kertész lesek - SZÉCHENYI KERT

  • .
  • 2007. augusztus 23.

Trafik

Nem véletlenül kerültük eddig a Városligetet, meggyőződésünk volt, hogy a tengernyi zöldben úgysem találjuk meg az arany középutat a Gundel és a kőkemény cirkuszi perec között.

Nem véletlenül kerültük eddig a Városligetet, meggyőződésünk volt, hogy a tengernyi zöldben úgysem találjuk meg az arany középutat a Gundel és a kőkemény cirkuszi perec között. A Robinsont kilőhettük, mert pénteken lapzárta, a Bagolyvár pedig már megvolt, valamikor a múlt században (Bagolyvár, Magyar Narancs, 1999. május 27.).

Igazából nem is kertész lesre indultunk, arra voltunk kíváncsiak, van-e szervál az állatkertben, és ha van, szállítható-e a hullámvasúton, mire képes a dodzsemmel, és valóban igaz-e a városi legenda, mely szerint a fogságban tartott szervál rövid időn belül a céllövöldék rémévé válik. A válasszal egyelőre adósok maradunk, mivel a kisföldalatti zaját is elnyomta gyomrunk korgása. El sem jutottunk az állatkertig, a Széchenyi fürdőnél már az ájulás határán jártunk. Volt perec, persze hogy volt, sőt vattacukor, de hál' istennek, akadt más is, cirkuszi sátorra emlékeztető, alkalmi építmény, kívül-belül asztalokkal.

Széchenyi kertnek hívják, télen-nyáron nyitva tart (a sátor fűthető), ráadásul nem is vadonatúj. De említettük már, új fiúknak számítunk a Ligetben.

Hétágra süt a nap, inkább a "belső udvart" választjuk, meglepetésünkre az enteriőr egyáltalán nem tűnik sem sátrasnak, sem különösen eredetinek. Átlagország bármelyik éttermét így rendeznék be, bár minket már az is meghat, hogy mellőzték a műanyag kerti bútort, "rendes" székek és asztalok vannak. És egy rendes pincér, aki pontosan tudja, meddig mehet el. Természetesen nemcsak a konyháig és vissza, de azért ne ő adjon életvezetési tanácsokat. Diszkréten a mandulás cseresznyelevest (680 Ft) ajánlja, előételnek a diós bundába panírozott rántott camembert-t (850 Ft), főnöknek pedig a harcsapaprikást (2550 Ft) mi választjuk, kapros csuszával.

Az első harmadra az unalmas tologatás jellemző. Megérkezik a sajt, sült krumplival, áfonyalekvárral. Szokás szerint akkora, mint egy főétel, inkább eltömít, mint kedvet csinál a továbbiakhoz. Félre ne értsék, nincs vele baj, csak éppen semmilyen. Pedig kimondva milyen sejtelmes! De tányéron meghal, úgy érezzük, hogy ennél még a botrányosan rossz is jobb lenne, azonban a szünet után kissé felpörög a játék. Noha csak a tejszínhab tetején leffeg néhány mandulaforgács, a cseresznyelevessel elégedettek lehetünk a nagy hőségben. Nem jellemzők rá az ötletes megoldások, de megkapjuk, amit várunk tőle: felfrissít. Nem bántuk meg, hogy hallgattunk a jó szóra, bizakodva tekintünk a jövőbe.

Úgy tűnik, az optimizmus kifizetődő, mivel a harcsapaprikásnak köszönhetően valóban emlékezetessé válik a játék. A kapros csusza ugyan távolról sem tökéletes, de mit számít, ha az ízesítés elsőrangú, a hal pedig mintha nem is hal lenne, hanem krémes pecsenye. Talán mégsem csak a mesekönyvekben van nemes harcsa. És nem kell visszatenni a frizsiderbe, hogy teljesítse három kívánságunkat.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.