"Ó, kedves Nagyságos Asszonyom! Mennyire édes is a szabadság! Jó hercegem volt, de időnként alantas lelkektől is függenem kellett. Gyakran sóhajtoztam a szabadságért, és ezt most némileg el is nyertem.
Nem nagyon láttam még olyan háztartást, ahol mindig pont annyi kenyeret sikerül beszerezni, amennyire szükség van. Feltankolunk, s azon melegében elfogy a friss, puha fele, a száraz darabok meg csak gyűlnek, gyűlnek, és vagy valaki (általában ugyanaz a családtag) feláldozza magát, vagy kukában landol minden.
Mai napig családi legendák és találós kérdések tárgya, hogy a csudába létezik, hogy míg az egyik - a vidéki - nagymama végeláthatatlan órákon át főzte a hatalmas lábasban (a nyári konyhában) a csöves kukoricát, addig a másik - a pesti - úgy tanította, hogy mindössze forrástól számítva tíz perc, és már kész is (természetesen hajával együtt főzzük, csillagom).
Nem véletlenül kerültük eddig a Városligetet, meggyőződésünk volt, hogy a tengernyi zöldben úgysem találjuk meg az arany középutat a Gundel és a kőkemény cirkuszi perec között.
Bálint gazda honlapján olvasom, hogy a szilva "hazánkban a legelterjedtebb gyümölcs; gyümölcsfaállományunkból minden magyar állampolgárra két szilvafa jut".