E kevéssé szép és veszedelmes viszonyok búvárlata után fordítsuk lovunk fejét Eszterháza irányába, ahol már javában tart a Haydn-fesztivál (részletes program: www.haydn-eszterhaza.hu). Mi - időlegesen feladván vidékellenes kampányunkat - az utolsó két estét látogatjuk: szeptember 1-jén a csembalista Zvi Meniker vezetésével Haydn-triókat hallhatunk, a záró esten, szeptember 2-án pedig az Il fondamento nevű régi zenés bandát, Paul Dombrecht pálcája alatt. Beszámoló a jövő héten várható, külön kitekintéssel a rendezvény flórájára és faunájára, a falu szociológiai, néprajzi viszonyaira, valamint esetleges gasztronómiai jellegzetességeire.
"Ó, kedves Nagyságos Asszonyom! Mennyire édes is a szabadság! Jó hercegem volt, de időnként alantas lelkektől is függenem kellett. Gyakran sóhajtoztam a szabadságért, és ezt most némileg el is nyertem.
Érzem ennek jótékony hatását, bár szellemem több munka terheli. Ám a tudat, hogy nem vagyok többé megkötve, nem vagyok szolga, minden fáradságért kárpótol." Írja Haydn 1791-ben Londonból bécsi barátnőjének, Marianne von Genzingernek. Lehet, hogy a marxizáló zenetudósoknak igazuk volt, és Haydnt mégis jobban nyomasztotta a feudális függés, mint azt korábban e rovatban feltételeztük? Ki tudja. Annyi bizonyos, hogy a Bécsben nem túl rózsás anyagi helyzetben leledző és fonnyadásnak induló Luigia Polzelli ágytársnőjétől elbúcsúzva a nagy alkotások létrehozása mellett világiasb örömök karjába is vetette magát az angol metropolisban. Itt volt mindjárt Elizabeth Billington, a szép és elbűvölő hangú énekesnő, akiről megjegyzi: "Úgy tűnik, jelleme fogyatékos, de minden nő gyűlöli, mert szép." Ami azt jelent, hogy minden férfi imádja, mert szép. Vagyis nincs új a nap alatt. Haydnnak viszont rögtön jött egy bizonyos Mrs. Hodges, "aki legszebb nő, akit életemben láttam". Korábban a yorki hercegnőről írta, hogy a "világ legszeretetreméltóbb hölgye". Megkapó, ahogy a női trükkök terén kissé tapasztalatlan öregfiú kiszabadulva a nagyvilágba, azonnal és minden pillanatban kész lángra lobbanni. A legnagyobb londoni tüzet Rebecca Schroeter, egy szép özvegy keltette, őt majdnem feleségül vette Haydn, és - mint később bevallotta - ebben csak az gátolta meg, hogy már nős volt. Ausztriában maradt feleségéről kellemes szavakkal emlékezik meg: "Ez a bestia annyi mindent összeirkált, hogy azt kellett válaszolnom: soha nem megyek haza. Na ettől kezdve észre tért." És ott volt még Luigia is, akinek aztán 1800-ban, amikor Haydn megözvegyült, a következő olasz nyelvű ígérvényt (képünkön) állította ki: "Alulírott ígéretet teszek Loisa Polzelli asszonynak, hogy (az esetben, ha második házasságra gondolnék) senki mást, mint fent nevezett Loisa Polzellit feleségül nem veszek. Ha pedig özvegy maradok, ígérem, hogy halálom után fent nevezett számára élete végéig háromszáz, azaz 300 bécsi forint kegydíjat hagyományozok." Ekként nyeregben érezvén magát, a nő másik lovast választott, és tüstént feleségül ment egy Franchi nevű talján tenorhoz, akivel visszaköltözött a narancsos Itáliába, mire Haydn dührohamot kapott és az ígért kegydíjat a felére kurtította.