csontzene - Időívek és egy 50 éves tehén

  • .
  • 2007. augusztus 23.

Trafik

Aki nemes évjáratú sznob, azonnal vonatra vagy autóba ül, ha az nincs, lóra pattan vagy szamaragol, és leszáguld Pannonhalmára
, ahol immár negyedik ízben rendezik az Arcus temporum nevezetű fesztivált, mely a honlapon (www.arcustemporum.hu) mottóként közölt Emannuel Lévinas-zavarosságnak megfelelően egy kortárs és egy klasszikus zeneszerző közti időívet igyekszik megrajzolni; a klasszikus ezúttal Franz Schubert, mai párja pedig az 1937-ben, Kijevben született Valentin Silvestrov. Utóbbitól csak egy művet ismer a Zenegyűlölő: a Silent songs valóban csendes dalokat gyűjt egybe, és Silvestrovnak mintha különös tehetsége lenne ahhoz, hogy a világirodalom legnagyobb költőit (Keats, Lermontov, Jeszenyin, Puskin etc.) egyetlen érzületre, mégpedig a lepárolt unalom és differenciálatlan szürkeség vagy állati mélabú hangulatára hozza, és ezzel megszüntessen bármiféle különbséget köztük. Na de aki sznob, az soha nem unatkozik, és menni fog, ráadásul önzetlen művészetpártolását remek előadók jutalmazzák; többek közt Csalog Gábor, Keller András, Klukon Edit, Alekszej Ljubimov, Ránki Dezső lép fel.

Aki komolyabb és egyben szellemesebb zeneszerzőre vágyik, teszem azt, Haydnra, az Eszterháza felé fordítja lova száját; itt 26-án indul be a banzáj és eltart egészen szeptember 2-ig. A nagyszerű fellépőket és a még annál is remekebb műsort nem ismertetjük, mindenki eléri a www.haydn-eszterhaza.hu honlapon. Aki azonban, mint a Zenegyűlölő, itthon marad, az legfeljebb a rádió bekapcsolásáig jut el. Vagy előveszi Haydn életének dokumentumait. És azt reméli, a fesztivál látogatói jobb traktát kapnak, mint a mester, aki Bécsből visszatérve ekként festette le a mizerábilis eszterházai viszonyokat egy Genzingernéhez írt levelében: "Három nap alatt nagyjából 20 fonttal lettem soványabb, mert a jóféle bécsi falatok már útközben elfogytak. Jaja, gondoltam magamban, mikor az étkezőben finom marhahús helyett egy 50 éves tehén egy darabját, a finom gombóckákkal körített ragu helyett vén ürüt kaptam sárgarépával, fácán helyett cipőtalpszerű rostélyostÉ Itt, Eszterházán senki sem kérdezi: Parancsol csokoládét - tejjel, vagy anélkül, kávét - feketén vagy tejszínnel; mivel szolgálhatok, kedves Haydn? Vaníliával vagy ananásszal óhajtja a fagylaltot?" Látjuk, 1790-ben azért már kezdtek nagyobb igényei lenni a mesternek. Hogy ez Londonban meddig jutott, arról a későbbi közleményeinkben számolunk be, nem feledkezve meg a már említett éjfekete énekesnő, Luigia Polzelli sorsáról sem. Vajon, ígéretéhez híven, feleségül vette-e Haydn, miután a lassan harmincadik tavaszán is túljutott mezzoszoprán betegeskedő férje elhunyt? Folytatás a jövő héten.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.