszerű koncert azonnali felfüggesztését." Ezt azért megnéztük volna.

És akit továbbra is Beethovenünk mestere érdekel, az azonnal fogadjon gyorskocsit, és távozzon Eszterháza irányába, ahol a bámulatos kínálatból most csupán egyre hívjuk fel a figyelmet: augusztus 28-án Alekszej Ljubimov (fortepiano), Simon Standage (hegedű), Jennifer Ward Clarke (gordonka) Haydn méltatlanul elfeledett trióiból játszik egy estényit. Szemben, a kocsmában pedig remek a sör és a csülök, ha feltámadna, Beethoven is betérne ide, de remélhetőleg nem azért, hogy ebben az életében is a pincér fejére borítsa a mártást.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.